Feketemosó: Temetett (m)értékek

Feketemosó logó

Kecskeméti Sándor gyanúsított a szolgálati gépkocsiból kiszállva, amint a síremlékhez ér, sírva fakad, ráborul a síremlék láb részére, két karjával átöleli és közben zokog. A zokogást a fent leírt cselekmény egész ideje alatt folytatja, csak a szolgálati gépkocsiba visszaültetve látszik nyugodtabbnak. – Bezsenyi Tamás novellája a Feketemosón.

Bezsenyi Tamás

A Dunához közel két Sándor nézett farkasszemet. Sovány, inas emberek ültek egymással szemben a Gyorskocsi utcai objektumban, a BM Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Vizsgálati Osztályának is helyet adó óriási épületben. A Kacsa utca felé eső szárnyban, a harmadik emeleti kihallgatószobákba pusztán egy szűk, plafonhoz közeli nyíláson szűrődött be némi természetesnek tetsző fénymentes levegő. A központi folyosóról nyíltak az irodahelyiségeknek csupasz, kihallgatónak viszont kellően puritán szobákba vezető kis lőrések. A legnagyobb jóindulattal se lehetett ablakoknak nevezni ezeket, hiszen jóval szemmagasság felett voltak, kilőni vagy kiköpni nagyobb eséllyel lehetett volna rajta, mint onnan természetes fényt vagy oxigént remélni. 

A mesterséges fényre szoruló egész emelet sajátos időkezelést okozott nyomozó és gyanúsított számára egyaránt. A bűnügyes szakzsargon Nagy Imre sétánynak becézte a kihallgatók szinte istállószerűen hosszú és monoton szerkezetét. A 10.003/1982. bűnügyi számon a BTK 316. § /6/ bek. ütköző lopás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt Bujtor János és társai ellen folyó bűnügy bizonyítása érdekében ült egymással szemben többedjére Pintér Sándor rendőr főhadnagy és Kecskeméti Sándor gyanúsított.

A két Sándor kölcsönösen makacs, saját képességeikben eltökélten bízó férfiak voltak. A magyar szocialista államberendezkedés hajnalán, az 1947-es kékcédulás választásokat követően, a Magyar Kommunista Pártba egyesülésnek mondott beolvasztással bekerülő Szociáldemokrata Párt szétszalámizása miatt, 1948 június közepén Magyar Dolgozók Pártjaként létrejövő párt működése során jöttek világra. Kecskeméti Sándor augusztusi születésével pusztán egy hónappal és tíz nappal volt fiatalabb az őt kihallgató Pintér Sándor vizsgálótól. A magyar kommunista államberendezkedés kialakulásával megszülető, a kádári Magyarországon szocializálódó két férfi, két élesen elkülönülő életstratégiát és meggyőződést vallott.

Pintér Sándor a kihallgatóban közelebb húzta magát az asztalon található Optima írógéphez. Lelke mélyén örült, hogy ezt a szobát kapta, mivel a mellettük lévőben még mindig az a régi Zbrojovka Brno 203-as modell állt, amihez az A3-as kocsi miatt a büntetőeljárásokhoz szükséges A4-es írólapokat sokkal nehezebb volt elhelyezni.

A folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás során kötelezően felteendő kérdéseket sem tudta megejteni, mivel Kecskeméti már korábban megpróbálta kizökkenteni a kihallgatót. „Elmondani kívánom, hogy 1981-ben születtem a Flórián téren. A nevem: Senki. Anyám nevét nem tudom, bár anyakönyvezésem miatt kérelmet adtam be. Letartóztatásomig élettársammal laktam. A gyerek, aki a nevemen van, nem az enyém.”

– Hümm – dőlt hátra kissé unottan a „harmadik Sándor”, hiszen Pintér már jól ismerte Kecskeméti őrültségre játszó elméletét, miszerint fejében két Sándor van, akik nem ismerik egymást.

A Gida becenévre hallgató óbudai bűnöző már hónapok óta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. számú, Gyorskocsi utcai objektumának másik szárnyában ült előzetes letartóztatásban. Az asztal túloldalán ülő férfi gépcskocsivezetőként került a rendőrséghez, majd a Rendőrtiszti Főiskolát 1978-ban kitüntetéssel elvégezve a zuglói otthonának közvetlen közelében élő Lengyel Zoltánnak, a főiskola bűnügyi technikával foglalkozó szakcsoportvezetőjének ajánlásával, elismert bűnügyi technikusok szakmai támogatásával került az BM ORFK Vizsgálati Osztályára, mint eltökéltnek mutatkozó frissen kinevezett tiszt. A főhadnagyi rendfokozatban dolgozó vizsgáló feladatköre a már ismert elkövetővel szembeni nyomozati, vádelőkészítési munka volt.

