Gerzsenyi Gabriella: Két vödör víz (online megjelenés)

Okádék ez a szőnyeg. Zöld virág nincs is. Nagymamánál szép szőnyeg van, bordó virágokkal. Csúcsosak, a csúcsok végén fehér pötty. Nagymama mondogatta, hogy az a Pistuka kedvenc szőnyege. Pistuka. Ma már csak neki engedem ezt a gügyögést. Az itteniek előtt tiszta égő lenne.

Pisti rosszkedvűen kapálta lábával a szőnyeget. Ma semmi nem úgy ment Bakoséknál, mint megszokhatta. Bár sokan ültek az asztal körül, nem volt vidám a hangulat. A háziasszony, Ildi egyetlen fogást készített, csülkös bablevest. A férje, Ernő rendelte így, mondván, az öregnek ez volt a kedvence. Innivalók sem sorjáztak a vendégek előtt, Ernő nem töltögetett szüntelenül. Mielőtt helyet foglaltak, minden felnőtt kapott egy fél deci Tisza konyakot. Pisti ezúttal örült volna egy kis zsibongásnak, holott a vendégségek elől rendre elmenekült. Hiába hangoztatták a szülei, mennyire hálásnak kell lenniük Bakoséknak, hogy befogadták őket az áttelepülés után. Csak a kisebbik fiúval, Józsival kötött barátságot, akinek osztálytársa is lett.

Misi olyan erővel vágta földhöz a vödröt, hogy kiloccsant a víz a parkettára. Pisti összerezzent a csattanásra.

Nem tudok mit mondani Józsinak. Se motorokról, se lányokról nem lehet ma. Ezt a cirkuszt kell nézni, a franc se kíváncsi rá. Vajon én mikor kapok motort? A mázlista, még be se töltötte a tizennégyet, már megvették neki. Hiába vagyok négy hónappal idősebb. Anyáék izgulnak. Moncsi hogy vigyorgott, amikor Józsi a Simsonnal begurult a suli elé. El is vitte próbakörre, a legjobb csajt az osztályból. Amúgy is, hónapok óta nehéz Józsival. Nagyon betett neki az a jelenet. Ernő bácsi úgy festett, mint egy felbőszült kandúr: fújtatott, és rángatózott a bajusza. A képe, mint a cékla. Remegtek az ujjai, mintha rázná az áram.

Azon a szeptemberi estén Ernő az evőeszközöket vagdosta a földhöz. Közben ordított, hogy az ő háza nem átjáróház, és a vén ribanc takarodjon a pereputtyával máshová. A felesége a munkából hazatérve a vacsora elkészítésén fáradozott. Az ő idegei is pattanásig feszültek, nem késlekedett hát a válasszal, amihez nyomatékképpen konyharuhával csapkodta a férjét: „Az egész a te ötleted volt. Mondtam, hogy hagyj nekik békét! Vén fejjel nehezen alkalmazkodik az ember, nehezen mozdul. Hát még országhatáron át! De te sose hallgatsz rám. Az Isten a pofádat, találj ki valami megoldást! A te rokonaid!” A csetepaténak Misi vetett véget. Józsi és Pisti a lépcsőfordulóból leskelődtek. Elmenni nem bírtak, közbelépni nem akartak. Józsi bátyjára hagyták a hálátlan feladatot, az mindjárt húszéves, évek óta bokszol, hát fogja le az apját, vagy ha másképp nem megy, húzzon be neki.

Jó, hogy szegény Ernő nagyapa nem látta, hogy miatta veszekszenek. Pedig amikor márciusban ideköltöztek, örült mindenki. Ildi néni szabadnapot vett ki, Józsit elkérték az utolsó két óráról, Misi nem ment be a fősulira. Ernő bácsi is itthon volt. Amúgy is rugalmasan osztja be az idejét, amióta bezárták a konzervgyárat. Egyéni vállalkozó lett. Mire vállalkozik, ki tudja. Csak azt látom, hogy kocsival rohangál át a határon meg vissza. Ölelgették az öreget. Még Lili nénit is megpuszilták, azt mesélte Józsi. Hogy szovjet kölni szaga volt. Amilyennel locsolkodni jártunk odaát. Mit meg nem jegyez. Pedig ő csak hétéves volt, amikor átjöttek.

