Sastyin Gergő: Egy teahagyományról (online megjelenés)

Szép napot a kedves hallgatóknak, akik most kapcsoltak ide. Népi kultúránk különlegességeibe betekintést nyújtó rovatunk legújabb részében egy teaszertartásról számolunk be. Rajtam és a rádiós stábon kívül még öten tartózkodnak ebben a szűkös panelszobában, ahonnan jelenleg tudósítunk. Egy pisszenés se hallatszik, leszámítva az én zavaróan hangos megjegyzéseimet és az utolsó jövevény  téblábolását. Ő ugyanis még mindig a helyét keresve csoszog a székek között. Váratlanul megtorpan – de nem, úgy tűnik nincs ínyére a bútortalan, cigarettától megsárgult fal. Netán a könyvespolcnál fog megállapodni? Nem, ott se időzik sokat. Perdül egyet s máris az ablak mellett találjuk. Végre, hölgyeim és uraim, megvan a győztes! „Nem volt könnyű döntés, mert okvetlenül egy sarokra vágytam, akárcsak a társaim. Azok azonban már sajnos mind elkeltek, mire késve megérkeztem,” szabadkozik a helyi férfi, majd keserű képet vágva hozzáteszi: „Nem is értem tulajdonképpen, hogy egyáltalán miért hívtak meg…”

Egyszerre dohányfüst árasztja el a légteret. Valaki rágyújthatott! A résztvevők pillanatok leforgása alatt egytől egyig a kéményeket utánzó tevékenység láncreaksziószerű (köhögés) követése mellett határoznak. Így szórják a hamut maguk alá, a vadonatúj mokaszinomra, illetve az ablakon át, ki a szabadba. Szállj csak, pernye, vissza a természetbe! Csodával határos módon mintegy tökéletes szinkronitással végzik ezt a műveletet, noha alapvetően lehetetlen megfigyelniük, hogy mit s mikor tesz a másik.

Esetleg arra gyanakodna a hallgatóság, hogy mi itt a rádiónál tréfát űzünk most önökkel? Hogy egy újabb álhírrel, kitalációval traktáljuk a lakosságot? Holott ebben a tikkasztó melegben ehhez semmi kedvünk, s a tavalyi perek óta már bátorságunk sincs. Kérdezzük csak meg az ablakon fintorogva kitekintő uraságot, ha nekem nem hisznek. „Békén hagyna végre? Elég nagy fejfájást okoz már nekem az is, hogy saroktalanul leszek kénytelen részt venni a ceremónián.” És valóban, eme közösség évszázadokra visszanyúló rituáléjának válhat nemsokára így távolból is részesévé a tisztelt nagyérdemű. Mielőtt azonban erre sor kerülne, engedjék meg, hogy egy rövid történelmi kitérőt tegyek.