A szocialista Magyarországon egy nyomozóval szemben a vizsgálónak egyszerre kellett tudnia nyomozni, vagyis a már meggyanúsított személy elleni további bizonyítékokat összegyűjteni, egységes narratív rendbe szervezni, akár egy regényírónak. A vádelőkészítés miatt pedig az adott ügyben eljáró ügyésszel kapcsolatot kellett tartania, akár egy menedzsernek. Az adott ügy fontosságától függően szoros vagy laza kapcsolat alapján alkalomadtán el kellett fogadniuk a vádat képviselő doktori fokozatára rendszerint büszke ügyészek tanácsait, ajánlásait, illetve időnként muszáj volt meggyőzniük ezeket az ügy uraiként megmutatkozó személyeket, hogy mit hogyan érdemes végrehajtani, hiszen mégis csak ők, rendőrök végezték azt a nyomozati munkát, amelyről az ügyészek pusztán hivatalos közokiratnak minősülő legépelt oldalak alapján értesültek illetve talán még inkább ezek alapján értették meg az ügyeket.

Az 1980-as évek elejétől az egyre inkább elszaporodó betöréses lopásokból álló sorozatok miatt a rendőrnyomozók komolyan rászorultak a narratív szerkezetek konstruálásának technikáira. A betörőhálózatok miatt több elkövetővel számolva, a sorozat jellegnek köszönhetően pedig változatos időpontok és helyszínek figyelembe vételével kellett az adott bűnelkövetőket nem pusztán az adott helyszínhez kötni ujjnyom, szagminta vagy tanúvallomás alapján, hanem az elkövetők egymáshoz fűződő kapcsolatát is szükséges volt feltárniuk a siker érdekében. 

Kecskeméti Sándor nem volt ismeretlen a nyomozók előtt, hiszen korábban három esetben volt büntetve. 16 évesen, 1964-ben két rendbeli lopás és tiltott határátlépés kísérlete miatt 1 év szabadságvesztésre ítélték. 20 éves korára a kötelező sorkatonai szolgálat sem erősítette meg benne a szocialista erkölcs iránti olthatatlan alázatot, hiszen 1968-ban jogtalan használat, lopás, gondatlan rongálás, fogolyszökés illetve tiltott határátlépési kísérlet miatt összbüntetésként 4 év 7 hónap szigorított börtönbüntetést kellett letöltenie. 1970-es évek elején, még a később kultikussá váló négy páncélos bűnügyet megelőzően bekerült egy betörőbandába. Szabadulását követően hónapok alatt akarta bepótolni a kiesett éveket, végül 1972-ben bűnszövetségben elkövetett lopás illetve jogtalan használat miatt összbüntetésként 8 év szabadságvesztésre ítélték. Jellemzően a lopás minősített eseteit követte el, más bűnözőkkel együttműködve rendszeresen törtek be olyan vállalkozókhoz, kisiparosokhoz, akiknek informálisan felhalmozott javairól tippadókon vagy más ismerőseiken keresztül hallottak. A jogtalan használat nevű bűncselekmény plasztikusan szimbolizálja ezt, hiszen egyes értéktárgyak tulajdonlását a sértettek letagadták, nem akartak magyarázkodni milyen módon jutottak forintkiutalás vagy más módon olyan elektronikai eszközökhöz, amelyeket legálisan, többlet deviza nélkül be sem tudtak volna szerezni.  A betöréssorozatot már komolyabban értékelte a szocialista büntetőbíróság, így ebből a büntetéséből 1979. május 17-én sikerült szabadulnia.

Kikerülését követően a hazai betörők között gyorsan híre ment, jó képességű bűnözővel lehet mostantól dolgozni. A monarchia Magyarországán létező drégejsik (Drégely utcai csibész) „törvénytelen örököse”, Markó Béla illetve a kitartottság miatt korábban büntetett előéletű, egykori strici, Zubovics Gyula „Tamás” örömmel karolták fel a börtönből szabadult társukat. Megközelítőleg 10 millió forint értékben követett el Bujtor Jánossal, Cserveni Józseffel betöréseket, mivel először Zubovics és Horváth Zoltán majd Markó is disszidált az amerikás magyar bűnözői körök és az államvédelem információcserén alapuló együttműködésének köszönhetően, mikor a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság először párhuzamosan, majd az ORFK koordinálásával közösen próbálták megállítani a betöréssorozatokat, illetve az értékes műtárgyak és ékszerek illegális csempészetét Magyarországról.

