Évzáró körkérdés (2018): Bödecs László válaszol

A 2018-as év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről.

Bödecs László
Bödecs László

Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2018 legjobb könyveinek?

Papp Zakor Ilka második kötete, Az utolsó állatkert, szerintem kiemelkedő a rövidprózák közül, engem végig lekötött ez a pesszimisztikus, az embert furcsa állatként, a neurózisainkat meglehetősen természetiként ábrázoló látásmód. Nyerges Gábor Ádám Berendezkedés című verseskötetét vártam, sok darabot olvastam a könyv készülte alatt is, beváltotta az ígéreteket, Nyerges eddigi leginkább húsbavágó lírája, aprólékos, terjengős néhol, de versbeszéd marad, képes szép lenni látszólag szándéktalanul. Bár egész más, valahol inkább a posztmodernt újracsomagoló kötetek, de Mohácsi Balázs és Vajna Ádám első könyvei is érezhetően kimunkáltak. Előbbi szerző lassúváros-kiáltványa kötelező olvasmány szerintem, nagy vers, a kötet második felének hosszú verseiben néhol azonban túlbeszélést érzek. Vajna kötete pedig baromira leköt, könnyen befogadható, jó építmény, de nem az a kötet, ami nem hagy aludni utána, viszont nagy tehetséget láttat. Nem lehet elmenni amellett, hogy Bognár Péter nagyon hasonló dolgokat nem régen már megcsinált. Turbuly Lilla (alkonykapcsoló) és Nyirán Ferenc (Kentaur) 2018-as köteteit is ajánlom olvasásra.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2018-ban?

Adam Zagajewski lengyel költő válogatáskötetét 2016-ban jelentette meg a Magyar P.E.N. Club, erre a könyvre tettem szert 2018-ban hála egy barátomnak, nekem ez volt összegészében az egyik legjobb tavalyi olvasmányom. Norman Jope Gólyák és rétesek fordításkötetét az Apokrif-FISZ adta ki, kritikát is írtam a kötetről, szerintem különleges, jó verseskötet, egy kétlaki angol írja le benne, milyennek látszik Magyarország.

Voltak-e olyan irodalomtudományos vagy kritikai kötetek, melyeket szívesen olvastál idén?

Szarvas Melinda fiatal irodalomtudós kötete idén jelent meg a vajdasági irodalomról, a Tükörterem flamingóknak, tudom ajánlani. Elias Canetti esszéit a hatalomról szintén egy barátomtól kaptam A túlélő a címe, én ugyan szépirodalmi célokra használom a benne lévő tudást, de alapvetően nem ez a kategória.

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2018-ban?

A Csillagszálló esteknek gyakorta látogatója vagyok, tetszett a Margó új helyszínén a Várkert Bazárban. Nagyon jó a G. Szabó Sarolta által szervezett Falfirka, a történelmi városfalnál tartott felolvasássorozat fiatal alkotókkal. Jó estek vannak az Óvóhelyen a Móricz körtérnél. Nagy megtiszteltetés volt, hogy meghívottként én is részt vehettem a 2000 folyóirat Mándy Iván születésének századik évfordulójáról megemlékező estjén.

Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?

Elég sok folyóiratot szoktam szemlézni, kiemelten örülök, hogy még mindig megvan a 2000 minden korábbi cécó ellenére, hogy egyre jobb az Apokrif, gyakran olvasom az Élet és Irodalmat, a Csillagszállót mindig megveszem. Online követem az ART7-et, ahová magam is gyakran írok. Érdekes új kezdeményezés a Késelés késsel a Félonline-on.

Mely 2019-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Halmi Tibor első verseskötetét várom már évek óta, ha nem lesz semmi gond, meg is jelenik az Apokrif-FISZ könyveknél, valamint ha esetleg Biró Krisztián találna megjelenni, arra is kíváncsi vagyok. Vass Norbert rövidpróza-kötete is tervben van, éppen ezen dolgozom én is mint tördelő, nagyon jónak tűnik, de direkt nem olvasom végig tüzetesen, mielőtt megjelenne.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s