Verseskötettel rukkol elő az Instagram-sztár (programajánló)

Kemény Gabriella: Zsebuniverzum – könyvbemutató

zsebuniverzum_kbem

Szeptember 29-én mutatja be  Kemény Gabriella Zsebuniverzum című első verseskötetét az RS9 színházban.

Kemény Gabriella dalszerző, költő és social media manager. Nevéhez fűződik a Zsebuniverzum című Instagram-fiók, melyet több mint 16 ezren követnek, és a nemrég megnyitott Falon felejtett lányok című tárlat a Kelet Kávézóban.

“Egy elmélet szerint a tárgyak magukban foglalják az időt. Így a csipszes zacskó, az ikeás gyömbérkeksz, a lámpás toll, a fullcap és a világító matricák mind egy-egy történetet őriznek annak életéből, akinek emléke kapcsolódik hozzájuk. Megtestesítenek egy embert. Örökéletűvé tesznek egy halandót. Ezek a tárgyak ráadásul az évek múlásával apró világgá állnak össze az emlékezőben. Zsebuniverzummá, amiben a rendszerváltást követő esztendők minden szépségétől és problémájától átszőtt gyermek- és a fiatal felnőttlét kavarog. Ebben a világban kiegészíti egymást az önállósodást jelképező urbánus lét és az abba beszüremkedő idilli természet, ahol még szabad felelőtlenül viselkedni. Belvárosi lakásgyerekek és hetedik kerületi színházak sejlenek fel a júliusi gyümölcsszedés és az éjjeli lepkék között – mint világító csillagok a memória sötét anyagában. Kemény Gabriella megtanít emlékezni a „felnőtté felejtés” közepette. Mindezt pedig egyetlen tenyérnyi, időtlen tárggyal: e kötettel.” – Írja Borda Réka költő és műfordító a Zsebuniverzumról.

kemeny_gabriella_foto_satai_judit

Gabriella sokszor dolgozik pályakezdő fotósokkal, képző- és iparművészekkel együtt: így igazi összművészeti alkotások születnek. Versesköteténél sincs másképp: a könyvet a Bécsi Képzőművészeti Egyetem hallgatója, Terenyei Tímea illusztrátor-grafikus illusztrációi színesítik.

A bemutató moderátora Szerényi Szabolcs író, a Kreatív főszerkesztő-helyettese, akinek tavaly jelent meg nagy sikerű, Éhség című novelláskötete. 

Az est után Kemény Gabriella saját dalai is elhangoznak majd vendégművészek előadásában. 

A könyvbemutató dedikálással és bulival zárul. Fellép a rendszeresen teltházas belvárosi koncerteket adó Ohm Maid. 

Szeptember 29. 19:00, RS9 színház. Belépő: 1500 Ft – a megjelenő könyv a helyszínen jelentős kedvezménnyel kapható a bemutató napján. 

Jegyek már kaphatók a Jegy.hu-n.

JEGYEK: https://www.jegy.hu/program/zsebuniverzum-kemeny-gabriella-konyvbemutatoja-95383 

Jegyfoglalás: jegy@rs9.hu 

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1945538532410784/

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s