Öröklés
Jó anyáink a nyakunkba varrták a sorsunkat,
nekünk kell hordanunk,
vagy kiejtenünk kezeinkből önmagunkat.
Bár zuhanni tehetségtelenek vagyunk
és esni annál inkább.
Folyton saját nyakszirtünkre
érkezünk meg, pedig mindig magunkon
szeretnénk felülemelkedni.
Nehéz emberek vagyunk,
de könnyű a szívünk,
inkább jóllakott gondolatainkból
tápláljuk az idegeneket:
egyszerű ismerősökké.
Leválni lehetetlenség az anyák nyakáról,
leszakadni pedig adottság.
Bárhogy is legyen,
szívverésünk végül megdagad,
mint vízcsepp a nadrágon.
Az első ember
Hetedik napon, amikor felkeltem,
Kilógott hasfalamból a memóriám.
A szívem kezdte védeni bordám,
Szakállam térdkalácsig nőtt,
A köldököm pedig összeért hátam közepével.
Barázdákat fésültem agyam húsába,
Hajszálaim befelé hullottak,
Gondolataim kilátszódtak,
Így szükségtelenné vált a beszéd,
És szükségessé a hallgatás.
Egy elhagyott köldökzsinórba kapaszkodom,
Valaki másnak a születésén mászom
A halál felé.
Alattam ismét biztos talaj lesz
Az egybefüggő és lebegő ég,
Fölöttem Isten közeleg,
Míg ő tágul, én összemegyek,
Lüktetni kezd csontjaimon
És mire átér,
Szívemből is ártér lesz:
Tovább termelődik
A boltozat mögötti tenger.
Összenyomhatatlan folyadékká sűrűsödök.
Ha megfagyok, csak akkor törhetek szét.
De így sem tudom igazán,
Hogy magzatvíz vagy özönvíz lesz
Körülöttem az Isten.
Kugler Viktor 1993-ban született Budapesten. A székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd ezt követően a Károli Gáspár Református Egyetemen és a solymári Török Sándor Waldorf Pedagógiai Intézetben végzett pedagógusként. Jelenleg Dunaújvárosban a Pentelei Waldorf Iskolában tanít. 2016-ban kezdett el versírással foglalkozni.
Apokrif Online 