Tinkó Máté Amíg a dolgok rendeződnek c. első kötetének bemutatója, Kalicka Bistro, 2014. 06. 10.
Tinkó Máté első, Amíg a dolgok rendeződnek című kötete a FISZ-könyvek 66. darabjaként jelent meg. A kötetbemutató június 10-én zajlott a budapesti Kalicka Bistróban.
Az estet Szilágyi Sándor hang-játéka indította. A Hang egy acélból készült ütőhangszer, melynek futurisztikus alakja és misztikus, keleti hangtálakra emlékeztető hangzása adta meg az alaphangulatot. Majd Tinkó Máté kötetindító versét hallgatva arra kerestük a választ, hogy „még a boldogság is megalázható, és így vajon milyen”.
A szerzővel Áfra János és Vass Norbert beszélgetett, a kérdések sorát Vass Norbert indította. A kötet darabjaira szövegekként, és nem versekként utalt, az olvasást pedig ködben való fényképnézegetéshez hasonlította. Tinkó Máté életrajzi bemutatásán keresztül felvetette még a költészetében gyakran felbukkanó helységnevek kérdését is. A válaszból megtudhattuk, hogy a költő Békésen született, keresztszülei Csepelen laknak, a Fejér megyei Sárkeresztúrhoz Bella István és a nagyszülők kötik. Pesten egyetemista éveit töltötte, Franciaországhoz pedig anyai nagybátyja és egy utazás révén kapcsolódik. Ezekből a jól ismert tájakból áll össze egy-egy kép számára, amelyet nyelvileg alkot meg.
Áfra János tette fel a következő kérdést, mely az alanyiság és a személyes érintettség kötetbeli szerepét feszegette. A költő válasza szerint „van szöveg, ahol 30% a valóság, 70% pedig költött”. A művek forrása általában visszakövethető, de a szövegek egy része „elmegy a mesébe”. A versek egy-egy középpont mentén bomlanak ki, fel, vagy szét, koncentrikus körök módjára, amelyet a Hraskó Nóra által tervezett borító is sejtet – Áfra a borítóképet egy DNS-spirál-városképként értelmezte. Emellett Tinkó verseit a próza és líra határán álló szövegeknek tekinti, ezzel kapcsolatban tette fel a kérdést, hogy az amúgy prózában is alkotó szerző első kötete miért éppen verseskötet lett. Maga a szerző a szövegeit prózaverseknek látja, amelyekben elengedhetetlen a lüktetés. A túlírtság jelenik meg még ezekben a versekben, a borító is ezt a túlbeszélést, túl sokat mutatást hivatott megjeleníteni, amely mégis beindít valamifajta mozgást az olvasóban.
A következőkben Vass Norbert a kötetet inspiráló költőkről, írókról kérdezte Tinkó Mátét. Számára Hajnóczy, Bella István, Sebald és Rubin Szilárd neve ugrott be. „Lelepleztél” – válaszolta a szerző, és Hajnóczy és Rubin kapcsán bevallotta, hogy több prózát olvas, mint lírát, és sokszor érzi azt, hogy „össze lehetne rántani” egy adott hosszabb szöveget. Sebald Austerlitz című regénye nagy hatást gyakorolt rá, ebben egy identitását kereső zsidó férfi fölkutatja múltját, és egy másik férfival Antwerpenben folytatott beszélgetéseiken keresztül értelmezik addigi életüket. A példa jól mutatja, hogy azokat az inspiráló szövegeket keresi a szerző, amelyek „gerincműtét-szerűen hatnak”.
Vass Norbert a családtörténeti szál kapcsán megilletődöttségét fogalmazta meg, mivel a kötet olvasásának élménye szerinte olyan, mintha belépnénk egy ismeretlen lakásba, ahol a múltról és jövőről csak töredékes információink vannak. Azt firtatja, hogy vajon ez mennyiben egy konkrét koncepció eredménye. A szerző a családi ünnepek fontosságát emeli ki, ahol újabban „provokatív csávó” lett, és kérdéseket tett fel, amelyek sokszor veszekedéshez vezettek, de még az is jobb volt számára, mint a csönd. A családi történeteket sokszor levelekből, fotókból és egyéb töredékekből rakta össze – a Feketemosón, az Apokrif blogján is megjelent egy 70-es évekbeli fotó az édesapjáról –, igyekezett megtölteni a tárgyakat történetekkel. Ezekkel színesítette a „passzív létezőket”, ugyanis szerinte általuk még a „halál típusú veszteség is feldolgozható”. Olyan családtagok múltját is megpróbálja felkutatni és megtalálni, akik politikai vagy egyéb okokból tűntek el, és akikről a családban nem beszéltek egy szót se. Áfra Jánosnak erről Csobánka Zsuzsa regénye jutott eszébe, ahol egy hasonló, bár prózában megírt feltáródás, elrendeződés követhető nyomon.
