Költők, ne sírjatok! – Könyvheti netnapló 2015 (3)

2015-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 86. Ünnepi Könyvhét harmadik napjáról Tóth Anikó írását közöljük.

Néhány héttel ezelőtt döbbenetes élményben volt részem. Egy férfi, aki magát költőnek vallotta, mintegy másfél évvel ezelőtt megszólított a könyvtárban, és megajándékozott a legújabb verseskötetével. A nevét azelőtt sosem hallottam, de a könyvet köszönettel elfogadtam, otthon feltettem a könyvespolcra, és azóta sem nyitottam ki. A sors nem éppen kellemes fintora folytán azonban ez a férfi néhány héttel ezelőtt újra feltűnt, és szerette volna tudni, hogy mi a véleményem a kötetéről. Nem szeretek hazudni, és nem is igazán értek hozzá, ezért – és persze azért, hogy megspóroljak magunknak néhány kínos pillanatot – egyenesen megmondtam neki, hogy még nem olvastam el a könyvet.

Gondoltam, ezzel a dolog el van intézve: ő megérti, hogy az én véleményemre nem számíthat, én pedig rövid úton véget vetek ennek a kedvem ellenére való ismeretségnek. Ehelyett elsírta magát. Ahogy mondom: ott, a nyílt utcán elsírta magát.

Ez a jelenet azóta is kísért engem, és nemcsak átvitt értelemben, hanem a fizikai valóság szintjén is, mert a titokzatos költő lépten-nyomon megjelenik körülöttem, tetézve ezzel azt a kínos érzést, amelyet először a kicsorduló könnyei láttán éreztem.

Természetesen ezek után megpróbáltam megkeresni a könyvet, hátha legközelebb előrukkolhatok valami okos kis véleménnyel, de nem találtam meg. A kötet szőrén szálán eltűnt, én nem fogom tovább keresni, azokat a sértődött könnyeket pedig immár kőbe lehetne vésni, olyannyira jogosak.

Ebből is látszik, hogy amikor könyvekről beszélünk, akkor magánál a könyvtárgynál mindig sokkal többről van szó. Ezért nem lehet pusztán fikciós és tényirodalom vagy éppen író és olvasó kettősségére szorítkozni az irodalomról való gondolkodás során. Ez a sokszínűség és sokféleség lengte be a Könyvhét szombati napját, és én önkéntelenül erre gondoltam abban a pillanatban is, amikor Tarján Tamás Györe Balázst, a Halálom után eltüzelni! című könyv szerzőjét felkonferálva a „Kedves könyves emberek!” megszólítást használta. Könyves ember az író, a költő, a kritikus, az egyetemi tanár és a hallgató, a szerkesztő, a kiadó és – Margócsy István szavával szólva – a művelt olvasó. Ez az a kör, amelyen belül a könyves örömök, bánatok és sértettségek értelmezhetőek.

Ezek a bizonyos érzelmek szinte tapinthatóan jelen voltak az idei Könyvhét szombatján. A Körképről szóló beszélgetés egyik kérdése például kifejezetten erre a jelenségkörre vonatkozott. Moderátorként Marton Éva arra lett volna kíváncsi, hogy voltak-e negatív reakciók a Körképből kiszoruló szerzők részéről. Szegő János azonban ügyesen kitért a kérdés elől, és nem a különféle szerzői érzékenységekről kezdett beszélni, hanem a Király Levente által elvégzett, 35 szöveget eredményező szerkesztői munka folyamatáról. Arról, hogy a kötet összeállítása során a nagy nevek szerepeltetése mellett a fiatal vagy eddig ismeretlen szerzők felfedezése is komoly célkitűzés volt.

