A Vörös Postakocsi felületén Bödecs László három verse (Paradicsom, Böjt határozatlan időre, Ifjúságunk kertje) jelent meg. A Mozgó Világ januári számában Szabó Márton István három versét (Mesterkő, Még közelebb, Nem alszol) olvashatjuk. A Képírás januárban Tinkó Mátétól közölt egy verset (Egy ápolónő félálma telőben), illetve Szarvas Melindától egy tanulmányt: Dilettáns-e minden, ami új? Új-e minden, ami dilettáns? – A dilettantizmus és a kritika az irodalomtörténetben. Szarvas Melindától kritikát is olvashatunk a Kulteren, mégpedig Végel László Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regényéről: Amikor mindenki egyért. Ugyancsak a Kulteren Fráter Zoltán színikritikájával is találkozhatunk, nevezetesen a Karinthy-színház Karinthy Ferenc: Nők-előadásáról: „Ez a Józsi, ez a Józsi!”. Az Alföld januári számában Smid Róbert írt Bednanics Gábor A kétséges faggatása című tanulmánykötetéről: Viszály helyett (a teljes szöveg elolvasható a Litera lapajánlójában). A Szépirodalmi Figyelő 2013/6. számának online irodalmi folyóiratokhoz intézett körkérdésében az Apokrif Online képviseletében Nyerges Gábor Ádám nyilatkozott. Ugyanő ír Egressy Zoltán Majd kiszellőztetsz című kötetéről a Népszabadság 2011. január 11-i számában: Édes élet, keserű szájíz.