Évzáró körkérdés (2022): Váradi Nagy Péter válaszol

A 2022-es év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről és eseményeiről.

Volt-e olyan irodalmi alkotás, klasszikus, amit újra felfedeztél ebben az évben?

Egy három éves ciklust zártam le 2022-ben: Olyan fontos, klasszikusnak tartott könyveket pótoltam kronologikus sorrendben a 19. század első felétől 1975-tel bezárólag, melyek korábban kimaradtak olvasmányaim közül. Így 2020–2022 között nem volt lehetőségem a friss magyar és külföldi megjelenéseket olvasni. A kérdést tehát úgy válaszolom meg, hogy felfedeztem ugyan könyveket, de egyik sem volt újraolvasás.

A legerősebb irodalmi élményem 2022-ben talán Faludy György Pokolbeli víg napjaim című önéletrajzi regénye volt. Régóta szerettem volna elolvasni, és valamiért úgy élt a fejemben, hogy az egész a recski raboskodás krónikája. Ehhez képest kaptam a párizsi emigráció időszakáról, a front elől Észak-Afrikába menekülés izgalmairól, majd az amerikai évekről is (ezekről meglepően rövid terjedelemben) fontos és elgondolkodtató fejezeteket. Illetve remekbe szabott jellemrajzokat, humorba csomagolt fájdalmas meglátásokat és őszinte kitárulkozást is. A recski raboskodás és kényszermunka másként van ábrázolva, mint a hasonló témájú könyveknél (Sorstalanság, A fekete kolostor), és ez nem is áll rosszul a szövegnek. Kár, hogy a kiszabadulással véget ér a történet. Faludy bizonyítja, hogy nem csak költőként elsőrangú, prózaíróként is a legjobbak között a helye.

Az ukrajnai háború kitörésekor éppen Vaszilij Grosszman hatalmas lélegzetű második világháborús regényét, az Élet és sorsot olvastam, fájóan aktuális áthallásokat felfedezve a szövegben. Ha valaki többet szeretne megtudni – nem kifejezetten a középpontban levő sztálingrádi csatáról, hanem – a háború működéséről, heroizmusról, embertelenségről, szép vagy épp menthetetlen emberi viszonyokról, kezdjen bele ebbe a könyvbe!

Mi az idei éved meghatározó zenei és/vagy filmes élménye?

2022-es filmes toplistám élén Hamagucsi Rijuszuke Vezess helyettem című alkotása áll. Sznobériának tűnhet egy 179 perces japán filmet idecitálni, de Rijuszuke már előző, szintén 2021-ben bemutatott Szerencse és képzelet című műve is bizonyítja, hogy itt egy nem mindennapi tehetségű rendezővel van dolgunk, aki ráadásul mindössze 44 éves. A Vezess helyettem története szerint egy színházi rendező a Ványa bácsira castingol, hosszan látjuk az olvasó-, majd színpadi próbákat is. Csehov szövege ráolvasódik a főbb szereplők életére, akik a hosszú játékidő alatt kellő komplexitást kapnak és váratlan interakciókra lépnek egymással. A valóban hosszú jelenetek sosem válnak unalmassá, pedig sokszor csak az emblematikussá vált piros Saabban ül két ember, és nem is mindig beszélgetnek egymással.

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2022-ben?

Az őszi Margót. Kicsit visszahozta az egyetemi éveimet, abból a szempontból, hogy minden napján spontán összefutottam kedves ismerősökkel, barátokkal. Velük jó volt megállni beszélgetni egy irodalmi beszélgetés vagy dedikálás előtt-után. A Nemzeti Táncszínház ráadásul sokkal jobb helyszín, mint a Várkert Bazár. Örültem, hogy ott lehettem Tompa Andrea és Visky András beszélgetésén, és még azt is megbocsátottam, hogy nem jutottam be Mohamed Mbougar Sarr-ra. A három koncert is jó volt (Magashegyi Underground, Henri Gonzo és a Papírsárkányok, Platon Karataev), mindegyik másképp. A PesText is nagyon kellemes emlékeket hagyott bennem, bár ott valamit kezdeni kellene a zsúfoltsággal. Max Porter vidámsága és közvetlensége, Erlend Loe fanyar humora, Sjón eleganciája vagy épp Mircea Cărtărescu műveltsége velem maradnak 2023-ban is. Illetve a Három Holló-beli találkozások, beszélgetések.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2022-ben?

