2014-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 85. Ünnepi Könyvhét negyedik napjáról Halmi Tibor írását közöljük.
Az Ünnepi Könyvhét mindig egy furcsa dolog. Vagy legalábbis számomra az. Egy ódivatú szekértábor, ahol szertartásosan megrögzött hitele van a szavaknak. Ahol idősek és fiatalok közel azonos nyelven beszélnek, és ha mégis elbeszélnek egymás mellett, a lehető legnagyobb egyetértésben mosolyognak egymásra, észrevéve, hogy elkalandoztak, és készséggel kezdik elölről. Furcsa, mert nem ilyen az élet a mindennapokban. A Vörösmarty tér és a Liszt Ferenc tér sem ilyen. Más nyári napokon szinte látszik, ahogy olvad, mocskos és büdös, és valahogy a legszemélytelenebb pillanatokban a legzsúfoltabb. Nem tudom, pontosan mi változik meg, amikor ez a színes vándorcirkusz megérkezik; sátrakat, pavilonokat bont, és könyvekkel – e világ lejárt szavatosságú varázsigéivel – töltik meg az arra érdemtelen teret, aminek hatására egyszer csak szép lesz, mondhatni felvirágzik. Nem tudom, talán a patina, a standok elhelyezése, vagy a könyvhétre nyomtatott könyvek friss nyomdaszaga, mondjuk úgy inkább: „a flow”, gyanútlanul épphogy csak kettőt pislantasz, és máris beszippant.
A napot, ami az idei Könyvhét első napja volt számomra (nem, a tegnapi, a Vörösmarty szobor melletti borgőzös este nem számít), a kötelező kötetek és a hetek óta kinézet, már-már szabályosan kívánt könyvek beszerzésével kezdtem. Tehát, Magvető pavilon. A Szép versek 2014-es antológiáját, Krusovszky Dénes A fiúk országa novelláskötetét, és Fehér Renátó Garázsmenet című verseskötetét vásároltam meg. Persze, bántóan fájó és hiányos lista ez, már ha ezt listának lehet nevezni, mert ugyanakkor Nyerges Gábor Sziránója, Tinkó Máté Amíg a dolgok rendeződnek első kötete, és Bajtai András Kerekebb napok „trubadúr lírája” (élen a „vakondriasztók” zseniális szóösszetételével) is erősen foglalkoztatott az utóbbi időkben. Mindenesetre, mások is alátámasztották, ahogy a pénztárca sűrűsége és súlya csökken, úgy veszi át a könyvvásárlás valós reflexét, a parttalan vágyódás. „A picsába, inkább elfordulok” – általános közérzete.
Az efféle görcsök feloldásában, a lélektani határ pillanatában megtalált ismerősök segíthetnek. Jó volt látni, hogy a JAK standjánál az Instavers-es lányok (Kele Dóri és Borda Réka) sürögtek. És hogy óránként hozzájuk csatlakozott két-két újabb szerző, akik az Instavers facebook oldalának kártyáin szerepeltek egy-egy versorral, versidézettel. A JAK-os becsületkassza az ő segítségükkel működött, még pedig úgy, hogy húsz forintért cserébe, ők dedikálták a kinyomtatott kis kártyácskákat (és persze nem utolsó sorban, eddig megjelent köteteiket). Más dedikáló pultoknál módszeresen felütötték a fejüket az idősebb írónemzedék tagjai, mint például: Oravecz Imre, Takács Zsuzsa, de a nyitott szemmel járók felfedezhették maguknak Gerevich Andrást, Lackfi Jánost (persze, hogy az egésznap szinte gyerekprogramokat adó kisszínpadnál), és a legszemfülesebbek magát az ikonikus, mindig borostás rocksztárt, Lovasi Andrást is láthatták tollal a kezében, könyvet aláírni.
Az időjárás is kedvezett az efféle csemegéknek, lassú hömpölygésnek, sodrásnak. Mert valóságos tömeg volt. A várossal ellentétben, ami felvette a szokásos hétvégi rutinját, a vasárnapokra jellemző alig lézengést, itt kifejezetten sokan voltak. Sőt, késő délutánra, kora estére egyre többen jöttek. Bár néha a gomolyfelhők esőt ígértek, és a szél is olykor-olykor feltámadt, mégis jótékony, mondhatni egyenletes nyári meleg izzasztotta a könyvcsemegéző tarkókat. Jó volt látni, hogy ilyen sokféle tarkó békésen elfér egymás mellett, persze a diplomatikus, jó nevelt lökdösődés megvolt majdnem minden standnál, főképp a Magvetőnél, de személyi sérülés nem történt. Bárcsak e szűk, munkahétnyi időnél tovább tartana ez a konszenzusos, értékorientált békesség.
Halmi Tibor
A fotókat a szerző készítette.
Kapcsolódó írások:
2014:
Könyvheti netnapló (1) – A Magvető árnyékában
Könyvheti netnapló (2) – Turista. Költözködő.
Könyvheti netnapló (3) – A legszebb pillanat
2013:
Könyvheti netnapló (1) – A lapozgatás fétise
Könyvheti netnapló (2) – Ötszázasok és szertelenek
Könyvheti netnapló (3) – Könyvár
Könyvheti netnapló (4) – Száraz vihar
Könyvheti netnapló (5) – Kedves Könyvhét
2012:
Könyvheti netnapló (1) – Költ Pest-Buda, Junius 7d. 2012.
Könyvheti netnapló (2) – Vörösmarty Beach
Könyvheti netnapló (3) – Vörösmarty tér noir
Könyvheti netnapló (4) – Esni kell
Könyvheti netnapló (5) – Könyv/hét/vége
2011:
Könyvheti netnapló (1) – Gátszakadás
Könyvheti netnapló (2) – (S)tart
Könyvheti netnapló (4) – Kis pogácsa és a pálló íróbácsi
Könyvheti netnapló (5) – A moira röhög
Könyvheti netnapló (6) – Az utolsó, meg a szerver
6 Comments