Két új kötettel várja az ünnepeket az Apokrif Könyvek

A 2015-ben indult Apokrif Könyvek sorozat 2021-es pályázatának két győztes műve az ünnepekre már a boltok polcain várja az érdeklődőket. Körtesi Márton Öngyújtótöltés – avagy a szisszenéstől a lángig című verseskötetével és K. Varga Bence Repedések könyve című elbeszéléskötetével jelentkezik a Fiatal Írók Szövetsége és az Apokrif irodalmi folyóirat közös könyvsorozata.

2022-ben jelenik meg az Apokrif Könyvek 13. darabjaként Körtesi Márton első verseskötete, az Öngyújtótöltés.

Körtesi Márton első verseskötete több szempontból is hangsúlyosan kapcsolódik a klasszikus-későmodern irodalmi hagyományhoz, illetve az újítás, kísérletezés lehetőségeihez. Ez a harmonikus kettősség mind tartalmilag, mind formailag, mind pedig a megvalósítás, a könyvtárgy kivitelezésének invenciózus megoldásában is tetten érhető. Hasonló kétosztatúság jellemzi a versek nyelvezetének hol vulgáris-köznapi, hol emelkedett-elégikus, máshol rideg-objektív vetületeit.

Nem véletlen, hogy a szerző saját bevallása szerint elsősorban Weöres Sándort, Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt, a kortárs lírikusok közül pedig Nádasdy Ádámot és Havasi Attilát tekinti mestereinek. A kötet számos verse bizonyítja: fiatal szerzője nem csak komoly affinitással, hanem elkötelezettséggel is bír a napjainkban a legtöbb pályakezdő által elhanyagolt formaművészet terén. Körtesi izgalmas kísérlete olyan törekvés, melyet generációról generációra, nemzedékről nemzedékre rendre felfedez magának az irodalom, mindig új és új, izgalmas formációkat hozva ki belőle: nevezetesen a rég(ebb)i formákat, verstípusokat, hangvételeket a mindenkori jelen kor valóságtapasztalatával összehangolni.

„Ha mind felébredünk az álmainkból,
és szembenéz a vaksötét plafon,
körültekinthetünk ugyan, de nincs hol,
huzat fütyül csak át a hézagon”

olvashatjuk Heringsirályok című versében. Vagy:

„Forog a tányér a mikró ablakában,
mint turisták egy kisváros főterén:
a megyeháza átsül optikájukon,
mint tenyeremen az izzó csészefül.
Teám is pont olyan langyos maradt,
mint gyermek lelkesedése, ahogy
végighurcolják a múzeumsoron:
elfogyasztom, de fel nem hevít,
flegmám torkomban ragad”

(Tea)

Hagyománytisztelete vezethetné Körtesi Mártont akár modoros, erőltetten „lirizáló”, túlontúl fennkölt, másutt túlságosan profán-vulgáris költészethez is. E régóta és gondosan tervezett, érlelt pályakezdés azonban pont addigra valósul meg, mire a költő magabiztosan uralja versei arányait, stílusa pedig már olyannyira egyéni, kiforrott ahhoz, hogy büszkén vállalhassa, ne rejtegetni próbálja főbb lírai hatásait. Körtesi verseinek énje nem egy a mai korba teleportált, anakronisztikus nyugatos epigon, de nem is egy az egyben csak a századelő költészetébe visszavágyó, magányos széplélek; hanem olyan individuum, aki egyszerre nézi a világot, világunkat egy igazán megkésett későmodern lírikus és a mai kor kiábrándult, idegenkedő lakójának tekintetével. Kötete egyszerre végtelenül mai és roppantul terepidegen – mindkét jelző esetében a lehető legjobb értelemben. Világészlelése (-fájdalma), elveszettsége, hol fásult, hol cinikusan bosszús alapbenyomása nem idegeníti el költészetét a hasonló benyomásokat észlelő mai olvasótól. Eközben viszont nem is szürkül bele lírája napjaink kissé homogén költészeti mainstreamjébe. Szintén megemlítendő Körtesi sokoldalúsága terén humora, beszélőjének önmagára is kiterjedő iróniája (korántsem szétválaszthatóan érékeny önreflexivitásától), jó érzékű stílusvegyítő képessége, többszolamúsága. Költészete a klasszikus modernségtől és a magyar lírai posztmodernitástól egyaránt sokat örökölt, ezen hatások felhasználása azonban a gyakorlatban mégsem utánérzésként vagy költői modorként, pózként hat. Sokkal inkább az aktuális lírai trendeket szorgalmasan és éles szemmel megfigyelő, az azok határolta térbe belépni készülő költő friss tekintetével észleli ezen megelőző időszakok hagyományainak átemelt, elsajátított elemeit, melyek így újszerűen, üdítően hatnak.

