Ha valaki egyszer feltenné azt az idióta kérdést, hogy milyen textil lennék legszívesebben, a függönyt választanám – G. Szabó Sarolta írja a Feketemosót.
Változatok ébredésre
Egy reggel csilingelést hallottam.
Kimentem az erkélyre.
Fúrták a betont. Esett.
Az esőcseppeknek apróharang-hangja volt.
Reggelente nehezen ébredek. A nyakam mintha egyre rövidebb lenne. Nyújtózkodok, bevágom magam a leglustább jógapózba. Megérkezek a nappalba. Vagy legalább úton vagyok. Néha estig.
Reggeli torna. Egy puha szőnyeget rendszeresítettem az ágy mellé. Két mozdulat kiteríteni – és újra fekszem, csak kicsit lejjebb. Nem bírom a gyors változást. A hátam és a hasam sokkal kényelmesebb így. Akárhogyan is. Akárkinek is.
Állítólag olyan a csontozatom, mint három labda egymás tetején: sehogy sem találnak stabil pozíciót. Szép hasonlat. Csak ne fájna. A kényelmetlenség meg még idegesítő is.
Tegnap hazafelé bicikliztem. Úsztam – olyan volt az út, mintha tempóznék a medencében. A Duna partján klórszag csapott az orromba. Nagyon fáradt voltam, ilyenkor produkál hasonlókat a testem: lépcsőzés közben elszédülök, és miközben lefelé sétálok, mintha hirtelen felfelé is elindulnék; felkelés előtt, mikor még nagyon aludnék tovább, a plafon vonz kegyetlenül.
Ha rosszat álmodok, azonnal lehúzott redőnyt kell látnom. Nagyi mondta, hogy az elűzi a rémálmokat. Nyáron nehezebb, ilyenkor mindenki függönyösebb. Függönynek lenni elég kényelmes lehet. Ha valaki egyszer feltenné azt az idióta kérdést, hogy milyen textil lennék legszívesebben, a függönyt választanám.
Egy darabból varrott, világos színű, kicsit áttetsző, száz százalék lenvászon függöny szeretnék lenni. Vajon hány kilométer függöny van a világon? Hülye kérdésre – hülye kérdés.
Egyre gyakrabban
arra ébredek éjjel,
hogy fúrják a betont.
