Nyerges Gábor Ádám regényrészlete (archív)

A múlt hét péntek óta érlelődő terv

(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)

Sziránó aztán némi töprengés után a hétvégén átgondolta az elhamarkodott szakállnövesztést, és inkább megborotválkozott. Meggyőzte a döntő érv, miszerint hétfőn visszazökkenti életét annak természetes medrébe, helyrerakja az épp elromlani indult dolgokat. Nem tudta, ebben a szakállasodás megszüntetése ténylegesen segítségére lehet­-e, vagy csak őneki számít, ő érzi ettől jólfésültebbnek és vállalhatóbbnak magát, de akárhogy is, szent meggyőződése volt, hogy hétfőn nyolckor minden tekintetben a legjobb formáját kell hoznia ahhoz, hogy sikerrel járjon.

Érezte, hogy – sajnálatosan és elkerülhetetlenül – kisebb feltűnést kelt, mikor az osztályterembe belépve ezúttal nem támasztja le a táskáját eddigi padja mellé, hogy aztán körbelátogassa a már megérkezett többi fiút, és minddel komolykodva kezet fogjon. Márpedig szeptember másodikától fogva ez volt az íratlan szabály, az összes fiú így érkezett. Most persze legkevésbé arra volt szüksége, hogy észrevegyék, de mit volt mit tenni, választania kellett az üdvös láthatatlanság és a múlt hét péntek óta érlelődő terv közt. Ha nem rögtön a beérkezés után, becsöngetés előtt kezd hozzá, talán sosem szabadul. Ha egy hét alatt megszokott útvonalán végigmegy az ajtó felőli padsor mellett, és a hátulról második padnál letámasztja a táskáját, mint szokta, Cilke azonnal elkapja, és nincs menekvés, ha később próbálna szökni, már nem lesz rá mód, főleg (még több) feltűnés nélkül. Most ez még csak a hatodik iskolanap, még nem rögzült igazán az ülésrend. Az előző héten néhányan még (közös megegyezéssel) helyet cseréltek, padtársat vagy padot váltottak. Félő volt, hogy a hétvége által szabott természetes cezúra talán véget vet ennek a kezdeti képlékenységnek, főleg, hogy a tanárok többsége (az időközben Szurkóból elsősorban Cilke által Furkóvá keresztelt Történelemtanárhoz hasonlóan) innen, az ülésrendből igyekezett megjegyezni a neveket, így kérték is Osztályt, hogy most már lehetőleg ne nagyon variáljanak. 

Most vagy soha, rab legyen vagy szabad. Mivel péntektől vasárnap estig őrlődtében már végérvényesen döntött, ahe­lyett, hogy végigment volna a helyéig, majd gyorsan a kézszorító túrán is, a középső padsor harmadik padjánál lefékezett és megállt. Ebben a pillanatban vált láthatóvá, elsősorban az ezúttal (hogy a jó isten baszná meg) pont nem késő Cilke számára, aki már ki is pakolt tolltartót, könyvet, munkafüzetet és füzetet, és már nyitotta is a száját, hogy egy kiadós na mi fasz van, faszparaszttal köszöntse sajátos etikettje szerint. 

Laura először észre sem vette, hogy ott áll, azaz egyáltalán áll ott valaki. Épp egy könyvet olvasott (a szemmel láthatóan régi fedőlapba tökéletesen belefakuló felirat alapján nem volt kivehető, hogy mit), és a reggeli almáját ette. Csak Sziránó tétova Sziájánál eszmélt rá, hogy nincs egyedül. Fölnézett, hogy e valószínűtlen figura először enyhén remegő, majd lámpalázasan lehalkított hangon elhadarhassa, hogy elnézést kér tőle, amiért szemmel láthatóan megzavarja, de egy – úgymond – bizalmi kérése lenne irányában. Na ez jó lesz, gondolta a lány, és reflexszerűen fülig mosolyodott, jelezvén, hogy Miben segíthetne? 

Az a helyzet, hogy, hát hogy is kezdjek bele, ugye tudod, hogy. Vagy hát nem tudom, feltűnt-e, mármint. Sziránó alól, mint irányíthatatlanná vált ló, kezdett kicsúszni a megbokrosodott retorika. Hogy ugye én ott ülök, és egy rejtett szempillantással igyekezett is megmutatni Laurának, hogy hol. Igen, tudom, felelte a lány, ha az egyáltalán lehetséges, még nagyobb zavarba hozva őt. Na, igen, és hát ugye akkor azt is láttad, hogy ki mellett. Laura bólintott, hogy látta. És ez volt Sziránó számára a vágyott égi jel, a mennyei zöld út a szabadságba. Gyorsan elhadarta, hogy Laura bizonyára megérti, de ő ezt már nem bírja, egyszerűen képtelen elviselni Cilkét, és hát mivel egyedül Laura mellett van még szabad hely, mármint nem mintha erről Laura tehetne, vagy valami, de hát ténylegesen mégis csak ide ülhet, ha menekülni kíván, no nem mintha egyébként is ne ülne nagyon szívesen Laura mellé, izé, azaz pont az a lényeg, hogy Laura hajlandó­e megtűrni és befogadni őt ésatöbbi ésatöbbi. Persze, gyere csak, mosolyogta a lány, kicsit el is kuncogva magát, egyrészt maga a jelenet miatt is, másrészt azért is, mert tudta, ha ezt otthon megtudják, márpedig hogy ne tudnák meg, majd képes lenne nem elmesélni pont ezt a jó kis történetet, szóval, ha megtudják, hogy pont ez a családi folklórban már egy hete misztifikálódó fiú volt képes, mint most közben lehuppanva, még mindig zavarban mondja is, menedékjogot kérni tőle, a szülei ott helyben összeesnek majd a röhögéstől. Mondjuk nem hibáztathatja őket, gondolta, míg Sziránó röpke Elnézést kérve tőle, gyorsan hátraosont, szólni a döbbenettől megkövült Cilkének, hogy bocs, átültem oda. Cilke még felocsúdtában mondott volna valamit arról, hogy Sziránó mekkora faszparaszt, hogy már a második héten elkezd csajozni és azt azért majd megnézné, hogy fogja fölszedni azt a tyúkot, hahaha, bazmeg, geci, vagy valami ilyesmit, de Biológiatanár svájcióra-pontos, csöngetéssel egybekötött belépése (vagy hát magyarázzuk így, hogy az) ezúttal, ritka eset, a torkára fagyasztotta a szót. Faszarcú puttó, hüledezte szinte szavak nélkül maga elé a vigyázállásból leültében. Pedig azt hitte, már kezdtek összebarátkozni.