Tettek és távlatok (beszámoló)

Tízeset, a Spanyolnátha művészeti folyóirat fennállásának 10. évfordulójára rendezett kiállítás- és programsorozat megnyitója, Miskolci Galéria, 2014. január 22.

spanyolnáthaA Spanyolnátha folyóirat fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a Miskolci Galériában, a Tízeset kiállítás- és eseménysorozat nyitónapján. Ahogyan arra megnyitó beszédében Petőcz András is felhívta a figyelmet, a Spanyolnátha olyan avantgárd vagy ahhoz kapcsolódó művészeti törekvéseket vállal, amelyek ma háttérbe szorítva működnek. Ezt az irányultságot példázza a folyóirat hármas programja is: az online létmód, a papíralapú kiadványsorozat és a művészeti események egyenrangú, tudatos működtetése. Így – noha ez ebben a formában nem hangzott el – valószínűleg nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, a Spanyolnátha körének célja a művészet tetté tétele.

Tetté tenni a művészetet. Ez a gesztus a Tízeset lényegi hozadéka, ez a törekvés határozza meg azt a másik, rejtettebb, avantgárd kánont is, amelyet Petőcz András a hallgatóság figyelmébe ajánlott. A magyar kultúra napján megnyitott kiállítások erre a jelenségre engedtek rálátást – talán egy kivételével, amely inkább a Kiss Gábor alpolgármester által említett, új, kulturális városképhez kapcsolódott. Noha a Tízeset már önmagában is a borsodi megyeszékhely ipari városból kulturális helyszínné válását erősíti, a Ka(ssák) túlélte, Ka(ffka) nem című tárlat direktebb módon is kifejezi ezt a szándékot. Ez a kiállítás ugyanis az 1918-as spanyolnáthajárvány miskolci kötődésű sajtófotóit mutatta be.

Spanyolnátha_5
Vass Tibor fotója. Forrás: http://www.spanyolnatha.hu

A Mi a bibi, a Teljességgel lehetetlen és a Plakát, roncs névre keresztelt kiállítások három fontos hívószóval bírnak, s e három kifejezés egyúttal a Spanyolnátha alkotókörében is meghatározó jelentőséggel bír.

Meghökkentés”. Vass Tibor szava a Tízeset által reprezentált művészi produktumok alapvető jegye. A Mi a bibi című kiállítás huszonkét művész alkotásait mutatja be. A kiállított képek alaposabb, elmélyültebb megtekintésre invitálják a látogatót, s egymás mellé helyezve különösen nyugtalanító hatást keltenek. Bán András megnyitó beszédében az alkotások egy furcsa sajátosságára hívta fel a figyelmet: azokra a vörös foltokra, amelyek a sötét tónusú képeken helyenként feltűnnek, irányítva a tekintetet, újra és újra rákérdezve: mi a bibi. Bán András szerint talán Julien Sorel szól a képek mögül: „Sors, nyiss nekem tért, legalább 30%-ban!” Mi a bibi? Mi a tuti? Mi a manó és mi a kiállítás? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Bán András, s felvetései közül a legmeglepőbb a „Vass Tibor bibijéről, bibikéjéről” tett megjegyzés volt: Vass Tibor egy kicsit olyan, mint Chuck Norris. „Vass Tibor tudja a π utolsó számjegyét és tudja, mi a bibi.”

Spanyolnátha_2
Kiss Tanne István fotója. Forrás: http://www.spanyolnatha.hu

Ez viszont Teljességgel lehetetlen, ahogyan azt a következő kiállítás címe is jelzi. Pontosabban nem jelez ez semmit sem a bibivel kapcsolatban, de a Tízeset tárlatainak címei mégiscsak sajátos párbeszédben állnak egymással. Hogy mi a bibi, az nem derült ki. Az viszont igen, hogy milyen sokféleképpen lehet feltenni ezt a kérdést. Minden, ami lehetetlen, megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Mert érdekes és izgalmas. Mint a Spanyolnátha életét, közösségét bemutató kiállítás. A Dobos Klára ötlete nyomán zsinórokra csipeszelt képek kedves kuszaságban, a teljesség igénye nélkül mutatják be a folyóirat körül létrejött közösség egy-egy pillanatát. Ezzel a fotógyűjteménnyel kétségkívül a Tízeset legegyedibb, legtöbb lehetőséget rejtő tere jött létre. Nagy kár, hogy az események gyors áramlása miatt viszonylag kevés idő jutott a képek megszemlélésére. Különösen érdekes művészi koncepciónak bizonyult a versrészletekkel, idézetekkel kontaktusba lépő alkotások szerepeltetése.

