Egy jelmeztervező botlásai (könyvkritika)


Baróthy Zoltán: Az Amcsalat hegység tiszta levegője, Magvető–JAK, Budapest, 2018.

Baróthy Zoltán novelláskötete meghasadt individuumok történeteit járja körbe, azonban nem a konkrét traumák okozta törések kontúrjait emeli ki, hanem ezek utóéletét villantja fel, ahogy bezáródnak a szereplői egyfajta ismétlésbe, amit a társadalmi háló és az egyéni kilátástalanság bebetonoz. Ilyen hasadásokat ágyaznak történetekbe a novellák, és ezen hasadások révén épül ki a kötet szerkezete, ami tematikai sokszínűségre ad lehetőséget, hiszen megjelennek az emigráció, az álom, a szerelem, a kulturális sokk és a gyarmati hatalmi rendszerek, valamint az elszemélytelenítő munka okozta szakadások. Látszólag nagyon széthúzó problémákat von be és fűz össze ugyanannak a kötetnek a terében és egyidejűségében. Tehát mondhatnánk, hogy egy ígéretes kötetről van szó, és a következőkben ki is fogok térni a kiemelkedő mozzanatokra, de összeségében még is azt kell mondanom, hogy ez a könyv gyenge. A szöveg minősége csapongó, a nyelv nincs eléggé kidolgozva, a történetek sincsenek alaposan átgondolva, sokszor belefut közhelyekbe, vagy egyszerűen az érdekes alapötletet nem boncolja és nem fűzi tovább, pedig vétek azt hinni, hogy pusztán egy jobbacska ötlet egy szöveget el tud vinni a hátán.

De először térjünk ki az erősségekre, például az első novellára, az Emigrációra, ahol egy a tenger mellett álló kis épületben felébredő magyar férfival találkozunk, aki nem tudja hol és mikor van éppen, utolsó emlékei, hogy Budapesten él és a repülőtéren dolgozik – még egészen friss a munkahelye. Ebbe az utolsó ismert pillanatba vágyik vissza, azonban ez a vágy fokozatosan szertefoszlik, mivel egyre nehezebben tudja elfedni maga elől, hogy az ottani állapota is közel elviselhetetlen volt. Vagyis egy olyan helyzettel találkozunk, ahol döntenie kellene, tartsa fenn a vágyat az otthon iránt, amiben amúgy nincsenek pozitívumok, csak annyival jobb, hogy meg tudná mondani: hol van az itt; vagy a másik alternatíva, hogy belenyugodjon az ismeretlenbe, aminek a képe fokozatosan árnyalódik, hiszen kezdi sejteni, hogy Hollandiában van, és megjelenik a felesége és két gyereke, akik bejelentik, elhagyják őt alkoholizmusa miatt. A novellában az a törés válik igazán érdekessé, ami a jelenléte és az általa vágyott utolsó biztos pont között van. „Nem ismerős a saját szagom.” ezzel a mondattal indít a novella, és több utalás is van, hogy a beszélő nem azonos saját testével, saját jelenlétével. Képtelen felidézni, hogy milyen nyelven beszél, a jelentés eljut hozzá, de a szavak hangtestét, a jeltestet, aminek közvetítenie kellene már nem ismeri fel. Vagyis van egy jelentésháló a fejében, ami következetes és kiad valamiféle értelmet, csakhogy egy múltban ragadt pillanathoz kapcsolódik az utolsó referenciája. A jelenben képtelen rá, hogy bármilyen érvényes találkozási pontot találjon a valósághoz és saját testéhez. A novella végkifejlete is ezt az érzetet erősíti fel, egy üvegben folyadékot vesz magához, amibe még a szöveg elején belepisilt – vélt bezártsága nem biztosított jobb opciót. Első pillanatra még a beszélő azt az érzetet próbálja beadni az olvasónak, hogy elfelejtette mi van benne, azonban a végére már felülírja ezt, és ki is jelenti a beragadt pillanatot, ahogy a tengert nézi, és megissza, amit kiürít. Tehát a testekbe kódolt jelentések valamilyen szinten közvetítettek a jelen állapotáról, csak erről nem akart vagy nem tudott tudomást venni. Egy védekezési mechanizmust figyelhetünk meg, ami elszakít a jelentől, mert azt elviselhetetlennek érzi, valamint egy folyamatosan erőltetett reflexivitást, ami a jelen helyzetet és a hozzá fűződő viszonyát akarja konzekvenssé tenni. E kettő egymásnak feszülését láthatjuk, ami a végén feloldódik, hiszen mind a két pólus széthull és eltűnik. A testi jelenlét visszafordul önmagába, magára zárul és  az ismétlés révén felemésztődik egy kimerevített pillanatban. Jó szöveg, de negatívum, hogy kissé didaktikus, valamint az elbeszélő mellett megjelenő alakok túlságosan sematikusak, csupán díszletek – bár ez a többi novellára is érvényes.