Az első hetekben mindenki körüldongta az új lakókat. Lehalkították este a tévét, ha azok már nyugovóra tértek, figyelembe vették kívánságaikat az ételek készítésénél. Ernő még egy plusz lépcsőfokot is betoldott a ház bejárata és a járda közé, hogy Lili néninek a fájós térdével ne kelljen túl magasra lépnie.

Csak nem fogják leönteni őket jéghideg vízzel, december közepén. Se Lili néni, se Jolánka, vagy hogy is hívják a húgát, nem néz ki vén ribancnak. Két csóró öreg nyanya inkább. Mint két varjú, abban a sok fekete cuccban. És hogy meg vannak szeppenve. Naná, ha mellettem állna Ernő bácsi meg Misi egy vödör hideg vízzel, nekem se lenne kedvem röhögni.

Lili néni, balján a húgával, úgy ült a székén, mintha az inkvizíció előtt ülne: merev testtartásban, két kezük az ölükben, szemük lesütve. A többiek is kerülték egymás pillantását. Ildi riadtan kémlelte a férje arcát, gutaütéstől féltve Ernőt. A Pisti szülei, a többi rokonnal egyetemben, az asztalterítő szélét morzsolgatták. Ernő ugyan előre vázolta a forgatókönyvet, de senki nem vette komolyan. Most, hogy a szoba megtelt a körben ülők szuszogásával, az időnként megloccsanó víz hangjával, már kezdték elhinni, hogy ez nem csupán rémálom.

Jó csicsás az a furulya az ablakpárkányon. Még nyáron készült. Sose gondoltam, hogy fogok valamikor furulyázni. Amikor az elsőt Józsi behozta az osztályba tavasszal, mindenki fújni akarta, de én be nem vettem volna a számba. Hiába öblítettük, meg törölgettük, gusztustalan, nyálas fadarab volt. Aztán milyen jófej volt Ernő nagyapa, hogy engem is megtanított egy kicsit.

Ernő nagyapa mesélt a fiúknak a régi időkről, amikor gyerekként az első furulyáját kapta, aztán arról, amikor sokan vásárolták az általa faragott kis hangszereket a környéken. Csillogó szemekkel szőtte álmait: mennyi furulyát fog majd az ittenieknek készíteni, a bevételből kiegészíti a kicsi nyugdíját, besegít a fiataloknak a háztartási költségekbe. Csakhogy hamar kiderült: a városban nincs keletje a népies hangszernek, a gyerekek inkább gitározni vagy zongorázni tanulnak. Az öreg eleinte nem adta fel, sorra kerültek ki keze alól a mesterien megmunkált darabok. Sőt, névre szólóan gravírozta őket, ajándékba vitt a barátoknak Józsi és Pisti is. Azonban képtelenség volt mindet elajándékozni, gyűltekhát a furulyák. Egy-egy különleges példány kikerült az étkezőbe vagy a nappaliba, mintegy hanyagul ottfelejtve. Hadd lássák a vendégek, hátha valamelyikük kedvet kap a vásárláshoz.

Olyan volt Ernő nagyapa, mint egy öreg manó, ahogy görnyedt a faragása fölött. Meg amikor a kertben gyomlálgatott, akkor is. Mondogatta, hogy jólesik az a kis testmozgás. Fura, hogy Lili néni sose segített neki. Ildi néninek se a házimunkában. Inkább a városban lófrált. Ernő nagyapa egyszer elkísérte, utána meg egyedül jött vissza, kifulladva. Azt mondta, hogy ő már nem bírja a Lilike fiatalos tempóját tartani. Így hívta, hogy Lilike. Halál szerelmes volt belé.

Lili néni mindig az asztmájára hivatkozott: a házban nincs levegő, por jön a falvédőből, a kertben se talál nyugalmas zugot, a szomszéd kölykök egész álló nap a hintán hőbörögnek. Rászokott hát, hogy eljárogat. Ha kérdezték, mivel tölti az idejét, a sétát, a cukrászdát, a mozit emlegette. Ildi eleinte nem tett szemrehányást, hogy a szobájuk bizony a saját holmijukkal lett berendezve, hát magára vessen, ha poros a falvédő. Nem tette szóvá azt sem, hogy az állítólag fájós térdével mégis hogyan bír annyit sétálni, a néni magától is hangoztatta, hogy a sétálás éppenséggel jót tesz.