Kecskeméti már a zöldövezeti, Tárogató utcai házukban tartott hippiselés (házkutatás) során ébredt rá, nem azért díjazták betörési képességeit, mivel valóban olyan technikásnak tartották, hanem az állambiztonsági információknak köszönhetően a betöréssorozat szervezői már nem kívántak kockázatot vállalni, minél előbb el akarták hagyni az országot. Megígérték ezt Kecskeméti Gidának, illetve társának Bujtor Jánosnak, akit csak Buksinak hívtak. Gida sokáig úgy vélte Buksival való jó kapcsolata, illetve utóbbinak permanens italszeretete miatt halasztják folyamatosan a külföldre szöktetésüket. Az óbudai rendőrkapitányságon amikor Kecskeméti feljelentést kívánt tenni gépkocsijának ellopása miatt, várakozás közben végig azt mantrázta a fejében, hogy nem véletlenül találta ki és ragaszkodott rigorózusan saját elveihez. Gida nem dolgozott kétszer ugyanazzal a szerszámmal, miután a Magyar Rendőr egyik számában olvasott arról, hogy egy feszítésnyom alapján hogyan ítéltek el egy víkendházakba betörő utazóbűnözőt. A cikk szerint a feszítővason lévő olvasztott fémsorjának látszó kitüremkedés sajátos nyomot hagyott a legtöbb betörés helyszínén az ajtó- illetve ablakkereteken.

Kecskeméti elsősorban Buksi bénaságát, illetve ennek őrá való kihatását ostorozta, mikor 1981. augusztus 3-án a Tímár utcában a III. kerületi rendőrkapitányságon várt, hogy megtegye a feljelentését, amivel azt remélte, elterelheti magukról a figyelmet egy még aznap éjjel végrehajtott betörés miatt.

Azon a napon augusztus 3-án ugyanis éjjel 3 órakor az I. kerületbe, a Batthyány utcába parkoltak le. A Gidát már önmagában az zavarta, hogy a Batthyány tér felől felfelé miért kellett a piros Skoda 120 L típusú kocsival egészen a Vérmező út közvetlen közelében megállni, mikor a kocsi az emelkedőt nehezen bírja. A kocsi felbőgő motorhangjára a Batthyány utca 1. számú ház lakói már akkor figyelmesek lettek. Az egyik idősebb házaspár először úgy vélte, hogy egy ügyetlen fiatal, netalántán valami újgazdag ficsúr égeti le apja nehezen megkeresett pénzén vásárolt kocsijának a kuplungját éjnek évadján. A sorozatos lefulladások miatt többen ki is néztek az ablakukból, így próbálva megállapítani, vajon ki vezetheti ennyire rutintalanul azt a szerencsétlen személygépkocsit.

A későbbi tanúk látni vélték, ahogy a kocsitól két vékonyabb fiatalember, feltehetően a vezető és utasa lesétálnak a Duna felé, a Batthyány utca 46. szám elé. Egy idősebb úr negyedóra elteltével is kinézett, most a csöndet fürkészte. Látta ahogy nylon-zsákokban ismeretlen tárgyakat cipeltek az előbb látott személyek a gépkocsijukhoz, amiket a hátsó ülésre helyeztek nagy ügybuzgalommal, mielőtt elhajtottak volna. 

A kései szocializmusban ártalmatlanul maliciózusággal, semmit komolyban nem vevő pökhendiséggel hivatkozott teljes körű foglalkoztatás miatt komoly zavar támadt a budai lakók fejében, miért is szükséges éjjel költöztetni valakit, ha csak nincs valami takargatnivalója. A ismételten változó rendszerkényszerek, de folytonosan adott szerepkészletek miatt többen hasznos tudásnak vélték, ha a gépkocsi megközelítőleg félóra múlva való visszatérését is alaposan szemügyre veszik. Az érintett lakosok számára nemrég megismert két személy további zsákokat és csomagokat cipelt a Skodájukhoz. Az egyik feltehetően nylon zsák viszont a mielőbbi távozás iránti vágy miatt ütemessé váló járás hatására, vagy pusztán az értéktárgyak éles szélei miatt kiszakadt. A válogatott drágaságok hangosan vertek kakofonikus ütemet az utca kövezetére.

