Szövetséget kötünk magunkkal minden évben, legalább egyszer. Vallástól, politikától függetlenül késztetést érzünk arra, hogy összegezzünk, elemezzünk, tervezzünk. – G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.
Már le tudja rajzolni,
ahogy hintázik,
és ahogy hintáztatom.
Most látom – most nem látom.
Újra azt álmodom, hogy omlik a plafon. Lépcsők, amik egyre távolodnak, mikor rájuk lépnék.
Ilyenkor ébredek a legkipihentebben. Ha nem álmodom, úgy érzem, semmit nem aludtam.
Ilyenkor szeretem a legjobban magam.
Fél óráig fekszem mindennap a földön. Próbálok egy helyre fókuszálni, ettől minden kétdimenziós lesz. Úgy minden sokkal egyszerűbb.
(Karácsonykor nem karácsonyi témáról írni – csalás, de csalni néha olyan jó.)
Szövetséget kötünk magunkkal minden évben, legalább egyszer. Vallástól, politikától függetlenül késztetést érzünk arra, hogy összegezzünk, elemezzünk, tervezzünk. Vagy inkább kényszerítést. Mint vallást a politikához.
Sűrű lett az év vége. Tegye fel a kezét, akinek nem az – azt szeretném szájon csókolni / orrba verni.
Tetszőlegesen felcserélhető szavakat gyűjtök – rájövök, hogy semmi nem függ semmitől.
Teljesen összevissza / üres gondolatok, majd újra plafonbámulás.
Sose kérdi, hiányzott-e.
Kellemetlen vendég.
Elvisz tőled,
leejt mögéd.
G. Szabó Sarolta (1992, Budapest) szerkesztő, kulturális szervező, kritikus. Falfirka nevű programsorozatával az irodalmat népszerűsíti, az eseményeken szerzők olvasnak fel saját műveikből, 2017 óta.
Apokrif Online 