Fiatalság, bolondság és ezek tetszőleges variációi

Három k2 Színház előadás az Ördögkatlan Fesztiválon

Nem egészen igaz az, hogy nem volt színház az elmúlt évadban, mert színháznak, ahogyan mulatságnak is, mindig lennie kell. A színházak legalábbis nem pihentek, így az Ördögkatlan Fesztiválra hozta el a még nem/alig bemutatott előadásait a k2 is.

Bársonyos délutánok, szúnyogos és élethabzsoló éjszakák, sietni, hogy odaérj egyik helyről a másikig, a legérdekesebb terekben színház, a kézben repohár. Évek és rutin, esőkabát és naptej egyszerre, ha jó vagy, még egy párna is belefér a hátizsákba, sose tudni, hogyan jutsz be egy előadásra. Az idei Ördögkatlan Fesztivál érezhetően kisebb léptékű volt, mint korábban, de még jót is tett neki: az olyannyira hiányolt egymás felé fordulást megkönnyítette az alacsonyabb létszám, kevesebb helyszín a mentálisan amúgy is megfáradt másfél év után.

Rosencrantz és Guildenstern halott

Játsszák: Bán Bálint, Formán Bálint, Gyöngy Zsuzsa, Piti Emőke, Szabó Zoltán
Dramaturg: Cseh Dávid
Zeneszerző: Horváth Szabolcs
Rendezőasszisztens és súgó: Timár Boglárka
Rendező: Király Dániel

Fotó: Kertész Rita, ordogkatlan.hu

Fehér négyzet a tér, a senki földje, mintha nem is lenne ehhez a világhoz tartozó. Ebben bóklásznak a Rosencrantzok és Guildensternek, ebben tévelyegnek a bolond filozófusok, a filozofikus bolondok: mi mindannyian. Király Dani rendezése a darab ezen olvasatát erősíti azzal, hogy a színészek egymást váltogatva Rosencrantzok és Guildensternek, a fejükbe húzott Tandori-sapka, a melegítőruha szintén a „lényegtelen kisember” üzenetét közvetíti.

A szerepcseréknek köszönhetően a Színészek, a Színészkirály, Hamlet és a királyi udvar szereplői is folyton váltakoznak, tovább mosva össze és kérdőjelezve meg az individuum fontosságát. A karakterek és szereplők összemosásának, összemosódásának eredménye az a kicsit követhetetlen kavalkád, amelyben teljesen mindegy, ki kicsoda, amíg a rá szabott történetet bevégzi: már ha tudja azt, mi az, és ki, miért szabta rá. Ha egyáltalán rá szabta valaki, és nem másra.

A fehér, körülhatárolt játéktérbe, mint az érthetetlen és magyarázat nélküli létekbe vannak bezárva a színészek; miként a saját narrációs kalamajkájukból, úgy a térből sem tudnak kilépni a karakterek.

A 2 óra 15 perces előadáson jócskán lehetne húzni (a király elé járulás többszöri ismétlése és általában az ismétlések esetében), de így csak erősödik a tehetetlen körforgás, amiben mind létezünk. Az előadás szépen visszaadja az ultimate karanténérzést, minden bizonytalanságával, frusztrációjával és kontrollvesztésével.

Hamlet

Játsszák: Borsányi Dániel, Piti Emőke, Formán Bálint
Zeneszerző: Formán Bálint
Rendező: Benkó Bence

ordogkatlan.hu

A bűzlő Dánia fülledtségének a fesztivál egy új helyszíneként a villánykövesdi istálló ad helyet. A közeg szó szerint fullasztó egy idő után, és sajnos a nézőtér fizikai korlátai sem segítenek: körülbelül két és félszer annyi nézőt ültetnek be, amennyi még jól tudná látni az előadást, aminek a lehetősége persze benne van egy fesztiválközegben. Markáns mozgás a térben, hogy X-et járnak be a színészek saroktól sarokig, ezzel is a nemhaladást és a tagadást teremtve meg.

Az előadás keretei – az a háttértudás, hogy tantermi előadást látunk, célközönség az osztály és a kamaszok – egyértelműen és prekonceptuálisan felveti a kérdést, hogy mitől érvényes mű, mitől érdekes a Hamlet mint dráma és mint főhős, mint történet? Nem boncolgatva a kötelező irodalom válságát, a környezet széjjel verésére, az ifjúság lázongására kétségtelenül vannak közelebbi és könnyebb azonosulást kínáló művek.

Miért nevezzük hagyományosan a Hamletet fejlődéstörténetnek? Különösen abban az értelemben, hogy a fejlődés alatt köznyelvileg valamilyen pozitív irányba történő előrelépést szoktunk érteni. Miben fejlődik Hamlet, ha egyáltalán? Melyek azok a vonások, amiben Hamlet személyisége változik, ráadásul pozitív irányba? A k2 előadásában nincs (/sincs) ilyen vonás. Hamlet a mérges és dühös, párkapcsolatra éretlen fiatal férfi, aki szétrombolja maga körül a világát, aztán picit tehetetlenkedik, hogy véletlen volt.

Hamlet tehetetlenségét a néha terápiás eszközként is szolgáló kesztyűbábok is mutatják – ezek használata azonban nem mindig következetes. Hamlet szó szerinte saját maga köti meg a kezét – a bábok következetes használata mutathatná döntésképtelen helyzetét és potensségének ingatag változásait.

