Szerzőink és könyveink a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten (ajánló)

A 86. Ünnepi Könyvhéten sem lesz hiány apokrifos vonatkozású programokból és kiadványokból.

Az alábbiakban ezeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.

2015. június 4-én, csütörtökön, a Könyvhét nyitónapjának estéjén, 19 órától a Fugában mutatjuk be az Apokrif könyvek-sorozat első három darabját: Bödecs László és Juhász Tibor versesköteteit, valamint Szendi Nóra regényét. Az est házigazdája Fehér Renátó lesz, beszélgetőtársai a szerzők mellett a könyveket megjelentető Fiatal Írók Szövetsége képviseletében Szőllőssy Balázs, míg az Apokrif könyvek szerkesztőbizottságából Fráter Zoltán. Az est szünetében Hó Márton fog zenélni, a belépés ingyenes.

(esemény a facebook-on)

2015. június 5-én, pénteken, 15:30-tól az Apokrif könyvek-sorozat három szerzőjével hallható félórás beszélgetés a Vörösmarty téren, a Könyvhét nagyszínpadán.

2015. június 6-án, szombaton, szintén 17 órától, a Fiatal Írók Szövetsége standjánál dedikálják szerzőink az első három Apokrif könyvet, tehát:

Bödecs László Semmi zsoltár című verseskötetét,

Juhász Tibor Ez nem az a környék című verseskötetét,

és Szendi Nóra Zárványok című regényét.

promo-1Szintén az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Nyerges Gábor Ádám harmadik, Az elfelejtett ünnep című verseskötete a Műút könyvek-sorozat 19. darabjaként, valamint 2013-ban kijött Sziránó című regényének második kiadása a Fiatal Írók Szövetsége Hortus conclusus-sorozatában.

2015. június 2-án, kedden, 19 órától a Rácskertben mutatják be Az elfelejtett ünnepet. A helyszínen megvásárolható lesz a kötet, valamint a rá korábban előfizető olvasók itt (is) átvehetik példányaikat, a belépés ingyenes.

(esemény a facebook-on)

2015. június 6-án, szombaton, délelőtt 10 órától többek között Nyerges Gábor Ádámmal is beszélget a Könyvhét nagyszínpadán, a Vörösmarty téren Korpa Tamás.

2015. június 7-én, vasárnap, 15 órától dedikálja új verseskötetét a szerző az Írók boltja előtt, a Liszt Ferenc téren.

(esemény a facebook-on)

nyergeskötetek2015

Fráter Zoltán is új kötettel jelentkezik a 2015-ös Könyvhéten, Szerelmes Budapest című könyve a Holnap Kiadó gondozásában jelenik meg.

“Ki ne olvasott volna Ady Endre és Léda, vagy Ady és Csinszka szerelméről? Ki nem hallott már Karinthy Frigyes érzelmi viharokban gazdag házasságáról? Ki nem tudja, hogy Bródy Sándor és Krúdy Gyula elbűvölte a nőket? Kevesebbet beszélünk azonban arról, hogy Ady Endrének volt harmadik nagy szerelme is, hogy Krúdy leendő anyósával tartott fenn heves viszonyt, hogy a huszonkét esztendős Kosztolányi Dezsőnek tizennégy éves kislányért lángolt a szíve. Ki gondolná, hogy Harmos Ilona színésznő, Kosztolányi későbbi felesége a fiatal Karinthy kedvese volt? Ki hinné, hogy az életvidám Karinthy Frigyes sohasem tudta elfelejteni korán elhunyt első nejét, Judik Etelt? Ebben a kötetben maguk az érintettek, a szerelmi történetek szereplői beszélnek hiteles dokumentumok alapján. Fráter Zoltán az eredeti levelezések, naplófeljegyzések, vallomások nyomán izgalmas olvasmányt állított össze, párbeszélgetésekké alakítva hét legendás háromszögtörténetet.” (holnapkiado.hu)

2015. június 6-án, szombaton, 14 órától, a Holnap Kiadó standjánál dedikálja régi és új könyveit a szerző.

A 86. Ünnepi Könyvhét további programjairól a rendezvény hivatalos oldalán lehet bővebben tájékozódni.

Ugyancsak ajánljuk olvasóink figyelmébe évek óta íródó, speciális könyvheti netnapló-sorozatunkat, mely természetesen idén sem maradhat el. Aki addig is szeretné felfrissíteni az elmúlt öt év könyvheti emlékeit, ide kattintva éri el archív bejegyzéseinket: 2010, 2011, 2012, 2013, 2014.

Az Apokrif könyvekről az alábbi facebook-oldalon lehet bővebben is olvasni, az egyes könyvekről pedig az alábbi oldalakon lehet tájékozódni:

Bödecs László: Semmi zsoltár

Juhász Tibor: Ez nem az a környék

Szendi Nóra: Zárványok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s