A későbbiekben tanúkként szereplők szerint a kocsi vezetője megdöbbent, társa felszisszenve nézett vissza, mígnem egyértelművé vált számukra, hogy több lakásban is a villanykapcsoló után nyúltak a lakók. Ellensúlyozva a házakból kiszűrődő fényt, minden KRESZ által megkövetelt világítás nélkül csorogtak el lehetőleg minél halkabb motorhang mellett a helyszínről. A szemtanúknak így viszont volt lehetőségük pontosan felírni a gépkocsi rendszámát. Az utcára felháborodásukat lármává transzformáló lakók a járdán antik-porcelán tárgyak maradványait találták, erről azonnal értesítették a rendőrséget. Gidáék az orgazdáik éhsége miatt bíztak a törött tárgyaknak akár a két komponensű, műgyanta alapú epokittal való összefércelhetőségében, így pár perc múlva a tűzpiros 120-as Skoda újra megjelent az utcában. Buksi és Gida együtt döbbentek meg a helyiek elemlámpás szimatolásán, illetve szakszerűnek kevéssé tekinthető mindent összefogdosó érdeklődésükön. A járdán ácsorgó, rendőrökre váró lakók mellett szinte süvítő motorhanggal suhant el lekapcsolva hagyott lámpák mellett az inkriminált gépkocsi.

Gida ennek az éjszakai kirándulásnak köszönhetően már aznap napközben várakozott a feljelentés megtételére Óbudán. Minden újabb bűnügyet lerázni kívánó kolléga kávézó vagy cigarettázó idejében feltett kérdésére lelkesen mesélte, hogy számára teljes mértékben ismeretlen tettesek, a mai éjszaka során ellopták az ugyan élettársa nevén szereplő, de a szocialista együttélés jegyében mégis vele közös tulajdonban használt Skoda gépkocsijukat. A feljelentést végül meg se tudta tenni, előbb szállították át az I. kerületi rendőrkapitányságra, ahol a gépkocsi rendszámtáblájának bemondását követően, az éjjel rendőrt hívó tanúk jegyzőkönyvi kihallgatása alapján gyorsan, frissen meggyanúsították a Batthyány utcai betörés elkövetésével. Gida azonnal panasszal élt a felelősségre vonása ellen, de miközben vérgőzös fáradtságában kitartott amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, úgy érezte nem is Buksi a hibás, hanem Zubovics, Horváth Zoli és Markó, akiket a Simon Csaba hajlandó volt kiszöktetni az országból, mert korábban szabadultak saját börtönbüntetéseikből, így pedig a betöréssorozatba előbb kerültek be. A piramisjátékokra jellemző módon itt is a korai beszállók nyertek a legtöbbet, hiszen az ő sikerük kellett ahhoz, hogy a második és harmadik vonal is beszálljon, amelyben most felismerte önmagát és Buksit is.

Kecskeméti nem is gépíró-titkárnőként dolgozó élettársának köszönhette, hogy közös lakásukon tartott házkutatás során nem találtak semmit, hanem jól szervezett raktározási készségének. Egyetlen bűncselekményből származó tárgyat sem tudtak lefoglalni tőle, mivel a jelentős részét anyai ági rokonánál rejtette el Újpesten. Gida akkor kezdett bízni saját szerencséjében, mikor a vele szemben lefolytatott intézkedés során sem a cipőit, sem pedig egyéb ruházatát nem vizsgálták át, illetve le sem foglalták. A bűncselekmény helyszínén megjelenő lakók nem tudták felismerésre bemutatás során pontosan kiválasztani úgynevezett indifferens személyek közül sem Gidát, sem később Bujtor Jánost. Kecskemétit ennek ellenére letartóztatták, kihallgatásain látta, hogy a rendőrök rendkívül kevés bizonyítékkal rendelkeznek ellene, így úgy döntött, ha már külföldre nem juthatott ki, akkor megteremti a saját szabad világát, a lehetőségek hazáját a fejében.

A Gyorskocsi utcai fogdában gyorsan híre ment az eltökélt bűnözőnek, aki képes volt éhségsztrájkba kezdeni, tudatzavart produkálni, majd az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) felváltva önmagára harmadik személyként hivatkozni vagy időlegesen némasági fogadalmat tenni.