Tinkó Máté kötete hat ciklusból áll és hatvan verset tartalmaz. Áfra arra kereste a választ, hogy a címben megjelölt dolgok elrendeződése vajon meddig tart, és megtörténik-e valaha. „Maradéktalanul sosem” – válaszolt Tinkó. Kétféle lehetőséget fogalmazott meg: az első, kamaszos szerint, akkor rendeződnek a dolgok, ha eljön a nagy szerelem; a második szerint a nyugalmi állapot nem biztos, hogy fenntartható, folyamatosan újra és újra ki kell alakítani. Ezt az oszcilláló mozgást szeretné a kötet is bemutatni. A szövegek a családról pontatlanul és töredékesen beszélnek, hiszen az arról való információink is mindig töredékesek maradnak. „[M]ár nem volt több, mint fájdalom, képlékeny, / feléd néző és pontatlan és erőltetett.” – a Pontosan így című vers szavaival zárul az est első része, majd ismét Szilágyi Sándor zenélt.
A bemutató második felében Vass visszatért a töredékesség és a speciális „versmatematika” kérdéséhez. Utóbbira szerinte az jellemző, hogy két pluszból nem lesz plusz, két erős állítás mintha kioltaná egymást. A versek ritmusa számára lassú, és az érdekelte, hogy meddig lehet túlírni egy szöveget, mikor lesz kész. Tinkó szerint akkor, amikor eljön a hallgatás, amikor a túlfeszített húr elpattan, és nem jön következő sor.
Áfra a szerkesztés menetéről és a szerkesztők reakcióiról kérdezte a költőt, hiszen a kötet egy-egy szövege sokszor hét-nyolc kisebb szövegnek tűnik. Tinkó válaszában elmagyarázta a „csillagtalanítás” fogalmát. Az írás során általában egy csillagot tesz oda, ahol a szöveget félbe lehetne vágni. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy rendkívül sok csillag volt a szövegben, amelynek egy részét a szerkesztők tanácsára kivette – ez volt a „csillagtalanítás”. Áfra a kötetszerkesztés kapcsán még arról érdeklődött, hogy vajon speciális üzenete van-e annak, hogy a ciklusok első versei cím nélkül szerepelnek. Tinkó Máté válasza egy gyors nem volt, ugyanis ezen versek címe valójában a cikluscím, így az egyes részek legkarakteresebb alkotásai kerültek előre.
Vass egy idézettel fűzte tovább a beszélgetés: „mint kegyetlen életek, ha egy ponton összefutnak”. Ennek kapcsán a kötetből és a családi mitológiából kivezető utakról kérdezte Tinkót, illetve arról, hogy vajon mi jön az Amíg a dolgok rendeződnek után. A szerző szerint „még lenne mit kitárgyalni” ebben az országban és a családban is. Előfordult már például, hogy valamiről többször beszéltek a családi asztalnál, a kérdés azonban mindig az maradt, hogy fussanak-e neki még egyszer, vagy felesleges. A kötet szövegeinek mozgása is ehhez hasonlóan körkörös, melynek során a pusztulás fogalma is átértelmeződik.
Vass még a szövegek gondolatritmusára tért ki, amelytől szerinte helyenként elnehezül az olvasás. Azt firtatta, hogy vajon ez tájnyelvi hatásra alakult-e ki, vagy egy sajátos poétika megteremtése volt a cél. Tinkó válaszában kifejtette, hogy a tájnyelv is közre játszott, emellett szereti a germanizmusokat, és törekszik sajátos poétika megteremtésére. A szerkesztés során felmerült egyes kifejezések köznyelvire való átírása, de a szerző örült, hogy ezek mégis eredeti formájukban maradtak meg. „Ameddig lehet ne legyünk normálisak… kötetszerkesztésnél.” – fűzte hozzá. Ez a szerkesztési mód szerinte újraolvasásra sarkall, elbizonytalanít.
Az est zárásaként Tinkó Máté olvasott fel pár verset az Amíg a dolgok rendeződnekből, először rövidebbeket, mint A kis apród, az Exodus és a Zone libre, végezetül pedig egy hosszabbat, a Harkov gyűrűit, majd ismét Szilágyi Sándor zenélt.
A vizsgaidőszak és a 37 fok ellenére sokan jöttek el Tinkó Máté első kötetének bemutatójára. A jelenlévők izgalmas és személyes beszélgetésnek lehetek tanúi, amelyet jól kiegészítettek a zenei átkötések.
Magyar Ágnes
Fotó: Urbán Ákos
Apokrif Online 
1 Comment