Swans: To Be Kind
(Az album hivatalos megjelenési ideje: 2014. 05. 12.)
Sosem könnyen emészthető, gond nélkül befogadható zenéjéről volt híres az amerikai Swans együttes. Michael Gira csapata pályafutása alatt számos stílust olvasztott egybe, underground-körökben több albumuk is megkerülhetetlennek bizonyult, koncertjeik brutális ereje révén pedig szintén legendássá váltak. A több mint harminc éve pályán lévő banda idén új lemezzel jelentkezett, amely újfent bizonyítja, hogy a Swansnak továbbra is a kortárs művészet legfontosabbjai között a helye.
Jóformán magához sem tért a világ a 2012-es The Seer kétórás rombolása után, villámgyorsan érkezett az újabb duplalemez, amely hasonlóan súlyos hallgatnivalót ígér. Gira elmondása szerint a dalok nagy része az előző album turnéztatása közben csiszolódott szépen lassan, és majd tavaly került sor a stúdiózásra (ennek a formálódásnak érdekes lenyomata a tavalyi Not Here / Not Now, amely számos itteni felvétel koncertverzióját tartalmazza). Noha az együttes továbbra is a egyszerre kínál emészthetetlen és gyönyörűséges zenei világot, a To Be Kind inkább csak terjedelmét tekintve folytatása a legutóbbi lemeznek: ezúttal főleg a súlyosság, és a post-rock stílusjegyei kerülnek előtérbe.
Akik még csak most ismerkednének a Swans-szel, azoknak annyit érdemes tudniuk, hogy a Michael Gira énekes-gitáros-frontember köré szerveződő zenekar még 1982-ben alakult, 1997 és 2010 között szünetet tartott, és négy éve tért vissza a közönség elé. Kezdetben a no wave színtéren mozogtak és váltak hírhedtté rettentően nyomasztó muzsikájukkal, majd szépen lassan alakították ki saját, semmi mással össze nem téveszthető világukat, kultikus lemezek sorát (White Light from the Mouth of Infinity, The Great Annihilator, Soundtracks for the Blind) produkálva. Zenéjük jellegzetessége, hogy noha egy-egy album bőséggel merít számtalan műfajból folktól kezdve post-punkon át egészen a noise-ig, mindezt azonban végig egy szigorú, monotonitásra, és repetitív szerkesztésmódra épülő keretben sikerül tartani. Ezt az atmoszférát pedig évtizedeken át alig néhány másik együttes volt képes ilyen szinten produkálni. Az újjáalakult Swans által mozgatott gépezetet nehéz manírok nélkül szavakba foglalni: dalaikat hallgatva egyrészt valamiféle groteszk-apokaliptikus vízió tárul elénk, nyers erő, ösztönös törzsi pusztítás, amely addig tartja kontroll alatt a hallgatót, míg szépen lassan körbeéri, és a lehető legsötétebb örvényben húzza le. Ugyanakkor mindezt határtalan intelligencia, kifinomult megszólalásmód kíséri, sőt, mintha nem is ugyanaz az együttes adná elő a pálya azon dalait, amelyekben helyenként gyönyörűséges hangszeres futamokkal, számtalan katartikus, már-már szakrális pillanattal találkozhatunk; nem véletlen, hogy az albumaikkal foglalkozó kritikák jó része egyszerre tartja alkalmazhatónak a legpozitívabb és a legnegatívabb jelzőket a dalokra.