Az igazságügyi szakértőként is működő pszichiáterek főként a férfi szakmája iránt érdeklődtek, hiszen a szocialista Magyarországon egyértelmű volt, a munkája konstituálja az adott egyént. A munkájáról szóló kérdések a rendőröket viszont egyáltalán nem érdekelte, hiszen ők jól tudták a betörők az 1970-es évek óta egyre gyakrabban fizettek le szövetkezeti vezetőket, kisebb gazdasági munkaközösségek irányítóit, hogy tényleges munkavégzés nélkül a munkakönyvük le legyen adva, onnan minimális fizetést kapjanak az igazoltatások esetén felmerülő közveszélyes munkakerülés elkerülése érdekében.

 – „Nincs szakmája. Mielőtt letartóztatták, takarított… Az igazi Sándor már nem él, meghalt. Az autóbuszon látták utoljára. Az édesanyja és a másik Sándor eseténként megjelenik előtte. Nagyon fél, nem tud aludni. Az anyja vigasztalja. A másik Sándor reggelre mindig eltűnik. Gyerekkora óta ismeri. Intézetben nevelkedett. A fejében szorítást érez. Mintha kocka lenne. Nem akar enni, mert mérget tesznek az ételébe. A másik Sándor teszi bele!”

A hiteles őrültség érdekében öngyilkosságot kísérel meg, az IMEI kőbányai telephelyéről mentő szirénázott fel vele az Üllői úton a Korányi Sándor utcában lévő Sürgősségi Betegellátó Osztályra, ahol minden nehézség nélkül tudják állapotát stabilizálni. A Kozma utcai Börtön melletti IMEI-be visszaszállították, ám a pszichiáterek számára rendkívül kockázatos egy ilyen labilis, a saját hazugságának alátámasztása érdekében a végsőkig elmenő személy, így minél gyorsabban szakvéleményt adtak róla:

„Elmebetegségben, tudatzavarban vagy gyengeelméjűségben nem szenved. Elmebetegséget színlelő magatartása akaratlagos, megalkotott, igen kitartóan alkalmazott viselkedési stratégia…”

A Gyorskocsi utcai őrizetbe visszakerülve az ORFK Vizsgálati Osztálya által koordinált büntetőeljárásban valódi fejfájást okozott. A büntetőeljárást felügyelő ügyész az eljáró nyomozók inkompetenciáját emlegette, a konok tagadásban álló bűnelkövető jegyzőkönyvekből valóban komikusan hatott vissza a valóságra érzékeny igazságszolgáltatásban dolgozó szakemberekre. Az ORFK Vizsgálati Osztályán a nyomozást irányító Orlai István feltehetően azért is dönt az ügyészi kihallgatás mellett, hogy az ügyészek is tapasztaljanak meg  ilyen „komoly intellektust”, illetve a gyanúsított éhségsztrájkja miatt a fogdaorvos naponta kereste fel, hogy a kényszertáplálásából fakadó mellékhatásokat nem kívánja vállalni, ezt pedig jelentésben is hajlandó igazolni.

Az ügyész a kihallgatás kezdetén megpróbálta Kecskeméti Sándor térben és időben való orientált viselkedését feltérképezni:

„Megértettem, hogy ügyészi kihallgatáson veszek részt. A bánásmóddal kapcsolatban csupán annyi a panaszom, hogy mesterséges táplálás miatt fájdalmaim vannak. Továbbra is októberi vallomásomat tartom fenn. Kecskeméti Sándor meghalt. Testét és családját, egyéb javait rám ruházta. Természetesen emlékszem mindazon vallomásokra is, amelyeket az ő nevében tettem. Megfelelnek a valóságnak. Nem érzem betegnek magam.”

Az eljáró ügyész hivatalos átiratok helyett a Markó utca 27-ből a szolgálati gépkocsival a Margit hídon gyorsan átvitette magát a Gyorskocsi utcai objektumba. Az BM ORFK Vizsgálati Osztályának vezetőjét kérte számon, miként hagyhatja, hogy egy ilyen notórius betörő hülyét csináljon az ő ügyéből. Az öreg osztályvezető csöndben hallgatta, sose felejtette el, a második világháborút megszenvedett édesapja mindig azt mondta neki, fiam engedd kibontakozni az embereket, úgy te magad is könnyebben szabadulsz. Orlai keserű iróniával vetette oda neki, hogy ha az ügyész úr kérésére verik meg, attól a gumibot okozta vöröses hurkák nem lesznek ívesebbek vagy nem fognak jobban fájni. Az ügyész sértődött némasága után inkább konstruktív irányba kívánta terelni a beszélgetést.

– Van egy tehetséges fiatal vizsgálóm, szinte egyidős a gyanúsítottal, éppen olyan konok és határozott, viszont meggyőződésem… ravaszabb nála. Megteszünk mindent.

