2015-ös könyvpályázatunk győztese, a leendő negyedik sorozatszámú kézirat szerzője, Stolcz Ádám készített kedvcsináló videót megjelenés előtt álló, Becsapódás munkacímű, első verseskötetéhez, melynek exkluzív, képekkel, versekkel, videókkal és linkekkel felszerelt facebook-oldala is a napokban indult el.
S hogy az idén nyárra tervezett kötetmegjelenésig se maradjanak olvasóink Stolcz-művek nélkül, érdemes ellátogatni a kötet nemrég indult facebook-oldalára és egy lájkot nyomni rá: Becsapódás a facebook-on.
A szerzőről és a Reichert Gábor által szerkesztett kötetről az ugrás után lehet bővebben olvasni, egy további kedvcsináló videó kíséretében:
Az 1989-es születésű Stolcz Ádám az Apokrif egyik legrégebbi, rendszeres szerzője. Lapunk első évfolyamában indult, és felolvasóként részt vett már a folyóirat legelső irodalmi estjén is. Publikált még a 2000, a Győri Műhely, a Képírás, az Opus és az Új Forrás hasábjain. A 2009-ben megjelent Beszámított veszteség antológia egyik szerzője. Lírájára jellemző a nyers brutalitást nagyfokú iróniával, a (leggyakrabban) agresszív szereplehetőségeket érzékeny, apró, személyes megfigyelésekkel elegyítő, merőben egyéni hang. Leendő első, Becsapódás munkacímű verseskötetének kézirata nyerte az Apokrif 2015-ös könyvpályázatát – a kötet megjelenése 2016 nyarára várható, az Apokrif Könyvek sorozat 4. darabjaként, a Fiatal Írók Szövetsége és az Apokrif közös kiadásában. Jelenleg Franciaországban él és tanul, az Université Paris Ouest Nanterre La Défense mesterszakos jogászhallgatójaként.
Ha egyetlen mondatban szeretnénk összefoglalni, hogy „miről szól” Stolcz Ádám első kötete, azt mondhatnánk, egy férfi és egy nő kapcsolatáról a megismerkedésüktől kezdve „szerelmük” beteljesülésén keresztül a szakításig és a szakítást követő gyászmunkáig – mindez hangsúlyosan a férfi szemszögéből elbeszélve. Ez a summázat azonban nem sokat árulna el arról, mitől válik újszerűvé az a megközelítés, amellyel Stolcz az egyetemes irodalom egyik legősibb és legszentebb témájához fordul. A Becsapódás verseinek legfőbb tétje ugyanis nem (vagy nem csak) a szövegekből körvonalazódó ellentmondásos kapcsolat természetrajzának felvázolása, hanem a bennük megszólaló lírai én alakjának megalkotása. A versek beszélője első pillantásra ellenszenves, agresszív macsófigurának tűnik, aki minden tabut semmibe vevő verbális agresszióval, a megszólított fél folyamatos lealacsonyításával vezeti le frusztrációját („Gyomorszájba rúglak, / és ha ezt is megúszod, / a fejedet is ütöm.” – Gyomorszájba rúglak; „Egy pofonnal mindent összetörtem, / látom: az ujjlenyomataim redőnye / egy csattanással az önbizalmadra zárul” – Jó nő voltál). A kötetben – ezzel együtt pedig az elbeszélt kapcsolat stációin – előrehaladva azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a lírai én által felvett macsópóz álarc csupán: soviniszta kirohanásait saját komplexusai, félelmei és bizalmatlansága táplálják, amelyek végül a versekben elbeszélt kapcsolat lezárulásához is vezetnek. Az utolsó versek ismeretében a kötet első kétharmada, az elsődleges narratíva árnyékában fokozatosan láthatóvá váló főhős is más fénytörésbe kerül, aminek köszönhetően a Becsapódás kiköveteli befogadójától a többszöri olvasást.
Apokrif Online 