Tajtékos napok – Könyvheti netnapló 2015 (1)

2015-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 86. Ünnepi Könyvhét első napjáról Murzsa Tímea írását közöljük.

Vannak emberek, akik nem tudnak mit kezdeni a nyárral. Nem bírják a meleget, hideg padlókon és hűvös vízzel teli kádakban üldögélik végig az elfolyó napokat. Mert ilyenkor az idő másképp működik. Nehéz fejjel kérdezik reggel, hogy most hány óra van éppen, és egyébként is milyen napot írunk. Aztán később azt mondják: most végre van szabadidőm, csinálok valamit! Elkezdek egy új hobbit, megtanulok egy nyelvet, saját magam fogom varrni a ruháimat, stb. Aztán ebéd után jólesően elnyújtózkodnak a kanapén, és kora este ébrednek, kótyagosan, vörös szemekkel.

Nos, én is ilyen ember vagyok. Az ilyen embereknek pedig jót tesz a Könyvhét. Terveket szövök és embereket zaklatok, hogy kísérjenek el. (Nem kísérnek.) Recenziós példányokért írok a kiadóknak és könyvekről beszélek megállás nélkül – édesanyám, aki minden cikkem birkatürelmű első korrektora, már unott arccal hallgatja, hogy miről szeretnék, és miről fogok írni.

Tulajdonképpen számomra kedden kezdődött a Könyvhét, Nyerges Gábor új kötetének, Az elfelejtett ünnepnek a bemutatójával. Szerdán pedig egy értekezletre tartva Szendi Nórával futottam össze a Könyvtár Klubban, akinek kezében volt friss első kötete, a Zárványok, és Bödecs Laci könyve, a Semmi zsoltár is. Mindkettő az Apokrif és a FISZ közös pályázatának keretében jelent meg, Juhász Tibor könyvével, az Ez nem az a környékkel egyetemben. Furcsán szívmelengető érzés volt átpörgetni a lapokat. Habár effektíve nem volt közöm se a pályázáshoz, se a kiadáshoz, mégis, valahol sajátomnak éreztem az örömöt. Fontos év a 2015-ös az Apokrif számára. Veress Dani mondta tegnap, hogy talán most nőtt fel a lap – iszonyúan izgalmas ennek a részesének lenni. Úgyhogy a leginkább várt program számomra a hármas könyvbemutató volt a Fugában.

Persze, előtte is el kellett valahogy töltenem az időt. Magányosan indultam útnak, de szerencsére van egy állandó soundtrackem az ilyen helyzetekre – jó kis menetelős zenék, amiktől úgy érzem, hogy egy tucatnyi ember masírozik mögöttem. Ha már masírozás: négyre értem a Vörösmarty térre, a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának felvonulását még épphogy elcsíptem. Fülhallgató ki, szapora léptek be. Szerencsére a zenekar mögött ott ácsorgott Gál Soma. Nagyon megörültem neki, vége hát a József Attila-i árvaságomnak. Lassan Nyerges Gábor is megérkezett, úgyhogy hárman, mint a muskétások, keringtünk a standok között. Közben fél szemmel elcsíptem a dedikáló Esterházyt Pétert. Eszembe jutott a múlt évi Könyvhét, mikor életemben először írattam vele alá egy könyvet. Élénken él bennem az érzés – úgy éreztem akkor magam, mint egy fruska, aki találkozott a kedvenc rocksztárjával. Megmosolyogtatott az élmény és egyszerre elszomorított egy picit, most sajnos nem tudtam beszerezni az új kötetét.

A társaság öröme nem sokáig tartott, a srácok hazamentek, én pedig rávettem magam, hogy dolgozzak. Beültem a főszínpad elé, ahol Tarján Tamás beszélgetett Orosz Istvánnal, a Sakkparti a szigeten című kötet szerzőjével. A beszélgetés nagyon izgalmas volt, a könyv kiindulópontja egy fénykép, amin Alexander Bogdanov és Vlagyimir Iljics Lenin sakkoznak Capri szigetén. Szó volt többek között arról, hogy hogyan retusálták a képet utólagosan az aktuális politikai viszonyoknak megfelelően. Ezután megcsörrent a telefonom, az egyik barátnőm hívott, hogy bent vagyok-e a városban. Kisétáltunk a Deák térre, ahol legalább annyian üldögéltek, mint ahányan a Vörösmarty téren korzóztak. Egy gyors beszélgetés után szaladtam az Apokrif Könyvek bemutatójára. A Fuga kellemesen hideg falai között jó volt látni a sok ismerős arcot. És az arcokon – a nézőtéren és kint, a „szereplők” között – az izgalom és a büszkeség elegyét. Persze, jó volt a Vörösmarty téren is hömpölyögni a legtöbbször arctalan tömeggel, de azt hiszem, számomra a Könyvhétnek mindig azok a legszebb pontjai, mikor valakivel közösködünk. Mert csak összetart minket, hogy az életünk nagy részét betölti az irodalom. Picit valahol ezt is ünnepeljük ilyenkor.

Az este persze a Könyvtár Klubban végződött, fröccsökkel és sörökkel megtámogatva. Torma Marcsival és Szendi Nórával hajnalig fél háromig kihúztuk, majd Marcsival sajtburgerek és fagyik között dumáltunk tovább. Az utolsó buszom már rég elment, Lőrincre nincs közvetlen éjszakai járat (öregkerület). A taxiba beülve a sofőr megkérdezte, hogy jól telt-e az este, hogy ilyen későn megyek haza – jól, mondtam. Aztán méltó zárásként irodalomról beszélgetünk. A taxisofőr és én.

Murzsa Tímea

A fotókat a szerző készítette.

Kapcsolódó írások:

2014:

Könyvheti netnapló (1) – A Magvető árnyékában

Könyvheti netnapló (2) – Turista. Költözködő.

Könyvheti netnapló (3) – A legszebb pillanat

Könyvheti netnapló (4) – A vasárnapi tyúkhúsleves helyett

Könyvheti netnapló (5) – Az utolsó utáni nap

2013:

Könyvheti netnapló (1) – A lapozgatás fétise

Könyvheti netnapló (2) – Ötszázasok és szertelenek