– Csak lássam! – csapta be maga után a bőrszegecsekkel körbenyomott műbőr borítású faajtót az ügyész.

Az osztályvezető kritikusan nézett fiatal kollégájára, azonban a rutinosabb, idősebb kollégák sikertelensége miatt úgy vélte érdemes próbát tennie. Kifújta tüdejéből a rég elhasznált irodai levegőt, mielőtt behívta volna, de a kifújás után döntötte el, ennél már rosszabb helyzetbe úgyse kerülhetnek ezzel a megveszekedett bűnözővel szemben. 

Pintér nagy lehetőségként tekintett a konok bűnözővel szembeni játékra. Az osztályvezető előtt határozott arcéllel állt meg, csak tengerkék szemének szembogara tágult lassan, ami örömét elárulta.

Az úgynevezett Nagy Imre sétányon már többedjére sétált végig, csöndben bólintva a kollégáinak, miközben a kihallgató felé tartott. Újfent a lehetőségekhez képest legjobb Optima írógépet találta benn a kihallgatottal egyetemben. A fogdaőr ismerve a vizsgáló zárkózottságát, egy néma biccentést követően elhagyta a szobát, hogy kinn várjon. Pintér leült az asztal elé. Nem is húzta közelebb magát az írógéphez. Keresztbe vetett lábakkal várt. Kecskemétiben nem is kellett csalódnia.

– Most is csak azt tudom elmondani, hogy én 1981-ben születtem a Flórián téren. A nevem: Senki. Anyám nevét nem tudom, bár anyakönyvezésem miatt kérelmet adtam be. Letartóztatásomig élettársammal laktam. A gyerek, aki a nevemen van, nem az enyém.

– Tetszik, hogy ha lehet, még a szórendre is figyel – mosolyodott el hátradőlve ez a bizonyos „harmadik Sándor”, aki a gyanúsított agyában létező mindkét Sándort már lassan egyaránt unta.

– Az összes emlékem ez, amit el tudok mondani. Mivel nincs más, így más szavakat sem tudok használni.

– Olvasott maga valaha kriminalisztikai könyveket? – fintorodott el Pintér mintha nevetni kívánna Gida szeme láttára.

– Mire gondol? – Kecskeméti új taktikát feltételezett, ami felkeltette érdeklődését, öntudatlanul árulta el magát hirtelen feltett kérdésével, mivel már ő maga is unta saját narratívájába való börtönszerű bezárkózó kényszerét.

– Nézze, akar a fene magával küzdeni, ha nem mozdítom el valamilyen irányba a helyzetet, akkor a saját feletteseim vágják el a nyakam. Éppen olyan fiatalok vagyunk, maga miatt én sem ebben a pozícióban akarok ragadni, maga pedig sejtem nem így akar még évekig kényszerűen zsákban táncolni. Segítek olyan viselkedést kitalálni, ami tényleg büntethetőséget kizáró ok, ami az őrültségnél, a beszámíthatatlanságnál sokkal nagyobb eséllyel kecsegtet sikerrel.

A következő hetekben Pintér a kollégáival együttműködve több olyan büntetőjogi és kriminalisztikai könyvet vitt be a kihallgatások alkalmával, amelyek bizonyíthatták, ha a lopást kleptomániás személy követi el, az büntethetőséget kizáró ok. Az ORFK Vizsgálati Osztály munkatársai 1970-es évek második fele óta többször találkoztak olyan ügyekkel, ahol fiatal, egyedülálló férfiak követtek el sorozatosan lopásokat akár saját cégük kárára is. Az eltulajdonított híradástechnikai eszközöket hiába nem adták tovább, a Fővárosi Bíróság mégis elítélte őket. Pintér abban volt érdekelt, hogy a korábbi évtizedekben kiadott, az akkori pszichiátriai szakemberek által a fentiektől eltérő megítélésű véleményeit kapja kézbe a gyanúsított.

A két Sándor visszaváltozott lassan egy Sándorrá, így a másik Sándor, aki az őrültség idején mindent ráterhelt Kecskemétire, most ténylegesen és testileg is egy „eltérő, másik” Sándor volt. Pintér örömmel vette tudomásul, hogy a taktika bevált.

– A kurva anyádat! Mik voltak ezek a könyvek akkor?

