Kortárs szerzők felolvasása Pest középkori városfalánál háromhetente, harminc percben.
>> Fél óra irodalom munka után – mozi előtt.<<
Felolvas: Bödecs László
Időpont: 2019. március 19., kedd, 18:30
Máig sem
nem sikerült máig sem
se tömegnek se magánynak
folyóba lőtt tényekről
beszélni az apánknak
ha még van lába
akkor is csak körbejárhat
amit be kellene vallani
arra nincs bocsánat
kihúzni néhány évet
semmit tenni kivárva
szárnyakat növeszteni lassan
vagy próbálkozni hiába
Bödecs László költő, kritikus, szerkesztő. 1988-ban született Szombathelyen, Budapesten él. Szabadidejében szívesen sakkozik a neten és van egy teknőse, Pista.
Az árvíz helye című verskötete tavaly jelent meg a FISZ Fiatal Írók Szövetsége gondozásában, első, Semmi zsoltár című kötete 2015-ben látott napvilágot (Apokrif Könyvek – FISZ Fiatal Írók Szövetsége). Első kötete 2016-ban Moly-közönségdíjat nyert.
Az Apokrif Online Irodalmi Folyóirat Feketemosó-blogjának szerzője.
>>Az esemény ingyenes, az összegyűlt adomány a szerzőt illeti.<<
Az eseményt a József Attila Kör támogatja.
További információk a hivatalos Facebook-eseménynél.