Éppen egy hat hónapos dél-amerikai hátizsákos kiránduláson vagyok, ahol igyekszem annak az országnak az irodalmát olvasni, ahol éppen tartózkodom. Decemberben leginkább Kolumbiában voltam, ott olvastam el Juan Gabriel Vásquez 2011-es regényét, a Becsapódást. Több okból szerettem meg ezt a könyvet. Abban a Bogotában játszódik a nagy része, ahol pont a könyvet olvastam, így még könnyebben bevonódtam a sztoriba. Sőt, több regénybeli helyszínen magam is jártam. Másrészt nagyon olvastatta magát a történet: az elbeszélő élete meghatározó eseményeire emlékszik vissza, melyekben szerepet kap egy lezuhant repülő, illetve egy börtönből szabadult férfi, akivel egy biliárdszalonban ismerkedik meg. Escobar szelleme végigkíséri az eseményeket, Kolumbia szégyenbélyege, a kábítószer-kereskedelem, annak is a kezdeti évei döntő befolyással lesznek bizonyos szereplők életére. A Becsapódás azt is érzékletesen bemutatja, hogy bogotainak lenni a 90-es években felnőtté váló korosztály számára traumatikus élmény, melyet nagyon nehéz másokkal megosztani.

Volt olyan képzőművészeti munka vagy tárlat, amely megragadta a figyelmed 2022-ben?

Az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) a Nemzeti Galériában. Képet kaptam arról, milyen hely lehetett Budapest a két világháború között. Trianon után, a gazdasági világválság közben és a kiépülő Horthy-rendszer ellenére a főváros (a plakátok, tárgyak és terek szintjén) egy pezsgő világvárosnak tűnik, ahol az alkalmazott művészet stílust, minőséget csempészett az emberek egy részének életébe. Közel száz évvel később már se stílus, se minőség. Képekkel elárasztott jelenünkben is hatásosak azok a plakátok, amikkel dohányárut, filmet reklámoztak, vagy épp az országimázst alakították. Jobban megismertem az akkori divatot, az új nőideált vagy épp a sport és egészség kultuszát, sok korabeli magyar tehetségre (pl. Kozma Lajosra, Lukáts Katóra, Bottlik Józsefre) irányított figyelmet a tárlat.

Melyik 2023-ra beharangozott filmet/darabot/könyvet/kiállítást várod a legjobban?

A filmek közül legjobban A sziget szellemeit, Martin McDonagh fekete komédiáját, melyben a méltán népszerű Erőszakik után újra egy filmben szerepel Colin Farrell és Brendan Gleeson. Korunk egyik legjobb drámaírója filmrendezőként is kiemelkedő, elég ha a Három óriásplakát Ebbing határában című rendezését említem. 2022-ben Velencében ezt a filmet szerették leginkább, alig várom, hogy láthassam. Hasonló a lelkesedésem, ha Darren Aronofsky új filmjére, A bálnára gondolok, mely az óriásira hízott Brendan Fraser nagy visszatérése, és gyarapítja a rendező test-filmjeinek sorát (Fekete hattyú, A pankrátor).

Várós Damien Chazelle (Whiplash, Kaliforniai álom) sztárparádét és lenyűgöző látványvilágot ígérő Babylonja is, mely a csillogásban és bűnben gazdag Óhollywoodban játszódik.

Tarnóczi Jakab nemcsak az egyik legjobb fiatal magyar színházi rendező, hanem rendkívül ambiciózus projektjei is vannak. Ilyen az Isten, haza, család, mely az ókori triász művei alapján készült mai magyar családtörténet 3 óra 40 percben, vagy a Melancholy Rooms, mely radikálisan szakít a szövegközpontú színházzal, képekkel és zenével jelenítve meg a pandémia miatti bezártság okán sokak számára fájdalmasan ismerős magányt. Szintén a Katonában viszi színpadra Az istenek alkonyát, Wagner Ring-ciklusát. A 15 órányi zenéből nem opera készül, hanem egy maratoni előadás, egy élő minisorozat, mely igazi erőpróba lesz alkotóknak és nézőknek egyaránt. Hajdu Szabolcs legutóbbi munkáiban (Ernelláék Farkaséknál, Kálmán nap, 1 százalék indián) egy-két hétköznapi családra koncentrálva mutatott be emlékezetes emberi drámákat, kevés pénzből, kevés szereplővel, de annál nagyobb tehetséggel. Ilyesmire készül a Radnótiban is a „Legközelebbi ember” munkacímű ősbemutatóval. Az Örkényben az igazgató, Mácsai Pál rendezi majd az Isten című Ferdinand von Schirach-darabot. A téma az eutanázia, és – ahogy a szerző Terror című művében – itt is bevonják a közönséget, a mi véleményünk is teret kap. Az Istent, mely beleillik a színház társadalmi, közösségi kérdések megvitatását célzó előadásainak sorába, az érvényes magyar jogrendre alkalmazzák.