– Hümm. – Pintér öröme csak a tengerkék szemében a szembogár lassú tágulásából látszódott, de a harmadik emeleti kihallgatóban a mennyezeti 80 W-os égő kevéssé mutatta ezt meg Gidának. A „másik Sándor” hideg önuralommal nem akart kitérni Lengyel Zoltánra és az olyan bűnügyi technikusokra, akiktől a bűnügyi munka tudósaiként valóban a gyakorlati élet számára is hasznosítható elméleti tudást lehetett beszerezni. Nem akarta örömét kifejezni, mivel tisztában volt vele, ezzel is csak újabb adatokat, tényeket adna egy olyan bűnelkövető kezére, aki és társai neki világ életében ellenfelei maradnak.

Kecskeméti kénytelen volt az eddig részleges feltáró vallomásait, illetve a másoktól fogdaügynökök révén beszerzett adatok alapján olyan vallomást tenni, amivel legalább azokat megmentheti, akikről úgy hitte mindig is támogatták és szerették. Gida saját képzelgései után szembe találkozott a „valódi, másik Sándorral”, aki térdre kényszerítette. Cserveni Józseftől és Bujtor Jánostól fogdaügynökök révén beszerzett adatok alapján már pusztán egy célja maradt, saját szeretetteit, rokonait a lehetőség szerint minél kevésbé keverje bele a saját ügyébe.

Anyjának, Hullám Erzsébetnek a rokonát, Hullám Évát ki akarta hagyni az ügyből. Az újpesti betanított munkáshoz, Juhász Jenőhöz hozzáment asszonynál, Éva néninél rejtette el a legtöbb betörésből származó értékeket. Pintérnek tetszett az ötlet, ahogy az egész ORFK Vizsgálati Osztálynak. A legtöbb előzetes letartóztatásba helyezett betörő a védőügyvédektől alapos felkészítést kapott, hogy mire figyeljen. A védőügyvédek között a prímet Jacsó István vitte, aki rendőrként kezdte, majd edzősködés és sportvezetés mellett védőügyvéde volt az 1980-as évek elején több szervezetten történő betöréssorozatnál. Jacsó atyai szárnyai alatt álltak akkor már az azóta komoly karriert befutó Bánáti János és Horváth Jenő is, akik alaposan kiképezték védenceiket, hogy a fogdában semmilyen zárkatársban, időlegesen egy priccsre odahelyezett elkövetőben se bízzanak, mivel ezek javarészt vamzerek. A ORFK Vizsgálati Osztály számára Kecskeméti és társainak az ügye az egyik legfontosabb betörőcsoport volt a nyomozás során azonosított hat másik csoporthoz képest. A külföldi kapcsolatok itt voltak a legplasztikusabban tetten érhetőek az itthon ragadt bűnözők miatt, illetve a rendkívül magas elkövetési érték és a meglehetősen jó konspirációs készség miatt. Az ORFK Vizsgálati Osztály elfogadta a Juhász házaspár és más személyek, családtagok (Tűzkő, Csorba, Torma) részleges védelmét, azonban quid pro quo alapon elvárták, hogy a rokonoktól és barátoktól összegyűjtött értéktárgyakat egy helyre gyűjtve, Kecskemétinek meg kell tudnia mutatnia a rendőrnyomozóknak az eljárás számára egy jegyzőkönyv keretében. Az előre kitalált helyszínt, az Óbudai tetemtőben édesanyja sírját, ahova már előzetesen elhelyezték a betörésekből származó értéktárgyakat Gida olyan átéléssel mutatta meg, hogy borzasztó erős érzelmek közepette bőgött a sír előtt, mintha mindent az ő anyja rossz fiaként tett volna. Egy nap híján az általa tett sikertelen feljelentés után megtörtént a minden bűntárs összezavarását előidéző elkövetési értékek egy helyen való „feltalálása”.

Az úgynevezett Presztízs-ügy (presztízskérdésként kezelte az ORFK Vizsgálati Osztály az amerikás magyarok támogatásával működő betörőcsoportok felderítését) minél sikeresebb felderítése érdekében, az állambiztonsággal és az eljárásjogi akadályokra mindig figyelő védőügyvédek keltette ellenszélben a szocialista kori magyar nyomozók ráébredtek, ők maguk is rákényszerülnek a narratív szerkezetek konstruálására. Ennek első „bizonyítéka”, formális szabályokat, jegyzőkönyvi elvárásokat alkalmazó novellakezdeményét bocsátom közre saját narratív struktúrámba építve:

BM Országos Rendőr-főkapitányság

Vizsgálati Osztály (Szám: 10.1003/1982. – Bü.)