Borsányi Dániel Hamletje dühös, kétségbeesett, lobbanékony és zavarodott, ezekben jól hozz a „kamaszos” viselkedés attribútumait, egyben hozzátesz értelmezésben ahhoz is, hogy mikben és hogyan nem fejlődik a fejlődéstörténet hőse.

A többi szereplőt Piti Emőke és Formán Bálint játssza, egyértelműen és szépen váltogatva a szerepeket. A darabot nem ismerőben (és tantermiként erre lehet számítani) csak egyszer támadhat zavar, kit alakít éppen Formán Bálint, de a késleltetett feszültség, hogy kit is ölt meg Hamlet a függöny mögött, még jót is tesz a jelenetnek. Piti Emőke Oféliája infantilis naiv kislány, ezzel is kizárva annak a lehetőségét, hogy minden tragédiától függetlenül Hamlet és Ofélia között születhetett volna egy érett(szerű) párkapcsolat.

Ahhoz, hogy mi köze ennek a kamaszokhoz, és hogy egy klasszikus, pláne kötelező olvasmány hogyan találhat máshogy formát egy tantermi előadásban, szép összehasonlítási alapot ad az Anyegin.hu.

Anyegin.hu

Játsszák: Király Dániel, Gyöngy Zsuzsa, Bán Bálint
Rendező: Fábián Péter

ordogkatlan.hu

A szintén tantermi Anyegin.hu olyan, mint a legjobb minőségű romkom. Lehet szeretni a karaktereket, lehet izgulni a szerelemért. Nemcsak az Anyegin ismeretében nem túl meglepő a történet, hanem minden fordulat jó előre kódolt és várt. Lehet belül értetlenkedni, lehet hörögni az intrikán, és örülni, hogy a (felnőtt fejjel kicsit szánandó) intrikus pórul járt. Nem mély vagy nagy a tét, gondolható már felnőttként, de mi lehet gyomorgörcsösebb tét és nagyobb küzdelem a szerelemnél, a „ki ír rá kire” témakörénél kamaszkorban? Hát nem az, hogy holnap a témazárón minden Kárpát-medencei szénbányát meg tudsz-e jelölni a vaktérképen, erre a nyakamat és a szívemet teszem.

Tatjana(&Olga), Anyegin és Lenszkij(&Nyikitin herceg) a térben egymás mellett vannak, ezt az egységet csak az utolsó jelenet bolygatja meg. Három színészt látunk, akik kamaszokként merednek maguk elé, az odaképzelt monitoraikra, innen olvasva fel csetelésüket és ismerkedésüket a társkereső spleen.hu oldalról. A párbaj WoW-csatává nemesül, a nagy anyegines levelek e-mailekké változnak, amelyeket, utalva az eredeti műre, nem titkoltan kikopiznak a mek.oszk.hu-ról a szereplők; az évekig tartó csendet blokkolás és az életre-halálra szóló WoW-párbaj előzi meg.

Bár a karakterek az életükben egy helyben toporognak, mégsem hiányzik a mozgás, mozgékonyság. A netes nyelv pörgőssége és a játék bőven leköti a figyelmet. Minden kommunikáció interneten zajlik, a pittyegéseket és messengeres tötöpp-tötöpp gépelést csodálatos hangutánzás jelzi, a capella szövetté változtatva a művet. A mű töredékességére szépen rímel az emotikonokkal és url-ekkel tarkított csetelés.

Király Dani Anyeginje korunk valódi szópárbajhős dandy-je. Unott és unatkozó bölcsész, egyre bölcsészebb, egyre inkább megrekedő, de sem nem szánalmas, sem nem egyértelműen negatív. Kedves és őszinteségében néha már sebezhetőnek tűnő vonásokkal színesedik, szép ívet rajzolva a jobb híján lányoknak írogató sráctól a megcsömörlött férfiig. Lenszkij és Nyikitin herceg, Olga férje egy karakterben olvad össze, miként Tatjana és Olga is. Bán Bálint tipródó, nyíltszívű karaktert hoz, a csalódás és a dráma kódolva van minden egzaltált fejmozgásában. Szintén a várható csalódást vetíti elő Gyöngy Zsuzsa a lányos tipródással és a szerelemre vágyással.

Az előadás erőssége, hogy úgy hoz közel egy nehezen olvasható, szenvelgő és kínos klasszikust a fiatalokhoz, hogy nagyon következetesen visz végig minden ötletet, minden adaptációs szálat egy számunkra a báloknál és párbajoknál ismerősebb környezetbe. Ha az Anyegin cselekményétől részleteiben el is tér, ha a szereplők összevonása által nem is teljes a történet (van viszont romkomos csattanó), mégis azt mutatja meg, hogy vannak olyan kérdések és problémák, amik több száz évvel ezelőtt is ugyanúgy relevánsak és érvényesek voltak az embereknek – akik végső soron nem lehettek nagyon mások, mint mi.

Nagy Éva ’86 óta él Budapesten. Színháztudomány szakos bölcsész (2013), „9-17 óra” között Bátor Táboros kommunikációs és marketing manager, azon kívül a nyolcadik kerületben sétál, önkéntes, olvas, színházat fogyaszt és csinál nyughatatlanul. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s