Három könyvvel jelentkezik az Apokrif Könyvek a 2022-es Ünnepi Könyvhéten

2015-ös indulása óta először jelenik meg egyszerre három kiadvány is az Apokrif Könyvek sorozat keretében. Stolcz Ádám második, Taródi Luca pedig első verseskötetével, míg Tarcsay Zoltán közel egy évtizeden át íródó regényével jelentkezik a Fiatal Írók Szövetsége és az Apokrif irodalmi folyóirat közös könyvsorozata.

Stolcz Ádám és Tarcsay Zoltán művei (eredetileg 2021-re tervezett megjelenéssel) az Apokrif Könyvek 2020-as pályázati kiírásán diadalmaskodtak (a kiírás első duplázóivá avanzsálva szerzőinket, akiknek korábbi első könyvei is ebben a sorozatban jelentek meg). Taródi Luca verseskötete a 2021-es pályázati kiírás három győztes kéziratának egyikeként jelenik meg idén, a 93. Ünnepi Könyvhétre. (A másik két díjazott, Körtesi Márton és Varga Bence köteteinek megjelenése az idei év végére vagy 2023 elejére várható.)

Stolcz Ádám Transz című verseskötetének, Tarcsay Zoltán A befejezhetetlen című regényének, illetve Taródi Luca Egyszer végre fiatalok leszünk című verseskötének ünnepélyes, közös könyvheti bemutatóját 2022. június 10-én, pénteken, 17 órától tartjuk az ELTE Bölcsészettudományi Karán üzemelő HATNYOLC Pince közösségi terében. A rendezvényre a belépés ingyenes, a könyvek a helyszínen megvásárolhatók és dedikáltathatók a szerzőkkel.

Ugyancsak találkozhat szerzőinkkel és szerkesztőikkel az érdeklődő olvasó a FISz könyvhétnyitó rendezvénye, az Alapozás alkalmával, melyre 2022. június 8-án, szerdán, a Lumenben (Budapest, 1085, Horánszky utca 5.) kerül sor, 18 órától.

Szerzőink a Könyvhét során a FISz Vörösmarty téri standjánál is dedikálnak, az alábbi időpontokban:

június 11., szombat, 14 óra: Taródi Luca
június 11., szombat, 15 óra: Tarcsay Zoltán
június 11., szombat, 17 óra: Stolcz Ádám.

Új könyveinkről és szerzőinkről alább olvashatnak részletesebben.

Stolcz Ádám 1989-ben született, Győrben, jelenleg Franciaországban él, az Université Paris 2 Panthéon-Assas hallgatója. 2007–2010-ig az ELTE BTK magyar alapszakos BA-hallgatója. Egyetemi tanulmányait Kínában, a University of Wuhan, majd Franciaországban, az Université Jean Moulin Lyon 3 és az Université Paris Ouest Nanterre La Défense hallgatójaként folytatta. Az Apokrif indulásától kezdve a folyóirat rendszeres szerzője. Az Apokrif nyomtatott és online változatai mellett publikált a 2000, a Képírás, a Győri Műhely, az Opus és az Új Forrás folyóiratokban is. Angol, francia, kínai és észt nyelven is beszél. 2015-ben Becsapódás című, 2016-ban megjelent verseskötetének kéziratával megnyerte az Apokrif Könyvek pályázatát, majd 2020-ban másodjára is. 

2022-ben jelenik meg az Apokrif Könyvek 11. darabjaként Stolcz Ádám második verseskötete, a Transz.

A kötet két ciklusra oszlik, a Lélekre és a Vándorlásra. Ahogy a két szó összeolvasva új értelmet nyer, úgy változott Stolcz költészete is: egyszerre ugyanaz és mégis más. Az a lírai én, aki a 2016-os kötetben bejelentette, hogy „Én vagyok a férfi / én vagyok az állat” az a Transzban is túlfuttatja, kiforgatja a maszkulinitás és az agresszió beszédmódját, különösen a Lélek ciklusban: Hiszen ez én vagyok, a személyi edző! / Azért jöttem, hogy dolgozz keményebben. // Olyan keményen, hogy a te szemtelenül dagadt, / trikóba éppen, hogy beférő / karod alatt a mankó legyen az izomlázmérő!” (Gyúrás). A lírai én 2022-es reinkarnációja azonban egy másik tematikát is behoz, aminek első látásra nincs sok köze az előbbihez: a külföldi életet, a kivándorlást.