Kezdetben, amikor még nem épültek szögletes lakóházak, hanem kör alapzatú sátrak biztosítottak fedelet az emberek feje fölé, roppant egyszerű dolga volt a helybelieknek. Ó, azok a felhőtlen napok! Az a derékszögek nélküli világ, melyben gondtalanul művelhették kedvelt elfoglaltságukat, s méghozzá annyian, amennyien éppen jelen voltak. Például, egyes hajdani  feljegyzésekben (papírzörgés) az olvasható, hogy némely ünnepnapokon akár több száz főt is meghaladó csoportokban gyakorolták ezen meglepően sokak által nem ismert szokást. Természetesen csak teázáskor történhetett ez így – szó sem lehetett egymás felé fordulás nélkül étkezni vagy kártyázni. Amint azonban megkezdődött az ország nyugatosítása, s azzal együtt az immáron egyáltalán nem kerekített épületek felhúzása, óriási riadalom támadt a lakosok között. A hagyomány szertefoszlásától félők képviselete ekkor egy kifelé néző kört alkotott a tanácsháza előtt, egyfajta békés tüntetés módjára. Sajnos a demonstrálást megzavarta néhány arra járókívülálló, mit sem sejtvén a kockán forgó tétről. A szabály viszont világosan kimondja, hogy látótávolságon belül nem illik senkivel sem szembe fordulni, de hallótávolságon belül még tarkóba se. Ezért aztán a kíváncsiskodó alakok komolyan megnehezítették a tradíciómegmentéséért küzdők feladatát, akik a hosszadalmas forgolódást követően végül feladták azúgynevezett búgócsigaságot (halk kuncogás). Nem viccelek, csakugyan ezt a kifejezést használták a korabeli újságok. Hol is tartottunk? Ó, igen (újabb papírzörgés). Szóval, ezek után nem volt mit tenni, lehajtott fejjel búsan hazaballagtak. Akkor még nem tudhatták, habár manapság már köztudott tény, hogy teljes mértékben túlzott volt a félelmük: a szokás fennmaradhatott a modern időkben egyaránt. Hiszen ázott levél szürcsölése nélkül nem kezdődhetett vagy érhetett véget a nap, s annak lebonyolítására más szisztéma nem jutott az eszükbe. Mindössze némi alkalmazkodásra volt szükség. A konzervatívok továbbra is a falakra esküdtek, ám úgy hozta a sors, hogy a szélvédő felületek bámulásába beleunt s a közösség jövőjét, a korral való haladást az egzotikus szögekben látó liberálisok ötlete nyerte el a szavazó polgárok tetszését. Így született hát meg a település azóta is büszkén hangoztatott mottója:„Sarkonként egy fő!”

Elnézést, ha túlságosan elhadartam volna a végét, de már kopogtatnak, ami kizárólag egy dolgot jelenthet: megérkezett a szertartás igazi főhőse, a tea! „Még szerencse, hogy nem az ajtó előtt ültem le,” bólint cipőfűzőjével bajlódva az ötödik, miközben az italok nagy összpontosítást igénylő kiosztása zajlik. Csöppet sem gyerekjáték ez, merthogy a felszolgálónak egyidejűleg kell odafigyelnie, nehogy óvatlanul a vendégek elé keveredjen, vagy borítsa bárki feje búbjára a tálcányi forró növénylevet. Bizony évekig elhúzódó, szigorú körülmények közt történő gyakorlat előzi meg szakképesítését az eme tisztségre vállalkozóknak.

Amint mindenki a kezében fog egy-egy csészét – kivéve engem és kollégáimat – s a pincér is elhagyja a helyiséget (ajtónyikorgás), mély csend uralkodik el a társaságon. Ezt a némaságot nem csupán az én orrhangon tett közvetítésem és a mikrofon zúgása zavarja meg, hanem az ablak közvetlen közelében helyet foglaló kirekesztett úgyszintén, ahogy lábujjait a teába mártogatja (pillanatnyi meghökkent szünet)… Nem találok szavakat! Ez a tipikusnak korántsem nevezhető, hatékonyként még annál inkább se értékelhető módszere a teafogyasztásnak kizárólag az ő elmeszüleménye lehet. „Psszt,” csitítja a – szemből nézve –jobboldali szomszédja, fehér hexaédereket keverve vörös főzetébe, anélkül, hogy akár egyszer is odakoccintaná a kanalat a csésze széléhez. Micsoda vegyítés, mily csodás elegyítés! A kockacukrok őrült táncot járva lassacskán veszítenek alakjukból, aztán kilehelik lelküket egyérezhetően édes illatú gőzpamacs formájában. Várjunk csak… Mit keres ott az a kárörvendő mosoly a pótkerékként becézett illető arcán, és miért mérgelődik oly nagyon a mellette ülő? Azt a hétszentségit, már mindent értek! Most következik ugyanis a tea ünnepélyes kortyolgatása, amit a csészék továbbadása előz meg, mégpedig az óramutató járásával megegyező irányban.

Kedves hallgatók, egy kibontakozófélben lévő ökölpárbaj megelőzése céljából megszakítjuk műsorunkat. Ám kérem ne csüggedjenek: várjuk önöket szeretettel a jövőhéten is (üvegcsörömpölés, fareccsenés).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s