Ildi néni nem is szép, ha nincs kifestve. Se fülbevaló, se frizura. Úgy néz ki, mint egy lepisált hóvirág. Vajon tényleg bőgött? Ernő bácsi meg, mint egy hóhér. A Tisza konyak felhajtása után bejelentette, hogy mondanivalója van a tisztelt gyászoló gyülekezet számára, és ebben az idősebb fia lesz a segítségére. Misi feladata lesz a két öregasszony hidegvízzel való leöntése, ha bármelyikük moccanni merészelne. Misi se normális, hogy ebbe belement. Igaz, sose volt százas.

Ernő dörgedelmes hangon olvasta a két nő fejére vétkeiket, melyeket ellene és az apja ellen elkövettek. Az udvaron kutyaugatás harsant fel. Misi, kipillantva az ablakon, intett a szobában lévőknek, hogy nincs semmi különös, nem kell foglalkozni a kutyával.

Bárcsak Pötyi bejöhetne, birizgálhatnám a fülét. Józsi után legjobban Ernő nagyapát szerette. Misitől és Ernő bácsitól inkább fél, Ildi nénit szimplán semmibe veszi. De hogy bírja utálni a két öregasszonyt, anyám! Ezért nem engedik most be, tuti rájuk támadna. Vajon érez valamit magától, vagy Ernő bácsi betanította? Emlékszem, amikor Jolánka is ideköltözött, Pötyit napokra el kellett keríteni a hátsó udvarra, nehogy széttépje.  

Az első segélykérő levél már április végén érkezett Jolánkától: nem telik vízre, villanyra, küldjön Lili néni pénzt. A fiúk egyszer hallották, amikor Ildi zsörtölődött a férjével: ugyan mire kell a pénz Jolánkának. Egy júliusi délutánon megtudták: Jolánka, kisbőrönddel a kezében, becsöngetett a kapun. Mindnyájan bárgyúra sikerült félmosollyal fogadták a váratlanul ölükbe pottyant nagynénit. Jolánka ráadásul nem is igazi családtag, hiszen Ernő nagyapa és Lili néni csak tizenegy éve házasodtak össze. Ernő hiába méltatlankodott, hogy édesanyja forogni fog a sírjában, ha Lili nénit elveszi, az öreg megmakacsolta magát: „Meglátod, Lilike jó asszony. Eddig nem volt családja, de hozzá fog szokni. Megtanul majd főzni is. Te csak ne nyugtalankodj, édes fiam.”

Lili néni félénken felemelte a jobb kezét, mint egy megfegyelmezett tanuló az iskolában. Csontos ujjain visszataszító látványt nyújtott a négy, különböző színű kövekkel kirakott aranygyűrű. Ernő rámordult: „Még nem fejeztem be. Mit akar? Remélem, eszébe sem jut azt állítani, hogy a három lányt nem maguk ketten csalták ide a Szuból.” Az öregasszony a fejét rázta, alig jött ki hang a torkán: „Csak a vécére szeretnék kimenni.” Ezt megengedték, de a rend kedvéért Misi elkísérte. Pár perc múlva Lili néni visszatopogott, kezét a szoknyájába törölgetve. Őrzője követte. Ernő felvette mondandójának fonalát, és hamarosan eljutott a puskaporhoz. Pisti felkapta a fejét.

Mi a frász, eddig puskaporról nem hallottam. Józsin látszik, hogy ő se. Honnan szedett az öreg puskaport? Ildi néniék többször mondták, hogy a ház egy puskaporos hordó, ami bármikor felrobbanhat. Főleg amióta ez a bányarém Jolánka is ideköltözött. Hogy sajnáltatta magát, hogy neki odaát már se kutyája, se macskája, nincs, aki néha rányissa az ajtót. Misi jó kis patáliát csapott, amikor kiderült, hogy be kell áldoznia a szobáját. Nem is csodálom, hogy ritkán járt haza a fősuliról.

Onnantól kezdve Lili néni mindenhová a húgával járt, a férjéről szinte tudomást sem vett. A két öreg nő együtt sminkelt, manikűröztek, nagyokat kuncogtak és látványosan kivirultak. Színes sálakat vettek a sétálóutca egyik butikjában. Előfordult, hogy alkohol- és cigarettaszag áradt belőlük, amikor nagysokára hazakeveredtek.