Miért csak látszólag? A vándoréletmód otthontalansággal jár, ami elbizonytalanítja a beszélő hovatartozását, sőt az önazonosságát is: „Az anyanyelvemen is engem szinkronizál / a visszhang, az akcentusom” (Nyelv). Márpedig a bizonytalan önazonosság a kulcsa az agresszió anatómiáját megfestő verseknek is. A lírai én különböző szerepekbe bújik, hogy kimutassa az alá-fölérendeltségi viszonyokat az emberi kapcsolatokban, de bújjon akár egy személyi edző, akár egy tanár, akár egy gyilkos bőrébe, a saját énjéhez nem tud közelebb kerülni: „Tanár és diák vagy szellemszerű kukás, / emberek, állatok, rovarok és szörnyek. / Én vagyok az arctalan csuhás, a zarándok, / aki az állandó változás alatt összegörnyed. // Sok arcom van, / de egy sincsen saját” (Transz).

A kötet tehát eljátszik a tudathasadás gondolatával, de a felépítésére nem a teljes kettéhasadás jellemző. Van átjárás a két ciklus között: Stolcz kedvelt témái újabb és újabb formában öltenek testet, vándorolnak egyik ciklusból a másikba. Ez a variációs kedv pedig energiát, lendületet kölcsönöz a Transznak, és gondoskodik róla, hogy a versei töretlen erővel tudjanak meghökkenteni, megnevettetni, vagy ezt a kettőt egymás után (egyszerre?) kiváltani.

Ahogy Simon Márton írja a könyv fülszövegében: „Stolcz Ádám második kötetét olvasni olyan élmény, mintha egy tűzre dobott laptop memóriájából kimentett filmet próbálnánk megnyitni. Amit látunk, sérült, vibrál, akadozik, mégis újra és újra lenyűgöz. Van egy történet, amibe bepillantunk, egy beszélő, akibe belelátunk: mint az örvény, olyanok, főleg, amikor visszanéznek belénk. Stolcz Ádám második könyve talán nem is verseskötet, de a pokol egyik sajátos szegletének leírása, ahol muszáj beszélni, mielőtt a csönd átvenné a szót. Ahol az árnyékboksz minden ütése reccsenve fekete márványba talál, és nincsen, egyszerűen csak nincsen vége. Ha néha találunk is összhangot, csak annyit, amennyire a földre ejtett, maréknyi evőeszköz csengése egy pillanatra váratlanul kiadhat egy szűkített kvartot, kis szeptimet. Élesen, tisztán, emlékezetesen. Messziről szólnak ezek a szövegek, bár az, hogy ez a távolság befelé vagy kifelé keresendő-e, az egyértelmű jelek ellenére sem eldönthető. Van, ennyi bizonyos. Egy monológgyűjtő, aki nem szereti a saját hangját. Egy kereső, aki mindig csak a keresést találja meg újra. Egy kivándorló, aki leginkább a saját bőrében idegen. A jelek szerint ilyesmik kellenek egy jó verseskötethez”.

(Versek a kötetből a 2000-ben és a Literán.)

*

Tarcsay Zoltán 1987-ben született, Budapesten. Prózaíró, műfordító, költő, az Apokrif alapító szerkesztője. Kiadványszerkesztéssel és programozással is foglalkozik. 2007-től 2012-ig az Apokrif szerkesztőjeként a prózarovat vezetője, majd 2012-től a lap főszerkesztő-helyettese, 2015 óta munkatársa. Az ELTE BTK-n diplomázott, Irodalom- és Kultúratudomány mesterszakon. 2017-ben Norman Jope Gólyák és rétesek című verseskötetének fordításával az Apokrif Könyvek pályázat egyik győztese volt. A kötet 2018-ban jelent meg. 

2022-ben jelenik meg az Apokrif Könyvek 10. darabjaként Tarcsay Zoltán első regénye, A befejezhetetlen.

 

Tarcsay Zoltán több, mint egy évtizeden át írt, A befejezhetetlen című regénye sajátos bölcsész-kalandregény, filológiai detektívtörténet, melynek főhőse, Földes Máté egy elveszettnek hitt, rejtélyes és misztikus hatású, olvasóit-szerzőit megőrjítő regény, A befejezhetetlen után kutakodik. Kalandjai során szerelme, Léthey Éva, hű barátja, az antikvárius Palánky Simon és számos más furcsa-emlékezetes, kétes figura kíséri. A regény során hőseink velünk együtt járják be nemcsak a bölcsészet, filológia, filozófia és esztétika elsőre nem szakavatott szem számára be- és átláthatatlannak tűnő, groteszk, önmagából kifordított, parodisztikusan rejtelmes, titkos társaságokkal, sötét, évszázados titkokkal övezett világát, hanem az időben és a térben is megállás nélkül cikázva jutnak el – reményeik szerint – valami, de legalább önmaguk megtalálásához.

