Nyivor sokáig rágódott, hogy visszatérjen-e Puppához, hiszen minden a terv szerint haladt, elboldogult a tanácsai nélkül is. Valami mégsem hagyta nyugodni. – Szendi Nóra írja az Apokrif naplóját.
Néhány hét alatt sokat változott az élet. A Dorombónusz bevásárolta magát egy Sirius-termék gyártási jogába, Nyivor pedig már a következőéről tárgyalt. A velőrágógumi kirobbanó sikert aratott, pillanatok alatt szétkapkodták a zsigermarketekből: a marcangolás illúzióját keltette fogyasztójában, így kiváló feszültségoldó is volt. Maguk a dolgozók is rákattantak, ami a koncentrációs képességeiket is javította: ahelyett, hogy félóránként kilógtak volna gombolyagot pofozgatni, vagy jobbhíján a saját farkukkal szórakoztak volna, hosszú órákat bírtak ki munkájuk mellett elszánt velőcsócsálással.
A kommunikációs döccenések és ambivalens érzései dacára Nyivornak tapasztalnia kellett, hogy a kutyák a lehető legkooperatívabb tárgyalópartnerek, egyszerűen, mert élnek-halnak a munkáért. Soha egyetlen dolgozót sem látott szunyókálni vagy munkának álcázott pótcselekvést végezni, és akkor sem bosszankodtak, ha főnökük elmélyült tevékenység közben bízta meg őket valamilyen sürgős elintéznivalóval: csillogó szemmel, félrecsapott, lobogó nyelvvel vetették magukat új feladatuk után.
Nyivort valósággal ünnepelték a cégnél. Mufronc, amint ígérte, megemelte a fizetését, sőt további juttatásokat helyezett kilátásba. Nyivor az első sikeres hét végén feltankolta magát egy üveg méregdrága, pézsmacickányok mellékveséjéből kivont adrenalovkával, felmiákolta a dílerét egy jókora csokor valeriánáért, aztán rendelt magának két egzotikus rövidszőrű nőstényt, és egész éjjel felváltva kupakolta őket. Élete egyetlen kellemetlenségét talán a munkanélküli Nyifu jelentette, aki állandóan a fülét rágta, hogy protezsálja be a kutyákhoz, egyébként azonban soha nem mentek jobban a dolgok.
Sokáig rágódott, hogy visszatérjen-e Puppához, hiszen minden a terv szerint haladt, elboldogult a tanácsai nélkül is. Valami mégsem hagyta nyugodni. A lehető legkésőbbi időpontra jelentkezett be, hogy utána már ne következzen senki.
− Kissé megviseltnek tűnik – pillantott rá Puppa. – Történt valami baj?
− Ó, nem, nem – rázta a fejét szórakozottan Nyivor. – Ellenkezőleg, minden a legnagyobb rendben.
− Ezt örömmel hallom – mosolygott Puppa. – Mik a tapasztalatai?
Nyivor kezdetben összeszedetlen volt, kereste a szavakat. Furcsa volt ennyi pozitív jelzőt használni. Aztán belemelegedett, a meséléstől valahogy fokozatosan fel is vidult: egy kicsit dicsekedett és sokat dicsért. Rég beszélt ennyit egyvégtében és ilyen élvezettel.
Hirtelen kifogyott, szünetet tartott, köhintett. Egy kicsit elszégyellte magát – maga számára is váratlan – lelkesedéséért. Csend lett. Puppa kérdőn felvonta egyik zsemleszín szemöldökét.
− A teljesítménye átlagon felüli – szólalt meg végül. – Remekül szót ért a fajtársaimmal, és úgy vettem ki, tanácsot sem szeretne kérni tőlem. Miért jött vissza mégis?
− Nem is tudom… – mormolta maga elé Nyivor. – Talán túlságosan is… talán túlságosan is jól szót értek velük. Nem gondolja, hogy ez abnormális? – vetett kutakodó pillantást Puppára.
− Mit ért ez alatt? – kérdezett vissza Puppa, ami bosszantotta Nyivort. Mintha sarokba szorítanák.
− Szerintem nagyon jól tudja, mit értek alatta! – csattant fel kissé túl élesen. − Naponta fordulnak meg magánál efféle aberráltak!
− Zavarja, hogy jól érzi magát a kutyákkal?
Nyivor egy pillanatra lehunyta a szemét. Valami becsmérlőt akart mondani, ám egészen más dolog jutott eszébe.
− Valamelyik nap hazafelé tartva Kanisztrádiából megálltam a Leffenty parknál. Egy csapat kutya kergetett egy műnyulat. Csak álltam, és néztem, nem is tudom, mennyi ideig… aztán azon kaptam magam, hogy irigylem őket. Idáig süllyedtem. Egyszerűen szánalmas.
− Mi ebben a szánalmas?
− Tudja, mi a szánalmas? – tört ki Nyivor. − Hogy egész nap felfuvalkodott dögökkel jópofáskodok, este pedig elmegyek a Prémbe egy koszlott félnótással, akit ki nem állhatok, és akinek kizárólag úgy bírom elviselni a társaságát, ha annyi vérkoktélt küldök magamba, hogy másnap a kosaramból is alig vagyok képes kikecmeregni! Aztán kezdődik az egész elölről! Minden tetves nap ugyanaz! – Nyivor szinte már ordítva nyávogott. – Mennyire rühellem ezt az egész tetves bagázst!
Valami a mancsához ért. Összerezzent. Puppa mancsa volt az.
− Nyivor. – A kutya hangja megnyugtatóbb volt, mint bármilyen dorombolás, amit valaha hallott. – Nincs kedve meginni valamit? – Elmosolyodott. – Úgyis vége a munkaidőmnek. Van itt a közelben egy hangulatos tejbár.
