Feketemosó: Ahogy nézzük

Szép kilátások ezek, mondjuk, lehetne rosszabb, ja, megbeszéltük, hogy a szarságaink nem relativizáljuk. És te, jobban vagy ma? – G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.

„Egy kéz köröz a gitár felett.”

Most jött rá, hogy ezzel a jegyzettel azóta sem kezdett semmit. Ott virít a telefonja képernyőjén a gondosan megírt to do list, mégsem fogy belőle semmi. Ha már naplót nem tud vezetni – „egyszerűen nem megy, basszus” –, legalább írjon néha valamit, valami „irodalmiasabb izét”, legyen eggyel kevesebb gondolat a fejében. De csak egyre több lesz.

Egy ideje jógázik. Két YouTube-csatornát váltogat, mire megvan a tökéletes, tizenöt perces esti nyújtós videó, olyan fáradt, nem érzi a karjait már.

A legutóbbi covidhullám óta cikinek érzi a Tindert. Csak reggel, ébredés után pörgeti, a redőny még le van húzva.
„A redőny egy kedves, kicsi bástya.
A napfénytől leginkább félni lehet.”

Nem találja az új cipője blokkját. Megint bukott tizenötezret, véres cipőt nem tud újra a lábára húzni. Kényszeres kézmosások, a tűzhely nem maradt-e égve – másfél hete kávét sem főzött.

„Szép kilátások ezek, mondjuk, lehetne rosszabb, ja, megbeszéltük, hogy a szarságaink nem relativizáljuk. És te, jobban vagy ma?”

Pedig milyen jó randijuk volt – ezek szerint persze mégsem. Még sosem volt zenész barátja – jól van, most már nem is lesz. Erről nem fog hosszan beszélgetni sem a nagymamájával, sem a barátnőkkel, előbbit nehéz lesz meggyőzni, hogy jól van.

A YouTube megint őt ajánlja, új videót töltött fel, szép a keze, ahogy penget, még mindig szép.

Befejezi a jegyzetbe elmentett verset. Tetszik neki. Soha nem küldi el egyetlen lapnak sem.

„Odanézek, már látlak.”