Metróelágazások 
(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)
A metróban nincsenek kukák,
pedig keletkezhet szemét.
Egy üres rágócsomag,
kiolvasott reklámújság
vagy megunt könyv,
amit egyre kevesebben forgatnak.
Kézről kézre adjuk a lapokat,
az egyik történetet
széttépjük egymásnak,
te, hogy meghatódjak, én, hogy megismerj.
Használat után eldobhatjuk,
hogy összekeverje a szél
igaz történetté,
amiben évek múltán
visszatalálnak az ismert papírok.
Ami marad
(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)
Egy szál papucsban jártam nehéz utakat
régi járdákon és füvön, fejjel előre,
mintha, ahogy egy csődbe hajló válságba
jutott ország, úgy döntenék, hogy
egyetlen napot sem fizetek vissza.
Fogamat törtem egy villanyoszlopban,
a pólóm egy ágba akadt,
és mégis elmentem vagy száz ember mellett.
Vitt magával a nemistudommicsoda.
Felébredtem. Néha egy repülő bűzére,
vagy elhaladó konvojra.
Talán a tengerhez mennek, amit mindig is untam,
vagy hazafelé, főzni vacsorát.
Engem hajléktalanok találnak meg mindig,
akiknek annyit mondok, hogy
csak egy utolsó cigi van a zsebemben, és szerelmi bánat.
Apokrif Online 