Spanyolnátha_7
Dobos Klára fotója. Forrás: http://www.spanyolnatha.hu

Közösség és távlat”. A Tízeset nyitórendezvényén erős hatást keltett a nyolcvanas évek alkotói közösségei, az akkori művészi lehetőségek és folyamatok iránti nosztalgia. A Spanyolnátha körül csoportosuló alkotók mindvégig példaértékű művészi közösségként tételeződtek, mindez azonban nem előzmény nélküli. A Spanyolnátha azoknak a „kicsi szabadságcsírák”-nak a sorába tartozik, amelyek húsz-harminc évvel ezelőtt is az alkotói létmód meghatározó közegei voltak. Ezek közül Petőcz András a Hétfői Szabadegyetem, a Jelenlét alkotóköre és az Örley-kör mellett a Magyar Műhely körét emelte ki. A Magyar Műhely a Tízeseten önálló kiállítással is részt vevő Géczi János, az ugyancsak aktívan szerepet vállaló Szkárosi Endre és Petőcz András pályájában is kiemelt jelentőséggel bírt. A délután folyamán elhangzott kerekasztal beszélgetésen ezt mindhárman megerősítették. Géczi János szerint a Magyar Műhelyhez tartozó alkotók vették őket „először emberszámba”. A Magyar Műhely nyitott volt a Szkárosiék által képviselt akusztikus és vizuális költészetre, ehhez azonban Párizs felé kellett fordulniuk. S ez annak a nagy falunak a képét idézi, amelyről Petőcz a megnyitón beszélt. Akik a Spanyolnáthához tartoznak, azok mind egy faluban élnek, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján tartózkodnak. Még inkább kitágítva a kört: mindazok, akik a művészet fennmaradásán, fejlődésén munkálkodnak, ugyanabban a képzeletbeli faluban laknak, egyazon környezethez, egyazon közösséghez tartoznak.

A két legfontosabb tényező tehát a közösség és a távlat. Ahogyan Géczi János dekollázsai közös élményeinkből, az utca elhagyott plakátjaiból formáltak valami újat, valami értékeset, úgy a különféle művészi közösségek is képesek a kívülről érkező benyomásokat egyszerre belső és közös élménnyé: művészi alkotássá tenni. A Tízeset alkalmával felidézett történetek, amelyek a második JAK-füzethez, a Ver(S)ziókhoz, a Magyar Műhelyhez és a nyolcvanas évek művészi szerveződéseihez kapcsolódnak, mind egy közösséghez tartoznak. Így azokhoz is szólnak, akik nem élték át a harminc évvel ezelőtti eseményeket. Például a Spanyolnátha olvasóinak és alkotóinak egy jó részéhez.

spanyolnátha_'
Kiss Tanne István fotója. Forrás: http://www.spanyolnatha.hu

A Miskolci Galériában bemutatott darab, Székelyhidi Zsolt Űrbe! című drámája ebbe a közös történetbe kapcsolódott be. Az avantgárd elemekből építkező előadás ismertetésére vagy kritikájára nem vállalkozom. Azoknak, akik nem voltak jelen az ősbemutatón, egyetlen mondatot ajánlok a figyelmükbe: „A kimondott szavakból űrhajók épülnek. Azokban utazunk egymás felé.

Jól tesszük, ha ezt újra és újra eszünkbe véssük. Hogy ez is lehet a művészet feladata. Összekötni az egyik embert a másikkal, egy várost a földgolyó másik oldalával, műveket művekkel és napokat, éveket rég elmúlt korszakokkal. A Spanyolnátha közössége és az általuk felkínált távlat ezt a közelítést példázza. Mert a távlatok nem távolságok, a Spanyolnátha pedig nem csupán egy folyóirat, hanem valami, ami folyamatosan terjed és kiterjed.

Tóth Anikó
A bélyegkép Vass Tibor fotója. Forrás: http://www.spanyolnatha.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s