Feketmosó: Fölfeslik az a bizonyos szövedék

Egyébként a Gonosznak végül tökmindegy volt, mert a gonosz klasszikusan játszikSemság Tibor írja a Feketemosót.

Feketemosó logó

A beszélgetés során olyan nyomokat próbálok vadászni, amik leleplezőek, ahogy klasszikusan mondanák, ahol fölfeslik az a bizonyos szövedék.

Nagyjából úgy, mint a Halálhajó című film nézése közben: 2047-ben bizonyára egy CD lemezen (jó, lehet, hogy DVD volt, de itt nem árt emlékezni arra, hogy milyen gyorsan átadta magát a DVD mint adattároló eszköz a pendrive-nak, meg amúgy is megnövelted vincsesztereink kapacitását uram, hálásan köszönjük) fogják tárolni a hajónaplót egy olyan űrhajón, ami a Neptunuszig kúszott a jéghidegjajdenememberi-térben, és van rajta egy graviton, ami meg tudja hajlítani a téridőt, mint nagyanyád a rétestésztát. Egyébként a Gonosznak végül tökmindegy volt, mert a gonosz klasszikusan játszik, hagyta ezt a szerencsétlenkedést a modern gépi technikával, inkább bebiologizálta a hajót, a régi Szodoma és Gomorra-buliba fojtotta az előző legénységet (orgia határok nélkül), és a szokásos fülbesugdosós kísértésekkel kezdte el bontani az újonnan érkezett alakulatot is, rég elfojtott bűneiket vetítette eléjük, az meg megkavarja majd a racionális logikájukat – gondolta, utána meg már dőlnek is a dominók maguktól. De végül a leplet rám dobja a saját figyelmem, én leszek a szellem, aki csak kísért a világnak nevezett űrben. És az egyetlen oknyomozói győzelmem az, amikor rájövök, hogy egy small talk során ugyanazokat a kérdéseket tették fel nekem ugyanazok az emberek, mint tavaly, egy hasonló létesítményben, egy hasonló helyzetben. Ilyen ez, az ember tavalyi éve hirtelen egy teljes déjà vu-vé változik át. Minden szegmentáció mesterséges volt, a hétvégék, a hosszúk, a rövidek, az ünnepek, a dátumok, a négy évszak kerék a fejben – mind a kegyetlen áramlás martaléka lett.

De ki írja meg a tartam történelmét? Tehetném fel a félig értelmetlen kérdést, hiszen az maga a regény vagy a bármiféle szubjektíve vállalt történet, amit millióan már milliószor, persze, a benyomásokkal terhelt idők nyúlós-ragacsos tömbjeit rendezgették már sokan, de közben meg ott marad a kínosabbik második fele: hogy vajon lesz-e objektíve mérhető az a valami, amiről ugyanúgy őskultúrtörténetileg hírlik, hogy álomszerű? Vagy mindig is megmarad a Bergson vs. Einstein-ellentét? Akárhogyan osztogatott-vagdosott szakaszaink és pontjaink ellenére a folyamszerű tartam minőségi különbségénél fogva sosem lesz mérhető, csak átélhető-megtapasztalható valami? És lehet, hogy minden hurokszerűen fordul önmagába, az emberi élet is csak a Moirák komoly szórakozásának számít. Ott valahol, azután, hogy kitépték az angyalok a szokványos posványból a lelket, felemelik egy helyre, ahol színről színre, ahogy az írva vagyon, tehát ott már nincs idő, mert az csak egy sorstekervény volt, mint egy nyakra csavarodó köldökzsinór, s csak tanulási szakasz az élet, egy átverés, ha úgy tetszik. És az idő csak a térnek hajlongott végig, cselédje volt neki, amúgy is mindig a nagy Jelenlét a lényeg, az imádat tárgya, az egyetlen valós vagy a valós lehetősége. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s