A To Be Kind, híven a hagyományokhoz, nem könnyíti meg az egyszeri hallgató dolgát: elsőre feldolgozhatatlannak látszó, kétórás, szünet nélkül sodródó masszát kapunk, minimális fogódzókkal. Az első lemez legkeményebb diója kétségtelenül a monumentális, 34 (!) perces tétel, a The Seer-hagyaték Bring the Sun / Toussaint L’Ouverture párosa, amely a legedzettebb füleknek is feladja a leckét. Zseniális, egészen a dal feléig elhúzódó, egyre durvábban kiteljesedő intróval nyit, amelynek ígéretét a dal lezárása már aligha lesz képes beváltani, és az utolsó percek kíméletet nem ismerő zajolásba csapnak át; bizonyosan ambiciózus szerzemény, amely érzésem szerint kissé túl is lő a célon; főleg a koncerteken jöhet át igazi ereje. Mellette a kezdő Screen Shoot a maga nyolc percével szolid, Toolt idéző felvezetésnek tűnik, ahogyan az albumot beharangozó, a lemezt promózó és egészen újszerűnek ható A Little God in my Handsben is észrevehető a funky az őrült fúvósok hátterében. Az eklektikusabb első lemez végül a vonósokat felvonultató, relatíve nyugodtabb Some Things We Doval záródik, és ad helyet valami másnak.
Ami miatt számot tarthat a figyelemre az album, és az újonnan érkezők is kedvet kaphatnak hozzá, az most következik; innentől kristályosodik ki az anyag karaktere, különbsége a közvetlen elődhöz képest. Ezúttal is a fokozatosan erősödő, lassan kibomló, de aztán a világ végére kilövő szerkesztésre bazíroz az együttes, de ezeken belül elmaradnak a varázslatosabb, csilingelőbb ambient-szólamok, és visszafogottságban is fenyegetőbb, férfiasabb hangvétel dominál. Mégis, egységesebbnek tűnik a mostani munka, nincsenek a lendületet megakasztó átkötések, atmoszférát szétfeszítő kilengések, üresjáratok, csak az a jól ismert hajthatatlanság. Gira nem szándékozott megismételni a The Seer formuláit, hanem provokálja a hallgatót, ugyanazokat a zenei témákat variálja újra és újra, és főleg saját hangjára bízza a minőségi ugrást. Üvölt, acsarkodik, óbégat, tisztán énekel – egyszóval majd’ kicsattan az erőtől; és lássuk be, néhol talán indokolatlanul zavaros vállalásokat tesz ezen a téren. Az őrülten zakatoló Oxygenben elkövetett énekprodukciójánál jut például eszembe, hogy ez az ember jóformán már bármit csinálhat, akkor is megmarad ebben a kultstátuszban. Az együttes szintetizáló képessége mindenesetre továbbra is hibátlanul működik, és ettől lesz többször is újrahallgatható a To Be Kind. A She Loves Us fenyegető szertartásosságát, vokális sokszínűségét a Kirsten Supine lírai indítása, majd totális szétrobbanása követi (az idei év egyik figyelemreméltó art-pop albumát jegyző St. Vincent énekesnő vendégszereplése nagyon sokat hozzátesz mindehhez!); a megannyi érzelmi hullámvasút ellenére is remekül megfér egymás mellett az összes dal. Az őrületből történő óvatos kivezetés a mandolinos Nathalie Neallel venné kezdetét, amely a Godspeedhez hasonló post-rockot hivatott az együttes saját szája ízére változtatni; ám a mélységből egészen a címadó (előző évben itthon is előadott) albumzáró szerzemény végéig nincs felengedés – a Swans végül ismételten úgy hagyja el a termet, hogy legyalult mindent és nem marad mögötte semmi.
A To Be Kind, hatvanéves frontemberével az élén, ha lehet, még ütősebbre sikeredett az előzményhez képest, és nem vall szégyent a rajongói toplisták elején tanyázó korábbi kiadványokkal szemben sem; a maga módján harmonikus, átgondolt és letisztult összképet kínál, amelyhez hozzáférni csak kitartó és odaadó hallgatózással lehet. Rendkívül karakteres album született, nem kis feladat vár arra, aki bele akar merülni ebbe a világba; mint ahogy überelni sem lesz könnyű. Ha pedig élőben is részesei kívánunk lenni ennek a teljesítménynek, akkor az októberi A38-as koncerten a helyünk.
Swans: To Be Kind (120:32)
2014, Young God, Mute
Nyéki Gábor
Az albumborító forrása a http://www.chartattack.com.
Apokrif Online 