Amikor majd minden fontos online viselkedésformát kipróbálok offline, az lesz a legfontosabb, hogy majd nem vesződöm szavakkal – Nagy Éva írja a Feketemosót.
Azt mondják, viselkedj úgy online, ahogyan offline sem szégyellnéd, meg csak olyat csinálj online nyilvánosan, amit IRL sem bánnál meg. Holott mennyire sokkal üdítőbb, másfelől persze sokkal jobban kétségbe ejtőbb lenne, ha pont fordítva tennénk. Meg mernénk azt mondani, személyesen és offline, szóval, tettel, amit csak kommentben merünk. Kétségtelen haszna lenne, hogy a puszta gondolatok helyett bőrünkön lenne érezhető, amit teszünk, amit mondunk.
Amikor majd minden fontos online viselkedésformát kipróbálok offline, az lesz a legfontosabb, hogy majd nem vesződöm szavakkal. Bonyolultak, félreérthetőek, összeakad a nyelvem a sok gondolattól, csak úgy, mint a billentyűn kopácsoláskor az ujjam, amúgy is egy kép felér ezer szóval. Hordok magamnál egy doboz temperát vagy krétát, hogy jártamban-keltem kifejezhessem érzelmeimet pár rajzocskával. Szívecskés macit rajzolok minden ismerősöm gyerekének tappancskái elé, ha allergiásan könnyezik a postás, síró angyalkát rittyentek gyorsan a homlokára. Két szempont még nagyon fontos: egyrészt figyelni a trendeket: a hülyelykujját feltartó kiskutya egy örök klasszikus, kicsit nem értem, hiszem a kutyusoknak nincs is hüvelykujja, nem baj; de mindig figyelni kell arra, hogy éppen a tapsoló farmerkalapos maffiózó, vagy a pulcsis-napszemüveges táncoló kislány dívik-e jobban. Természetesen, amikor a többiek elkezdenek mozgómatricákat és gifeket kommentelni, kicsit időigényesebb lesz ezt offline utánozni. Szintén fontos szempont a titokzatosság, és persze összefügg a trendekkel is. Ha az imádkozó tündért kommentel mindenki, akkor én is azt fogok festeni minden egyes ÉVA magazinra az újságosbódéban, teljesen függetlenül attól, mit tartalmaz. Hah! Majd csak találják ki, mire gondoltam valójában, és melyik cikkre vonatkozólag!
Ha pedig már kimatricáztam magam, amint csak meghallok egy mondatot, gondolkodás nélkül megmondom a véleményemet, mert jogom van hozzá, de még mennyire. Teljesen lényegtelen, ha egy-két mondaton kívül akár valami mást is mondani az illető, én nem rejtem véka alá, amit gondolok, legyen az helyeslés, vagy éles kritika akár. Szempillantás alatt bemegyek a bankba, és megmondom akármelyik ügyintézőnek, hogy biztosan valami svindli van abban, amit itt reklámoznak a kirakatban. Odakiabálok lébecoló fiataloknak, hogy a sorkatonaságot vissza kellene állítani, és nem titkolom el azt sem, ha egy vadidegen gyerek el van kényeztetve vagy éppen zabálnivalóan aranyos. Minden feszültségtől és kimondatlan bennrekedt szótól könnyedén megszabadulhatok, bárkinek és bárminek arcába mondhatom végre, amit csak akarok, következmények nélkül, ahogyan a nálam modernebb emberek megteszik a social mediaban. Merjenek csak megakadályozni ebben, elvégre még szólásszabadság van ebben az országban!
Fáradságot nem kímélve elbuszozom a közeli kórházhoz, és az intenzíves kórtermekbe bekiabálom, hogy Ámen! vagy Áldás!, ha valakitől meghallom az utcán, hogy ezt kell tenni. Körbehordozom a körúton az elárvult, vagy sanyarú sorsú macskákat, hadd lássa mindenki, milyen borzalmas emberek vannak. A szomszéd a múltkor mesélt valami megdöbbentőt, és mivel megbízhatónak tartom, hiszen locsolja növényeimet, amikor elutazom, bármily hihetetlen, amit mond, hiszek neki, és fontos, hogy minél többen tudjanak arról a megdöbbentő hírről, hogy a C-vitamin autizmust okoz az orosz kutatók szerint. Gyorsan leírom hát, amire emlékszem a szomszéd szavaiból, fel is írom a lap tetejére, hogy Erről neked is tudnod kell!, hogy megszólítva érezze magát az olvasó.
Lefénymásolom négyezer példányban, és terjeszteni kezdem ezt a fontos röplapot a Blahán. Közben szomorú vagyok kicsit. Múltkor még azt hallottam, hogy a C-vitamin gyógyítja a rákot, nem tartom igazságosnak, hogy el kell döntenünk, autisták leszünk-e vagy rákosak.
Álmodom arról, hogy az internet IRL lesz egyszer, talán azt gyorsabban meg lehet tanulni felhasználói szinten.
Apokrif Online 