A regény egyszerre nevetteti meg és gondolkodtatja el nemcsak a tudomány berkeiben jártas bölcsész, de a pusztán szórakozni, izgulni, nevetni és hőseinek féltve szurkolni vágyó olvasót. Szereplői néhol karikaturisztikusnak, máshol extravagánsnak, különcnek ható figurák, lelkük mélyén azonban, minden törekvésük ellenére is, menthetetlenül: átlagemberek. Olyanok, mint bármelyikünk, unatkoznak, szeretetre és társaságra vágynak, néha kicsinyesek, önzők, máskor megértők és jószívűek. Kalandjaik nemcsak bármelyünkkel megeshetnének, de, ha elég bátrak vagyunk utánuk merészkedni, mind mélyebbre ásva az európai és világkultúra sűrűjébe szőtt, szellemi labirintusban, velük együtt velünk is megesnek.

Ahogy Márton László írja a könyv fülszövegében: „Hogy kicsoda, micsoda a címszereplő, az a bizonyos »befejezhetetlen«? Ezt bizony a könyv többi szereplője is szívesen tudná: Földes Máté, a kissé lúzer, de amúgy rokonszenves bölcsész, Palánky Simon, a könyveit dédelgető antikvárius, Márk és Bence, a hűtlen barátok, Éva (fekete hajú), Zsófi (szőke), sőt még a rejtélyes Tanár úr is, akihez Máté elvileg a doktori disszertációját írja, de gyakorlatilag mégsem. Lesz aztán a »befejezhetetlen« kereséséből, kutatásából, nyomozásából fordulatos zűrzavar, elhangzanak pompás, mulatságos halandzsák, a cselekmény pedig mindinkább feszegeti a valóságreferenciák és a látomások közti határvonalat. Végül, ahogy a szereplők, úgy az olvasók sem találkozhatnak a »befejezhetetlennel«, amely talán egy (vagy több) régi (vagy új) rejtélyes (vagy banális) szöveg. Viszont megtudják, mi fán terem »a szöveg öröme«. Tarcsay Zoltán sokoldalú alkotó. Költőként és műfordítóként már ismertté vált. Ez itt az első regénye”.

Tarcsay Zoltán első könyve a kortárs angol költő, Norman Jope Gólyák és rétesek című verseskötetének bemutatója alább megtekinthető:

Ahogy pedig a könyvet szerkesztő pályatárs, Nyerges Gábor Ádám fogalmaz: „Mit tehetünk, ha életünkben nincs jóformán semmi? Mi több, ha ezt a semmit is önként választottuk, lévén lánglelkű kamaszságunk kecsegtető lehetőségei – család, karrier, szerelem, ambíciók – egyenként fedték fel illúzióromboló, valós alakjukat, s vagy nem is lettek, vagy nem úgy, ahogyan egykor elképzeltük? Mi mást is tehetnénk, teremtünk magunknak új világokat. De legalábbis egyet. Jó, persze, ha mindehhez, magányos teremtőmunkánkhoz, akadnak velünk egy cipőben járó társaink. Ezt teszi Földes Máté, A befejezhetetlen című regény főszereplője (és társai). Ha Tarcsay Zoltán nem üdítő humorral, valamint a magyar- és világirodalom legelegánsabb szerzőinek nyomvonalán (Esterházy, Szerb Antal, Kosztolányi, Eco, Borges és Bulgakov talán a legközelebbi irodalmi kuzinjai) haladva írta volna, amit a kezünkben tartunk, akár pszichológiai rémregény is lehetne, melynek szinte legtöbb hőse a valóságtól elszakadt tudatú, patológiás képzelgő. Tarcsay mindent át- és átironizáló (mégsem komolytalan) lencséjén keresztül nézve azonban még a megkérdőjelezésbe vetett hitünk is megkérdőjeleződik. Regényének hol kedélyes, hol deprimáló nihilizmusa mögött ugyanis éppen hogy fonák értékkeresés, -kijelölés és -felmutatás zajlik, szatírája törékeny tragédiák szövetén ficergő, bizonytalan fedelű sebtető, magányos hősei pedig, kik nem csak titkos, hanem valódi társaságokról is vágyódva képzelegnek, ha nem vigyáznak, a végén azon kapják magukat, hogy még akár nincsenek is egyedül. Mi több, a világ sem értelmetlen és eleve romlásra ítélt, s bár szerzője jó egy évtizedig dolgozott rajta, az a hír járja, hogy még A befejezhetetlen című regény is befejezhető. Hát akkor már semmi sem biztos? Na azért egy valami igen. Nevezetesen, hogy Tarcsay Zoltán már rögtön pályakezdésnek egy remek regényt írt”.

