Székely Rozália: Kálvária Lakópark (Trafó)
A Kálvária Lakópark egy pontján a főszereplő kinéz lakása ablakán, és megállapítja, hogy a szomszéd épület éppen összeomlik. A lakás kicsi, lepukkant, ablakán jellegzetes zöld szúnyogháló. A vécé baloldalt, a tartály a helyiség jobb szélén, lehúzni pedig csak a szomszédnéni tudja, fel kell kopogni a plafonon minden pisilést követően. Magda azután örökli meg, hogy soha nem látott édesapja balesetben meghalt. Ez önmagában is elég lenne, hogy felforgassa a lány életét, de az időzítés is rossz. Vőlegénye Angliában várja, épp most kezdtek volna új életet.

Szabados Luca díszlete remek érzékkel mutatja meg ezt a belső káoszt. Az előadás egyetlen helyszínéül szolgáló lakásban a mikróból filmszalagot lehet előhúzni, a bútorok pedig a padló helyett az oldalfalakra kerültek. Mintha minden el lenne forgatva kilencven fokkal. Még a díszleten kívül is találunk abszurd elemeket, Magda vőlegényét például ketten alakítják. Telefonbeszélgetéseik során a falra vetített arc Hajmási Dávidé, a hangszórókból viszont Varju Kálmánt halljuk. Ő később fizikailag is megjelenik, de már másik szerepben.
Az első ilyen telefonbeszélgetésnél tűnik fel Mari, Magda édesanyja. Már a köszönésből érződik a közöttük feszülő ellentét, és később is az anya-lánya párbeszédek adják az előadás legintenzívebb pillanatait. Kurta Niké ösztönösen ellenkezik édesanyjával, folyton támadja, lázad ellene, de valójában megértésre vágyik. Sokszor elismétli, hogy éhes, ilyenkor nem csak a gyomrára gondol, az ürességet akarja kitölteni magában, amit az apahiány okoz. Néha indokolatlanul hisztérikus, túlaffektál, indulata ettől hiteltelenné válik, de a következő pillanatban megint kellően visszafogott.
Persze okkal haragszik. Nyakó Júlia folyton a lánya kárán ironizál, mindent jobban tud nála, közben sosem érti, amit Magda mond neki. Igazából nem is akarja, oda se figyel, és ha mégis, egyből elfelejti, miről volt szó. Úgy járkál fel-alá a panelban, mintha az övé lenne. Csak akkor vetkőzi le a magabiztos nő pózát, amikor egyedül marad. Ilyenkor látjuk, mennyire kétségbeesetten próbál megfelelni új férjének, Rezsőnek, akinek a hangját Zsótér Sándor, az arcát Hegedűs D. Géza kölcsönzi. Míg vele telefonál, végig fekvőtámaszozik, amikor Magdára terelődik a szó, megtörik a hangja, kihallatszik belőle az aggodalom.

A halott apa története fokozatosan bontakozik ki a színpadon, a fiatal szerző-rendező, Székely Rozália precízen adagolja az információmorzsákat. A bútorokról lekerül a fólia, a fiókokból lassan előmászik a múlt fotográfiák, magnókazetták, rádióbejátszások képében. A lakás börtönné változik, nem ereszti a szereplőket. Magda se aludni, se elmenni nem tud. Aztán már nem is akar. Hiába parancsolja meg a futárnak, hogy hajítsa a Dunába az édesapja holmiját, a múltat jelképező bőrönd a lakásban marad, ő pedig elkezdi kideríteni az emlékek mögött rejtőző titkot.
Édesanyja viszont, aki, érdemes megjegyezni, egy temetkezési vállalkozásnál dolgozik, épp az ellenkezőjére törekszik. A régi fényképekről kisatírozza Béla (Székely B. Miklós) arcát, a lakás egyetlen ablakát szélesre tárja, hátha kiszellőzik az apaszag. Később megkéri fiatal szeretőjét, Gábort, tapogasson össze mindent a lakásban. Abban reménykedik, hogy a bútorok átveszik az illatát.
A családi viszonyrendszerben egyedül Gábor szerepe marad homályos. Rejtélyes figura, sose tudjuk meg róla, mi köze van bármihez, ami a színpadon történik. Varju Kálmán kiállása magabiztos, férfias, egy pillanatig sem kérdéses, miért vonzódik hozzá mindkét nő. Lassan beszél, de nem válik unalmassá akkor sem, amikor félig fekve, mindenfajta mozgás vagy gesztusok nélkül mond el egy másfél perces monológot. Az előadás egy pontján magára ölti a halott apa zakóját, feltételezhető tehát, hogy valamiféle apapótlóként szolgál Magdának. Vagy Marinak? Esetleg mindkettőnek?
Sajnos ez nem derül ki. A karakternek ugyanis látszólag se célja, se múltja, ráadásul anyával és lányával is hasonlóan viselkedik, pedig kapcsolatot csak az előbbivel ápol. Szavai olyan rejtélyesen semmitmondóak, hogy az első frusztrált értetlenkedés után akaratlanul is felvetődik a realitáson túlmutató értelmezés. De ebbe az irányba se kapunk túl sok fogódzkodót. Gábort maguk a szereplők sem értik. Magda többször is megkérdezi tőle: ki vagy te? Választ nem kap. Ez egyrészt komikus jelenetekhez vezet, másrészt épp emiatt érezhető, hogy a szereplő szándékoltan misztikus, ez azonban nem lehet mentség kidolgozatlanságára. Főleg, hogy a túlzott rejtélyesség nyelvi szinten is megjelenik az előadásban. „Alulról világló árnyék legyen belőled!” kiáltja Magda egy másik szereplőnek teljes komolysággal. Gábor pedig olyan mondatokat ejt el, mint: „Délutánjaimat a föld gyomrában szeretném tölteni.”

Akad még néhány modoros megszólalás, viszont ezektől eltekintve Székely szövege dinamikus, ahol kell drámai, ahol kell vicces. A párbeszédek pont annyira kiszámíthatatlanok, hogy ne váljanak követhetetlenné, és a történet is kerek. Fény derül a titokra, a főszereplők egyre jobban elbizonytalanodnak, egyre mélyebbre húzza őket a múlt. Magda tervei összedőlnek, nevelőapja, Rezső ugyan próbál segíteni, vőlegénye viszont megszakítja vele a kapcsolatot. Ennek ellenére az előadás végén fellélegezhetünk kicsit. Magda megfogadja, hogy nem hagyja magát. Hogy feláll a padlóról, és elhagyja a lakást. Persze korántsem biztos, hogy hihetünk ennek a befejezésnek. Mert ha egy épület elkezd összeomlani, ritkán áll meg félúton.
Biró Zsombor Aurél
Szereplők:
Mari: Nyakó Júlia
Magda: Kurta Niké
Gábor: Varju Kálmán
Teréz: Székely Rozália
Rezső (hang): Zsótér Sándor
Rezső( kép): Hegedűs D. Géza
Peti (kép): Hajmási Dávid
Peti (hang): Varju Kálmán
Béla (hang és kép): Székely B. Miklós
Bácsi (hang): Váry Károly
Rádió (hang): Gyabronka József
Produkciós asszisztens: Beke Anna
Produkciós vezető : Gulyás Dóra
Sound designer: Hevesi Nándor
Zenészek: Imrei Johanna, Jávorka Ádám, Hevesi Nándor
Videó: Pántya Bea
Fény: Lengyel Ákos
Hang-és Videotechnikus: Maruscsák Dávid
Látvány: Szabados Luca
Dramaturg: Kristóf Borbála
Szerző, rendező: Székely Rozália
Koprodukciós partner: Trafó