Az anya most nincs itthon, kórházban fekszik. A dohos, öregszagú lakásban a férfi eldől a kanapén. Hortyogása visszhangzik a folyosón. Szaggatottan alszik, dohányos köhögése unos-untalan felriasztja. Az alkoholos kipárolgás jellemző szaga betakarja, betemeti összeállt tincseit, gyűrött arcát. – Murzsa Tímea írja az Apokrif naplóját.
Az utcarész rövid, bolttól boltig tart. Egy zilált, seszínű hajú nő közeledik a fűszerestől. Egyik kezében fehér bot csattog, ahogy ütemesen az aszfalthoz veri. Őrjítő, doboló lüktetés ez, minden reggel végighasítja az utca csendjét. Másik kezével magához szorítja a kenguruban alvó gyereket. Ijesztően bátran lépked, kezében a gyerek-súllyal. A zebra előtt pár centivel megáll. Körbeforog, mintha megnézné, merről jön autó. Körülötte hárman állnak, bámész tekintettel vizslatják a furcsa párost – a kifejezéstelen szemű, ideges nőt és a lehunyt pillájú, nyugodt gyermeket. A lámpa közben zöldre vált, az asszony mellett álló fiú óvatosan belekarol a botot tartó kézbe, és átvezeti a zebrán.
Szembe velük magas, testes férfi jön, festékfoltos overálban. Haja zsírosan lóg a szemébe, sárgás-nikotinos fehéren. Tartása görbe, járása ingatag. A zebrán átmenet megbotlik, kileng, csúnyát káromkodik, majd egyensúlyba áll. Lassan jut el a kapuig, keze a kulcs után kotor, a kapukódot a delírium kitörölte a fejéből. Anyád – mondja a vasajtónak, de annyira még magánál van, hogy ne rúgjon bele. Nehezen talál be a zárba, háta mögött türelmetlenül várakozik egy öregasszony.
Ugyanazon az emeleten laknak, bénán, komótosan mennek fel a lépcsőn, mint egy elcseszett óvodai pár. Egyszerre lépnek be lakásaik ajtaján. A férfi az anyjánál lakik, az öregasszony egyedül.
Az anya most nincs itthon, kórházban fekszik. A dohos, öregszagú lakásban a férfi eldől a kanapén. Hortyogása visszhangzik a folyosón. Szaggatottan alszik, dohányos köhögése unos-untalan felriasztja. Az alkoholos kipárolgás jellemző szaga betakarja, betemeti összeállt tincseit, gyűrött arcát.
Alattuk költözködnek. Új albérlő jön, harmincas nő, szintén egyedül. Az ablakon keresztül látszik a sziluettje, ahogy mossa az ablakot. Kecses, inas teste van. A tágas, nagy ablak keretet ad neki.
Közben a házra ráül az este, ülepével betakarja a gang felső szintjét. A kis négyzet, amelyen keresztül az ég nappal látszik, szürkés lila lesz. A festő lakásából ütemes nyögések hallatszódnak. Vékony, magas hangon, néha hosszan kitartva.
Az öregasszony esti rutinját végzi. Résnyire nyitja az ajtót, fejét kidugja, körbenéz. Sokszor megfigyeltem, ahogy a tömpe arc kinyúlik a résen, öregségéhez képest meglepően gyorsan, mint a farkaspók, mikor egy törtmásodperc erejéig kibújik az üregéből, hogy elkapja az áldozatát. Az asszony a hangokat hallva rosszallóan csóválja a fejét, ablakról ablakra tekinget, hátha talál egy szempárt, amellyel összevillanthatja sajátját. De az egész emelet csendes és fülledt. Csak egy macska nyújtózik lustán a szomszéd lábtörlőjén, majd puhán az öregasszony ajtajához lép, besurran, mint a tolvajok. A néni megfeledkezik a hangokról, gyorsan behúzza az ajtót, még mielőtt a macska meggondolná magát.
Az alsó szinten két fiú csendben hallgatózik, kémlelnek, honnan jöhet a hang. A kisebbiket anyja hamar behívja. Késő van ‒ mondja. A nagyobbik még sokáig kering a ház udvarán, méterről méterre végig járja a terepet, keresi a pontot, ahonnan a legjobban hallani. Végül veszi magának a bátorságot, és csendben felszalad a felső emeletre.
Lélegzet-visszafojtva próbál settenkedni. Hirtelen egy függöny megrezzen, a fiú pedig elinal. Mikor nem észlel mozgást, visszalopózik a lépcsőfordulóba, csendesen, pihegve ül.
Az alsó szinten kinyílik az ajtó, egy zömök, bajuszos férfi lép ki rajta. Ádám, gyere ide azonnal – suttogja bele a sötétbe.
Hol voltál? – kérdezi.
Csak macskáztam – mondja.
Este tízkor?
Igen… nyáron kinn szokott aludni – feleli magas hangon a fiú, majd visszahúzódik a szobájába. De még sokáig fülel az ablak előtt, háttal a hideg radiátornak.
Apokrif Online 