Másrészt a kötet kohézióját mutatja, hogy a címadó novellában is a nyelv alkotja a probléma gyökerét. Itt egy fiatal magyar fiút ismerünk meg, aki egy világcég kereskedelmi küldöttjeként eljut egy egzotikus tájra, az Amcsalat hegység lábánál fekvő faluba. Vonattal utazik és már ez a rész felvillantja, hogy a megszokott kulturális kódokból való kilépés, az európai ember feszengése és a társadalmi szakadék mélyülése következik. Az énelbeszélőn a kíváncsiság lesz úrrá, amint megpillantja a hegyet, maga a táj vonja saját bűvköre alá, de mindeközben naiv módon nem veszi észre magán a gyarmatosító pozíciót. Az üzleti megbeszélés során kezd feltűnni neki, hogy valójában nem saját képességei miatt küldték, hanem azért, mert külseje megtestesíti a „felsőbbrendű” nyugati embert. Teste és egész személye egy emblémává redukálódik, nincsenek saját mozdulatai, felettesei kisajátították a testét mint képet. Egy groteszk jelenetté válik a megbeszélés, hiszen már tudja, hogy tárgyalófele el lesz nyomva, hogy önmaga csak bábu, amivel a vállalat erőt fitogtat, és mindeközben egy másik szobából női üvöltések hangzanak fel, amiről nem tudni, hogy szülés vagy halál, de úgy ülnek ott, mintha nem hallanának semmit, egyszerűen az üzlet tere nem tűr meg semmi ilyesmit.

Az üzletkötés után önállósul pár óra erejéig. Eksztatikus állapotba kerül, érzékei hihetetlenül kiélesednek és felfokozott, sőt spirituális tapasztalatokra tesz szert. Vagyis kétféle ellentmondást nem tűrő erő erőszakolja rá hatását, egyrészt a gyarmatosító, elnyomó és mindenét kisajátító vállalat nyugati emberképe, valamint a radikálisan idegen sokkolóan erős behatolása a szubjektumba. „Ekkor szembesült azzal először, hogy fejében percek óta két, egymástól független élet fut: az egyik életében egy kereskedelmi cég megbízottjaként szedi a lábait Lienen poros utcáin, a másikban viszont kizárólag a hegy igéző látványa érdekli.”