Az öreget is kikészítette, hogy a Lili néni húga is itt lakik. Egészen lepukkant szegény, lefogyott, lelassult a furulyákkal. Abbahagyta a különleges faragásokat. Aztán végleg leállt az egész. Gubbasztott a fotelban, néha körbejárta a kertet, megpaskolta Pötyit, és iszkiri vissza a szobába. Állítom, hogy már akkor elkezdte kitervelni a dolgot.

Hogy a puskapor egy napon tényleg robbanni fog, arra senki nem számított. Ildi szerint az öreg az október 23-i ünnepi megemlékezés után határozhatta el magát. Ernő nagyapa szokatlanul vidám lett, beszédes, már-már csevegő. Utána többször eljárt a feleségével és a sógornőjével sétálni, beült velük a cukrászdába, még egy-két filmre is kapható volt, pedig évtizedek óta nem járt moziban. Mindenki megkönnyebbült, elhitték, hogy átmeneti kedélyállapot-romlás után ismét a régi.

Ezek tényleg azt gondolták, hogy minden frankó lett. Csak Józsi meg én sejtettük, hogy valami nem stimmel. Meglestük az egyik kávézóban. Ernő nagyapa konyakozott a fekete bőrdzsekis hapsival, aki egyfolytában fogpiszkálót rágott a szája sarkában. Lili néniék meg a mellettük lévő asztalnál beszélgettek három csajjal, oroszul. Ahogy azok a csajok kinéztek! Mint az újságban az osztálykiránduláson. Amíg be nem jött a paraszt ofő, és el nem kobozta. Később a bőrdzsekis kiment Ernő nagyapával a kocsihoz. Nem mertünk utánuk menni, nem láttuk, mit matatnak. Aztán az öreg egy szürke zacsit dugdosott a kabátzsebébe.

Ernő bácsi éktelen üvöltéssel folytatta vádbeszédét: „És éppen akkor! Ádvent első vasárnapján, amikor jó hangulatban megebédelt a család, amikor drága jó apám is mosolygott. És maguk ketten okozták ezt” – mutatott két kezével a két öregasszonyra. – „Előre kifőzték. Ugyanazok adták a puskaport, akik a lányokat hozták odaátról. Összebarátkoztak apámmal. Szegény, örült, hogy van kivel leülnie egy italra. Imponált neki, hogy valaki még emberszámba veszi. Maguk adták neki az ötletet, hogy ott van az a sok furulya. Hogy azokat milyen jól meg lehetne tölteni puskaporral. Hogy az mekkorát tudna robbanni. Hogy csináljanak szilveszterre petárdákat” – elcsuklott a hangja, zokogás kezdte rázni a testét.

Akkor tényleg az volt a puskapor, a szürke zacsiban. Szólnunk kellett volna Ildi néniéknek. De olyan hihetően mondta Ernő nagyapa, hogy most majd minden jó lesz, újra fellendül a furulyaüzlet. Józsinak még azt is mondta, hogy legyen örökké a barátom. És hogy szeresse Lilikét, és vigyázzon rá. Ez az idióta nem jött rá, hogy a nagyapja meg akar halni?

„Mit képzeltek? Hogy itt is folytathatják az üzletet, mint odaát fiatalkorukban? Kurválkodni? Lányokat futtatni? Az egész város tudta, mivel foglalkoztak. Most vénségükre mire kellett maguknak a pénz? És hogyhogy nem tudta megakadályozni?” – bökött Lili nénire – „Ha apám belülről bezárta az ajtót, akkor maga miért nem szólt valakinek? Apám teste még nincs két órája a földben, és már hazudnak!” – céklavörös fejjel, rángatózó bajusszal, fújtatva kapta fel a lábánál lévő vödröt, hogy a tartalmát ráöntse Lili nénire. Elhagyta az ereje, nem bírta az edényt magasba emelni. Dühében levágta a földre, az felborult, a másik vödröt lábbal döntötte fel, a víz szétfolyt. Abban a pillanatban Pötyi a mellső lábával, rutinos mozdulattal nyitotta ki a bejárati ajtót. Benyargalt a szobába, szájában egy hosszúkás, fekete tárggyal. A víztócsához érve megtorpant, és letette, amit a fogai között szorongatott. Pisti jól ki tudta venni a félig elszenesedett furulyán lévő szívet és benne a cirádás L betűt.