Feketemosó: Korlátok

Feketemosó logó

A tilosságától most mégis viszket a tenyerem, a tarkóm, a mindenem, de nem tudom megmondani, miért hiányzik valaminek a lehetősége, amit igazából nem is akarok. Telhetetlenség. Jogom azért még lehet ahhoz, hogy…. Hát most nincs. Nagy Éva írja a Feketemosót.

Nagy Éva
Nagy Éva

Azt gondoltam, hogy felnőttként, amikor olyan szabadon élek, hogy annyi ideig hagyom a fogkrémpacát rászáradni a mosdókagyló szélére, amennyi ideig nem szégyellem, akkor fúrok fel egy új polcot, amikor akarok, és általában is, amit csak akarok, majd valami rettenetes, kibírhatatlan dolog lesz az, hogy offline szociális élet kb. nulla, itthonról dolgozom egyedül négy fal között, és nem mehetek (egyelőre önkéntesen) oda, ahova csak akarok. Pár dolgot kihagytam a számításból. 

Nem számoltam azzal, hogy szánalmasan szerény keretek között mozoghat a szociális életem, ha a mindennapjaimból nem hiányzik sok találkozás – még, teszem hozzá optimistán. Nincsen már törzskocsmám sem talán, nem járok égő vággyal vad táncot hétvégente, hihetetlen, hogy volt egy nyár, amikor az volt a mondás, hogy félnyolc Móricz szinte mindennap, aki jön, jön, és megyünk a Zöld Pardonba. Amire istentelen régen nem is gondoltam egyáltalán. A tilosságától most mégis viszket a tenyerem, a tarkóm, a mindenem, de nem tudom megmondani, miért hiányzik valaminek a lehetősége, amit igazából nem is akarok. Telhetetlenség. Jogom azért még lehet ahhoz, hogy…. Hát most nincs. 

Elfeledkeztem arról is, hogy eddig is mennyi korlát között éltem. Csak álca a nagy szabadságom, amikor annyi szabálynak kell megfelelnem minden nap. Szelektívbe a szemét, legyen elem a biciklilámpában. Érzékeny adatok kezelése, szabályszerű kommunikáció. Figyelem a mítingen, nem megyek át a piroson. Nem rakom egy zacskóba a kókuszos meg a zselés kockacukrot. Valami idióta szabály az is, hogy nem szólhatok rá egy idegen szülőre ha hányadék módon beszél a gyerekével.  Hazugság, hogy akkor fúrok fel egy polcot, amikor akarok, van ám társasházi szabályzat. 

Apám mindig azt mondta, az az (egyik) nagy bajom, hogy elvonulok az Elefántcsonttornyomba. Hét évesen azt hittem, a Kislány Királynőre utal a Végtelen történetből, és nem egészen értettem, hol itt a probléma, sőt, csak a hangsúlya árulta el, hogy nem bánatos hercegnői mivoltom előtt tiszteleg. Jópár év volt, mire rájöttem, hogy inkább Babitsra gondol valószínűleg, és semmi hízelgés nincs benne.  

De az tény, hogy rengeteg kerítést csinálok magamnak is, még többet talán, mint amivel kívülről befalaznak. Szerző szerint ábécében a könyvek. Kalóriabevitel. Nem ehetek vattacukrot, mert én vagyok az a lány, aki sosem evett vattacukrot. Ha nem alszom 7 órát, biztosan meg fogok bolondulni. Ha nem kenegetem magam, meg fogok öregedni. Ha nincsen otthon fagyi, éhen fogok halni. Ha nem kapok valami nagydíjat 40 éves korom előtt, semmirekellő tróger vagyok. Ha most megszólalok, összedől minden.

Mindben ugyanaz a közös, mint ebben az otthonmaradásban: a félelem és a szorongás. Hogy fojtogat a beláthatatlan következmény, aminek még csak az előszelét érzem, de már az nem tetszik. Körülírhatatlan. Valami nincs rendben, valami nagy baj közeled. Pedig nem is tudom, micsoda, nem is tudom, hogy mi a következménye, de az idióta, röhejes pánik pont így működik. Hogy félek attól, ami nem is tudom, micsoda, és még nem is ért hozzám egészen, ettől bevonulok a fizikai vagy mentális vackomba.

Nem voltam eddig sem szabad, sem kívülről, sem belülről, hát majd nem leszek ezután se. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s