A kötetet szerzője nem csupán a fent leírtak terén, hanem kivitelezésében is egy izgalmas, rendhagyó, invenciózus kiadvány ambíciójával álmodta meg: a versek a szerző előadásában, a könyv megvásárlói számára (qr-kóddal átirányítva őket a megfelelő internetes felületre) hangzó, tehát élő (életre keltett) szövegek gyanánt is befogadhatók lesznek, a szerző előadásában, ez által egy teljesebb, „három dimenziósabb” olvasásélmény lehetőségét is felkínálva a befogadóknak.

Ezzel együtt Körtesi, akinek szerteágazó lírai érdeklődése az avantgárdra is kiterjed, néhány e hagyomány ihlette, mechanikus írásmóddal készült művet is kötetébe foglalt: a spontán, irányított írás metódusához a szerző a versbe került szavak, kifejezések dobókockával kisorsolt randomitásával élt. Interaktív extra játéka a kötetnek, hogy ilyesfajta „versdobókockák”, „ihletgenerátorok” házi elkészítéséhez szolgáltat – az Öngyújtótöltéshez készült weboldalról letölthető, kinyomtatható és kivágható – mintát is a könyv, hogy ez által maga az olvasó is kipróbálhassa, tud-e előre megadott elemekből saját verset rögtönözni.

Körtesi Márton első kötetével nemcsak egy újszerű, friss hanggal, tónussal, hanem egy gazdag műveltségű és szakmai tudású, mégsem „doctus” poéta színrelépésével gazdagodik kortárs fiatal irodalmunk mezőnye. Ötletessége, játékossága, lírájának már első kötetében is megmutatkozó sokszínűsége és gazdagsága minden bizonnyal azon ígéretes pályakezdések közé emeli költői bemutatkozását, melyek nyomán megalapozott reménnyel tekinthetünk e még csak induló pálya majdani folytatására, későbbi alakulására is.

Ahogy Nádasdy Ádám írja a könyv fülszövegében: „Komoly és koravén – első belenézésre ez a két szó jut eszembe Körtesi Márton költészetéről. Aztán, jobban belemélyedve, már látszik, hogy játékos és ironikus. Semmi sem szent neki, kivéve magát a költészetet. A mai ember kétkedését, töprengéseit, bizonytalanságát önti bele hibátlan klasszikus formákba, a rímet, ritmust, szótagszámot betartva. Van szonett, disztichon, haiku, minden. Izgalmas feszültség keletkezik ezáltal, hiszen a tartalom – mely néhol egyenesen illetlen! – úgy van bezárva az illedelmes formákba, mint a macska a sporttáskába: érezni, ahogy mozog.  Körtesi a természetet mint embert írja le, máskor meg az embert mint természeti jelenséget. Néha kegyetlen, néha megható és szeretetteljes, és mindig őszinte. Nem könnyű így jót írni: hát neki sikerült!”

*

Az Öngyújtótöltés Facebook-oldala: https://www.facebook.com/ongyujtotoltes

Apokrif Könyvek a Facebookon: https://www.facebook.com/ApokrifKonyvek

Körtesi Márton versei a Tiszatáj Online-on: https://tiszatajonline.hu/irodalom/kortesi-marton-versei/

Körtesi Márton versei a SZIFOnline-on: https://www.szifonline.hu/szepirodalom/kolteszet/2526-kortesi-marton-versei-2021-07-08

Litmusz Műhely podcast Körtesi Mártonnal a Soundcloudon: https://soundcloud.com/litmusz

Körtesi Márton verséből készült klip a Youtube-on, Szabó Regina előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=-2iiSQOi4BI

---

2022-ben jelenik meg az Apokrif Könyvek 14. darabjaként K. Varga Bence első elbeszéléskötete, a Repedések könyve.