Szegő János és Marton Éva kettőse kisvártatva kiegészült Marno Jánossal, aki a Hideghullám című verseskötettel debütáló Magvetős szerzőnek számít. A nyelv kiszámíthatatlanságáról, az elképzelt és a leírt szöveg közötti éles különbségekről beszélt. Arról, hogy a nyelv csak a mindennapi feladatok bonyolítására alkalmas, az érzelmek kifejezésére például egyáltalán nem. Ezért nem lehet irányítani: „a nyelv olyan hihetetlen, dús anyag, amibe be kell menni”, a költőnek teljesen rá kell hagyatkoznia, és abszolút el kell engednie a saját szándékait. Marno szerint írás közben meg kell mutatkoznia annak, hogy „a gondolat egy érzéki esemény”.

Néhány órával később, a Fugában Tóth Krisztina ennek épp az ellenkezőjét állította: szerinte a nyelv mindenre alkalmas eszköz, ezért a gyermekekkel való kommunikációban is azt kell hangsúlyoznunk, hogy „mindenről lehet beszélni, mindenre vannak szavak”.

Hogy a nyelv kérdésében kinek van inkább igaza: Tóth Krisztinának vagy Marno Jánosnak, az csak otthon, olvasás közben fog kiderülni. A Könyvhét ugyanis tűző napsütésben telik, ami eléggé megnehezíti a komoly gondolatok végigfuttatását. A Marno-beszélgetés után aszalódtam még egy kicsit a színpad előtti székek egyikén, és Szabó Imola Julianna Kinőtt szív című kötete és Áfra János Két akarat című verseskönyve kapcsán végighallgattam ugyan egy újabb beszélgetést, de mivel a két szerző folyton-folyvást visszakanyarodott a látás problematikájához, magam is úgy véltem, hogy itt az ideje egy kis nézelődésnek.

A Magvető standjánál állva Bartók Imre egy mondatára lettem figyelmes. Nehezményezte, hogy két lelkes nyugdíjas huzamosabb időre „einstandolta” Marno Jánost. Ezeket az embereket mindenki magának akarja, gondoltam magamban, de nem sokáig folytathattam a bámészkodást, mert néhány lépés után egy újabb beszélgetés ütötte meg a fülemet. Az egyik tébláboló író éppen azt taglalta, hogy Spiró olvasói a most megjelent Diavolinát rendszerint az ő kötetére könyökölve próbálják megszerezni. A Szegő János által oly ügyesen elodázott szerzői érzékenység kérdésére itt volt végre egy hús-vér felelet.

De nincsen ezzel semmi baj: a Könyvhét tudvalevőleg nemcsak a könyvekről szól, hanem a jelen lévő „könyves emberekről” is. A könyvesek sikereiről, közös örömeikről, és talán olykor-olykor a csalódásaikról is.

Levezetésképp – hogy a netnapló mégiscsak jó véget érjen – ellátogattam az Apokrif Könyvek szerzőinek dedikálására. Szendi Nóra, Bödecs László és Juhász Tibor körül rajzottak az olvasók, és igen széles mosolyok tudatták mindenkivel, hogy három sikeres és jókedvű író rója első dedikációit a FISZ standjánál.

Jól van minden, gondoltam. Ha olykor meg-megrezzennek a kevésbé örömteli húrok, a könyveseknél alapvetően akkor is minden rendben van. Itt vagyunk, örülünk, és a legnagyobb gondunk az, hogy a nap végére egy kicsit mindig elfáradunk. De helyesen mondja Tóth Krisztina az új könyvében: „Túl leszünk majd ezen is.”

Tóth Anikó

A fotókat a szerző készítette.

Kapcsolódó írások:

2015:

Könyvheti netnapló (1) – Tajtékos napok

Könyvheti netnapló (2) – Későn értem oda

2014:

Könyvheti netnapló (1) – A Magvető árnyékában

Könyvheti netnapló (2) – Turista. Költözködő.

Könyvheti netnapló (3) – A legszebb pillanat

Könyvheti netnapló (4) – A vasárnapi tyúkhúsleves helyett

Könyvheti netnapló (5) – Az utolsó utáni nap