(Részlet a regényből a Népszavában és az Új Forrás Online-on.)

*

Taródi Luca 1995-ben született, Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar alapszakán végzett 2017-ben, majd ugyanitt, az Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszéken szerzett mesterszakos diplomát. 2017 óta publikál, verseket, novellákat, kritikákat és tanulmányokat, az Apokrif mellett egyebek között az Alföldben, az Art7-en, a Kortárs Online-on, a Kulter.hu-n, a Ligetben, a Prae-ben és a Szépirodalmi Figyelőben.

2022-ben jelenik meg az Apokrif Könyvek 12. darabjaként Taródi Luca első verseskötete, az Egyszer végre fiatalok leszünk.

 

Az Egyszer végre fiatalok leszünk sokféle, de nem a bátortalan és bizonytalan első lépések miatt. Taródi Luca költészete koravén, de gyermeki is, a jó értelemben: amit már legtöbben elvesztettünk, elhagytuk menet közben, egyszerűen csak kihullott a zsebünkből, azt ez a költészet felmutatja, a maga természetességével. Az irónia szerencsés csillagzat alatt találta meg a költőt, hiszen képtelen cinikussá válni, a nagy és sokszor fárasztó tapasztalatok sűrű hálójából is ki tudja magát menteni. Egyelőre – tegyük hozzá. Hiszen a hangütés, a látásmód éppen az irónia miatt csalhatatlanul józan költőre vall, akinek fontos, például, a családi történet, a leszármazás misztikuma vagy hogy az elültetett meggymag majd kikel-e, vagy sem. Taródi Luca költészete humoros is, mert nem veszi komolyan magát, miközben mindent a lehető legkomolyabban vesz, ami pedig első kötetes szerzőtől szokatlan arányérzékre vall. Taródi Luca költészete józan, de bizakodó. Az idő is mintha visszafelé pörögne benne: hiába az élet mindenféle leselkedő veszélye, egyszer majd végre szabadok leszünk és fiatalok.

Deck az A38 Hajón: Folksteps lemezbemutató Taródi Luca felolvasásával:

Ahogy Tóth Krisztina írja a könyv fülszövegében: Az első köteteket a szerzők legkésőbb a harmadik kötet után elkezdik szégyellni. Szinte mindig. Taródi Luca nem fogja.

Az ő rendkívül gondosan szerkesztett első verseskötete a Meggymag című izgalmas verssel indul.  A különös, lebegő hangulatú, szorongató kérdéseket felvillantó sorok mélyén ott sötétlik a fiatal költő erős szerzői karaktere. Ezen a pályát indító, kiérlelt anyagon világosan átdereng, milyen is ez a karakter: hol üdítően, szemtelenül groteszk, mint például A ponty című versben, hol balladisztikus, mint a Költözésben, de mindvégig, mindenütt szomorú. Nem kamaszosan letargikus, hanem bölcsen, költőhöz méltóan, belátóan szomorú. 

Mi más dolga lehet egy pályakezdőnek, minthogy szomorú legyen? Hogy összegezze és lezárja mindazt, amit eddig maga mögött hagyott? A hangpróbálgatást, a felkészülést, a gyerekkort? Mi más feladata lehet, minthogy beépítse és újra gondolja mindazt, amit a hagyományból felszívott és beépített saját eszköztárába?

Minden kétség, szorongás, megfigyelt és rögzített tapasztalat jó talaj ehhez a poétikai építkezéshez.

»Konzerválom minden örömem, hétköznapi bajom« – írja a Forr a víz című versben. Méghozzá nem is akárhogyan konzerválja: ezekből a finoman és pontosan rögzített képekből biztonsággal tovább lehet majd építkezni.

A meggymag kikel, árnyékot adó fává terebélyesedik.

Ebben nyugodtan bízhatunk”.

(Versek a kötetből a SZIFOnline-on és a Literán.)

*

Mindhárom szerzőnk közreműködött lapunk nemrégiben tartott (alapításának és első számának megjelenése évfordulói alkalmára megrendezett) paródiaestjén, melynek teljes videófelvétele alább megtekinthető:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s