Bukva Mátyás versei (online megjelenés)

Holdsütésben

Egy született macska előkelősége
a korlát fogai közt bújva keresi
a gangon hagyott törődést.

Kihunyt fényű kirakatok pillája nehezül
tejfehér-csendben a borostyán
félmagasában leskelődő téglafalra.

A fák tompazölden hulló neszei közé
madár hullott az üszkös avarra,
s mint szerető a végső tévedés után,
mint szünetjel, a csendet sírásig akarja.

Kezembe hajtom arcomat és ismét látlak:
kertünk közepén nőtt tested almafa szobra.
Holdsütésben vetkőzöl az ezüstös némaságnak,-
– függönyt eresztek ablakomra.

Nyáridőben

Új madarak nyílnak a zöldzivatarban,
valaki szerelme barkákat tép.
Szél karolja fel tovább porát,
s forró keze aranyba lép.

Kigyúlt az almafák halovány fénye,
a rózsa óvatos fehéren új nyarat imád. –
Csak emléked barna cipője
táncol halkan a kerteken át.

Hazatérés

Borostyán-csöndű falak,
a fehér kiskapu,
a barna lépcső,
a zöld korlátra dőlő
diófa alak.
A sárga fényű nárciszod
fátyla az ablakod
alatt.
A kép, ahogy a
rubin teát iszod,
mind eszembe jutnak
míg léptem lassan
házunk elé ér.

Fáradt érkezés után
téged hallottalak,
ahogy veled kérdezett
minden szoba,
bútor és fal:
“hazaértél! nem ért
hát semmi baj?”
Bár szóba nem hoztam soha
hiányom a tündéri
kis hely után,
most mégis bámulok
az összes ablakra
várón, bután,
hogy piros teád
ugyanúgy iszod bent
a tompa bútorok között,
s megismernek a falak
ha belépek ismét
a fehér kiskapun.
Ha pedig bent vagyok,
aranyba lépő szavakkal
téged hallak megint:
“hazaértél!
nem ért hát semmi baj?”

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s