Jegyzőkönyv helyszíni cselekményről 

Készült a BTK 316. § /6/ bek. ütköző lopás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt Bujtor János és társai ellen indított bűnügyben 1982. augusztus 2-án.

Jelen vannak:

A nyomozóhatóság részéről: Az eljárásban résztvevő személyek:

Barna Endre r. hdgy. Kecskeméti Sándor gyan.

Bodor Attila r. hdgy. Kerényi László

Bp. VI. ker. Liszt F. tér 10.

Szamáry László r. hdgy. Dr. Szabó Sándorné

Bp. IX. ker. Bakáts tér 4.

Dr. Nagy  Sándor ügyész Hatósági tanúk

A nyomozási cselekmény célja: annak megállapítása, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Kecskeméti Sándor gyanúsított hova rejtette el a bűncselekményekből származó értékeket.

A mai napon 13:30 órakor a fent felsorolt személyek a szolgálati gépkocsiba szállnak, majd az eljáró nyomozó megkérdezi Kecskeméti Sándor gyanúsítottat, hogy hajlandó-e az eljárási cselekményben részt venni, és megmutatni azt a helyet, ahová bűncselekményből származó értékeket rejtett el.

A nyomozó kérdésére Kecskeméti Sándor kijelenti, hogy hajlandó a kérdésben szereplő helyet megmutatni, majd kijelenti, hogy az Óbudai temetőbe menjünk.

13:42 órakor érkezünk el Kecskeméti Sándor által megnevezett Óbudai temető főbejáratához. A főkapun a szolgálati gépkocsi behajt, ezek után a nyomozói felszólításra a gyanúsított közli, hogy a gépkocsival egyenes irányba haladjunk a főúton, majd ott egy általa  köröndnek nevezett részen kanyarodjunk balra. Ezek után a gyanúsított balra és jobbra irányítja a szolgálati gépkocsit, egy idő múlva bizonytalanná válik, majd kijelenti, hogy elvétette az irányt. Visszamegyünk a kiindulási pontot jelképező köröndhöz, hogy újabb kísérletet tegyünk a helyszín megtalálására. A köröndtől balra fordulva érkezünk el egy útelágazásig, melynek bal oldalra vezető részénél egy kőmedencés kút található. A kutat meglátva a gyanúsított kijelenti, hogy a kút mellett elhaladva balkéz felé haladjunk. Ezen úton haladva pár méter után Kecskeméti Sándor megállítja a gépkocsit, majd kijelenti, hogy megérkezett arra a helyre, melyet megmutatni kíván.

Az időpont 13.50 óra, ekkor érkezünk egy ismeretlen számú parcellához, és az út mellett egy fehér színű műkőből épített síremlék található, melyen „édesanyám” felirat van. Erre a gyanúsított rámutat.

A jelenlevők a szolgálati gépkocsiból kiszállnak, majd a gyanúsított a fent leírt síremlékhez megy, melynek tetején, a láb felőli résznél, 3 lábon álló, fél tojáshéj formájú, fehér műkőből készített virágtartó helyezkedik el, melyben földbe ültetett növényzet található. A gyanúsított a virágtartóból a földet és a növényt kiszedi, és a virágtartó aljából kb. 15-20 centiméter átmérőjű, fonott, kenyértartó jellegű kosárkát vesz elő, mely nylon zacskóba van csomagolva, és kereszt irányban két befőttes gumival átvetve. A kosárkában az áttetsző nylon burkolaton keresztül arany ékszerek láthatók.

Kecskeméti Sándor gyanúsított a szolgálati gépkocsiból kiszállva, amint a síremlékhez ér, sírva fakad, ráborul a síremlék láb részére, két karjával átöleli és közben zokog. A zokogást a fent leírt cselekmény egész ideje alatt folytatja, csak a szolgálati gépkocsiba visszaültetve látszik nyugodtabbnak.

Az eljárást 13.55 órakor befejeztük. Az aranynak látszó ékszerek számbavétele, illetve azok lefoglalása a hatósági tanúk jelenlétében későbbi időpontban lesz végrehajtva.

Az eljárási cselekményről filmfelvétel, fénykép és magnófelvelvétel készült. Az eljárási cselekménnyel kapcsolatban a hatósági tanúknak észrevételük, megjegyzésük nincs.

Barna Endre r. hdgy. Kecskeméti Sándor gyan.

Bodor Attila r.hdgy. Kerényi László

Szamáry Attila r. hdgy. Dr. Szabó Sándorné

Hatósági tanúk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s