Évzáró körkérdés (2018): Vajna Ádám válaszol

A 2018-as év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről.

Vajna Ádám
Vajna Ádám

Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2018 legjobb könyveinek?

Hálistennek sok olyan könyv volt idén, amit szívesen olvastam, viszont érdekes módon ezek jellemzően prózák voltak. Mán-Várhegyi Réka Mágneshegye már kellett a magyar irodalomba, Milbacher Róbert Léleknyavalyák című kamukrimije nagyon üdítő volt, minden évben jó lenne legalább egy ilyen megjelenés, egyértelműen a legmenőbb könyv volt idén. A legfontosabb nekem viszont, azt hiszem, Juhász Tibor Salgó Bluesa volt. Ezt a tematikát ennyire érzékenyen, okosan, mindenféle túlzást kerülve, de mégsem szárazon, unalmasan megfogni nagy teljesítmény.

Azért tudok persze versesköteteket is mondani. Szálinger Balázs 361° című kötetében több slágergyanús vers is van, de szerettem André Ferenc szótagadójának játékosságát, és Rakovszky Zsuzsa Történések kötetének (ál)történelmi perspektíváit is, egyedül azt sajnálom nagyon, hogy belekerült abba a könyvbe az utolsó ciklus.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2018-ban?

Nem olvastam sajnos elég friss megjelenést ahhoz, hogy bármit ki tudjak emelni, de ha ez is ér, akkor rengeteg Raymond Carver-novella került elém tavaly, és például az Egy kis jó, újabb fordításban Jól jön ilyenkor az a pár falat, amúgy meg A Small, Good Thing című abszolút kedvencem lett. Egyébként Jorge Luis Borges tavaly Jól fésült mennydörgés címmel megjelent összegyűjtött novelláit még a hónapban megveszem, nem is értem, hogy maradt ki eddig.

Mivel nagyon sok versfordítást olvastam mióta becsatlakoztam a Versum csapatába, egyet hadd emeljek ki onnan is, Rolf Dieter BrinkmannMozgólépcsők augusztusban című versét Farkas Péter fordításában.

Voltak-e olyan irodalomtudományos vagy kritikai kötetek, melyeket szívesen olvastál idén?

Örülök, hogy megjelent a Média- és kultúratudomány kézikönyv. Hasznos, jól felépített és fontos alapmű. Szerintem sokat fogom még forgatni.

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2018-ban?

A legfontosabb rendszeres rendezvény nekem a Késelés villával, ritkán hagyom ki, és akkor sem szívesen. Nagyon örülök, hogy van a fiatalabb generációnak egy ilyen beszélgetős műsora. Jó volt a JAK-tábor is, örültem az extraszemináriumoknak, a filozófiai szövegolvasónak és a társművészetinek. Illetve hadd említsem még meg a tavaszi Margó végtelenül szürreális Hungarofuturista estjét, mert azt azóta sem dolgoztam fel.

Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?

Több Alföld és 2000 is került idén a kezembe, aminek örülök, megint rájöttem, hogy fontos folyóiratok ezek, bár ezzel nyilván nem mondtam újat. És nagyon örülök, hogy elindult a Késelés Késsel a félonline-on, olyan őszinteség van ott, mint kevés más fórumon.

Mely 2019-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Egyelőre két olyan idei megjelenés van, amit várok, az egyik egy Frank O’Hara-fordításkötet, a másik Seres Lili Hanna első kötete. De nyilván egy rakás izgalmas könyvről nem tudok még, vagy nem tudom, hogy várnom kellene, szóval majd meglátjuk.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s