K. Varga Bence az Apokrif Irodalmi Folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége közös könyvpályázatára beküldött anyagában megemlítette David Lynch-et, mint olyan alkotót, aki meghatározó számára. Így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „David Lynch – rajongásaim egyik állandó tárgya – mondja gyakran, hogy tulajdonképpen nem volt célja a filmjeivel, festményeivel, csak a benne megszülető történeteket, képeket szerette volna létrehozni. A kötettervem elbeszéléseihez hasonlóan viszonyulok: ezek a történetek évek óta kavarogtak bennem, és addig úgysem lett volna nyugalmam, amíg nem írom le őket”. Nemcsak az ars poetica terén, de a szövegek prózapoétikája kapcsán is irányadó lehet Lynch munkássága. K. Varga Bence műveinek nagy részében ugyanis két színtér működik: a hétköznapibbnál is hétköznapibb, reális közeg, melyben azonban mindig történik valami megmagyarázhatatlan, már-már misztikus esemény, ami mintha egy párhuzamos világot nyitna meg. A Repedések könyve cím erre is utalhat: ahol megszakad a valóság szövete, akad egy rés, repedés, ott beszüremlik a szürreális, a valóságon túli. Azonban a szövegek nem adnak egyértelmű választ arra, hogy ezek az egyhangú mindennapokat kizökkentő jelenségek valóban megtörténnek-e, vagy csak az összeomlás határán álló szereplők képzelik el őket, akiknek az életük monotonitása és értelmetlensége, illetve átélt traumáik – betegség, veszteség – kikezdték a valóságérzékelésüket. A címadó szimbólum tehát így is értelmezhető: a szereplők leépülő testét, és tágabban értelmezve mikrovilágát, illetve a város makrovilágát behálózó hajszálrepedésekre is utalhat. Amikor a karakterek elérik a töréspontot, akkor visszavonhatatlanul megváltozik az életük.

K. Varga Bence első könyvének lapjait a klasszikus értelemben vett kisemberek népesítik be: kukások, ápolók, nyugdíjasok, özvegyasszonyok. A szerző a megidézett közeg tárgyi valóságát is szemléletesen mutatja be: plasztikusan festi le a kocsmák, kisboltok, kórházak mindegyikünk számára ismerős alakjait. Ez alapján a Repedések könyve első olvasatra illeszkedhetne a jelenleg reneszánszát élő szociografikus prózák közé, ugyanakkor a szürreális betétek révén ettől a tendenciától el is távolodik. K. Varga Bencét saját bevallása szerint erősen foglalkoztatja Franz Kafka munkássága (diplomamunkájában például Franz Kafka elbeszéléseit elemezte kommunikációelméleti szempontok szerint). A kafkai egzisztenciális szorongás, az emberi kiszolgáltatottság és az élet monotonitásának problémái K. Varga Bence debütáló kötetében is tetten érhetők. Ugyanakkor Krasznahorkai László „világteremtése” sem áll messze a Repedések könyvétől.

K. Varga Bence első elbeszéléskötete arról árulkodik, hogy a szerzőnek megvan a saját, csak rá jellemző hangja, ez pedig kezdő íróknál igen ritka tulajdonság. A Repedések könyve átgondolt koncepcióval bír, a szövegek hasonló atmoszférája, az írások közti lokális összefüggések, a szereplők közti kapcsolatok mind ezt támasztják alá. Ahogy a szöveget indító Krasznahorkai-mottó alapján nincs szabadulás a városból, úgy szippantja be és zárja magába az olvasót a Repedések könyve is.

Ahogy Barnás Ferenc írja fülszövegében: „Nyugtalan vonulás egy minket egyre inkább bekerítő és behálózó világban, melyről nem igazán akarunk tudomást venni. A térbeli koordináták: kukásautó, vasútállomás, szennyvíztelep, viskó, kocsma, kórház, temető. A szereplők: társadalmon kívülre szorult-szorított, vergődő lények, saját világukba zárva – a szerzőt leginkább az ő tudat-világuk bemutatása érdekli. K. Varga Bence elbeszéléseit olvasva nemcsak arról lesz jóval pontosabb képünk, mit jelent, ha valaki a magyar társadalom perifériáján él, hanem arról is, hogy a periférián élőktől mekkora erőfeszítést, micsoda energiákat követel a legegyszerűbbnek tűnő napi cselekvés is. A lelki-tudati folyamatokat előtérbe helyező írói látásmód teszi figyelemreméltóvá a Repedések könyvét.”

*

Apokrif Könyvek a Facebookon: https://www.facebook.com/ApokrifKonyvek

K. Varga Bence novellája a SZIFfOnline-on: https://www.szifonline.hu/szepirodalom/proza/2551-ejfeli-vonat-2021-09-10