Hazafelé Asszánba arra a konklúzióra jut, hogy telítődött az emlékezete, hogy egyszerűen ezen a napon minden megtörtént vele, és ezt az elbeszélés a képzelet felszabadításaként értelmezi, azt a pontot látja benne, ahonnan már bármilyen történet megszülethet. „Az élete helyére áradó szavak, igen.” Ezzel a mondattal, mintha azt a pozíciót találta volna meg, ahonnan meg tudja alkotni önmagát, ahonnan sikerülhet felépítenie saját identitásának narratíváit, és ezzel a mozdulattal jut el az anyanyelvig, amit hónapok óta nem használt. Szüksége van egy konzekvens rendszerre, ami képessé teszi a megtörténteket értelmezni, értékelni és elrendezni. De ez csak a felismerés pillanatáig tart, ahogy megérkezik lakótársához Jameshez – (vágyott) alteregójához – újra minden angolul zajlik, és minden újra másként kap helyet a rendszerben, újra a talajvesztés következik, amire az egyetlen megoldása, hogy Jamesben fedezi fel vágyott azonosságát. Beszélgetésük során újra ráerőltetődik egy tőle idegen magatartás, ami letagadja a hegynél történt sokkoló tapasztalatait és besimul egy másik idegenségbe, amely ismerősnek tetteti magát, hasonlónak, sőt az egyetlennek.

Ez a kötet legerősebb novellája, melynek hibái inkább a szövegtechnikában keresendők. A bizonytalanságot érzékeltetni hivatott szabad függő beszédben elhangzó kérdésekből túl sok van – nem egy bravúros eszköz és könnyen sablonossá válik –, valamint több helyen is túlírtság érzékelhető. E kettő is jellemző a kötet egészére. Másrészt a szöveg tétje az identitás, a világhoz fűződő viszony narratívákban való elrendezése, amit ennyire az anyanyelv kérdésére kiélezni még talán elmegy, azonban túl hirtelen és túl későn tűnik fel a szövegben, persze az angol felkiáltások előlegezik, de nem elegek a megalapozáshoz, sőt utólag visszapillantva didaktikussá válnak.

A kötet többi darabjára nem térek ki részletesen, melyek tétje hasonló: a szereplők egy idegen világállapottal néznek szembe, amihez nem találnak adekvát értelmezői keretet. Ennek eredménye pedig leginkább a szakadás – a túlerőltetés vagy a beragadt pillanatban történő ismétlés. A jelmeztervező önarcképe például egy múltba révedő szöveg, a jelmeztervező szerelmei mind az egyszerűséget előtérbe állító nők voltak, akik számára fölöslegesnek bizonyult önkifejezési módja. Ötletnek jó, de a sztoikus hangvétel és lezárás, némi karneválival kidíszítve sem tud eléggé intenzív szöveget teremteni. Érdektelen marad. 

A Vissza, ahonnan jöttél egy bolyongás története, egy reménytelen eltévedés, melynek a kulcsa egy mobiltelefon lesz, és ahogy ez lemerül, úgy fogy el vagy lesz vége a főszereplőnek és az elbeszélésnek. A virtualitás itt a lényeg, hogy a hasonlót és az azonosat nem képes megkülönböztetni, de a történet és maga a szöveg is erőltetetté válik.

Utolsóként pedig a kötet mélypontja, a zárónovella, a Szépség. Gyorsétteremben dolgozó lányokról szól, akik kollégiumban laknak és munka után bábuvá változnak – persze csak akkor, ha nem olvasnak, mert az írott szó valóban az értelem melegágya, és az apokalipszisnek egyetlen elkerülhető módja, pláne akkor, ha túláradó didaktikusságból ered. Másrészt találkozunk a rettegő elbeszélővel és egy ocsmány őrrel, ezen kívül még gyilkosság, erőszak és a vér számtalan ismétlése. Egy horrorsztori némi társadalomkritikának szánt közhelyes akármivel és repetitív mondatokkal, melyek a feszültséget próbálják fokozni, de csak az unalmat érik el. Amitől részben mégis védhetővé válik a novella az az, hogy az elbeszélőben felvillantja a tanult embernek egy olyan attitűdjét a kevésbé tanultak felé, amiben a lesajnálás, a ráerőltetés és a kihasználás módozatai dominálnak.

A kötetben van még két rövidebb szöveg (Be fog következni, Új élet), melyekre itt nem tértem ki, de az elsőként említett két novellához hasonlóan látok bennük bennük fantáziát. Bár még így sem mondanám, hogy ez egy jó könyv.

Szabó Attila

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s