Ázott költők (beszámoló)

Tudósítás a 2018-as FISZ-táborról (Szokolya, július 18–22.)

A Fiatal Írók Szövetsége a megszokott visegrádi helyszín után ezúttal a Szokolyához tartozó Királyréten rendezte meg éves táborát, július 18. és 22. között. A szervezők rengeteg programmal készültek, könyvbemutatók, túrázás, érdekes beszélgetések várták a résztvevőket. A FISZ olyan neves írókat, költőket, irodalmárokat tudott megnyerni előadónak, mint Ladik Katalin, Kemény István, Földényi F. László és Zoltán Gábor — és még nem is említettem a pódiumbeszélgetések résztvevőit, sem pedig a különböző irodalmi műhelyek vezetőit. Lehetetlen lenne most az összes programot részletesen leírni, nem is tudtam mindegyiken részt venni, ezért a beszámolóm töredékes lesz, de egy ekkora tábort nem is lehet belesűríteni egy pároldalas tudósításba.

A tavaly nyári élmények hatására nagyon magas elvárásokkal érkeztem meg Királyrétre. A táborozás nem indult zökkenőmentesen, az eső, a nyomott idő rontott a hangulaton. Nem tett jót az első nap programjainak, hogy zárt térben kellett megtartani őket. Az igazi tábori hangulat csak a második-harmadik nap környékén kezdett visszatérni. Ekkor már az eső is mindegy volt, kiderült, hogy a fiatal írók nem ijednek meg egy kis nedvességtől. A FISZ-tábor az a hely, ahol költők áznak.

Szerda hajnalban nehezen szedem össze magam, rohanni kell. Rohanni kell a metróból föl, a mozgólépcső végén ellenőriznek, értékes másodperceket vesztettem, a jegyautomatánál ügyetlenkednek előttem, magamban káromkodva, de mégis elérem a vonatot. A vagonban régi ismerősök fogadnak, fájdalmas lihegésemet Sárkány Timi később bele is írja netnaplójába. Kismaroson át kell szállni a Királyréti Erdei Vasútra. A kisvasúton már kezdődik a tábor: a FISZ „kalauzai“ Décsy Eszter, Soltész Béla és Purosz Leonidasz voltak, akik az út alatt kortárs prózát és verseket olvastak fel. Soltész Béla Roberto Bolanño Távoli csillag című regényéből, Purosz Leonidasz pedig Balogh Ádám Nyerséből hozott részletet. Décsy Eszter felolvasását is próbálom követni, de nem ismertem a szöveget, ráadásul messze ülök, és a kisvasút zakatolásától alig hallok. A táborban becsekkolás után szomorúan konstatálom, hogy első nap még nincs ebéd, de nem érek rá sokáig búslakodni, mert kezdődnek a műhelyek. Ahogy mindig, most is próza, líra, műfordítás és kritikai műhelyekben vehetnek részt a táborlakók, ahol neves szerzőktől kapnak segítséget, tanácsokat az íráshoz. Ahogy tavaly, idén is Szirák Péter kritikai műhelyébe kerülök.

Szerda délután Korpa Tamás faggatja Kemény Istvánt Nílus című, új kötetéről. A beszélgetésben szó esik a kötet címadó versének keletkezéséről, ami évekig tartó folyamat volt, és a mű képversszerű befejezése csak e folyamat legvégén került bele a szövegbe. Zárásként Kemény két esszét olvas fel korábbi kötetéből. Noha a szerdai nap programjaira kicsit rányomja a bélyegét, hogy az eső miatt fedett térben kell megrendezni őket, Kemény István beszélgetése így is nagyon sok érdeklődőt vonz. Vacsora után az Erdélyi Híradó könyvbemutatója következik, ahol Gáll Attila főszerkesztő beszélget Varga László Edgárral (bejárónőm: isten) és Szterczey Szabolccsal (A nyelvtani közép). A beszélgetés első fele a – kétségkívül meghökkentő – címadások körül forog. Varga László Edgár címadása polgárpukkasztó lehet, de a szerző azért hozzáteszi ehhez, hogy a polgár bizony „már rég nem pukkad.“ A következő könyvbemutatón Décsy Eszter beszélget Csepregi Jánossal a Morgensternt tiszta papírra — 1942 című könyvéről. Csepregi érdekesen, élvezetesen mesél kötetéről, még azt is elárulja, hogy a kötetcímben jelölt 1942-es évszám egy Morgenstern-kiadás évszámára utal, de az már csak a könyv elkészülte után derült ki, hogy az a bizonyos kiadás nem 1942-ben készült.

A nap záró programjára ismét népes közönség gyűlik össze. A szexuális zaklatás témáját boncolgató Határok és átlépések című beszélgetésen Csepregi János moderál, a kerekasztal résztvevői Halász Sára, a Patent Egyesület képviselője és Dr. Kiss Valéria, az ELTE ÁJK oktatója. A sok témát érintő beszélgetés körülbelül két órán keresztül tart, ezalatt számos hozzászólás érkezik a közönségből, a beszélgetés végén élénk vita alakul ki. A szexuális zaklatás és erőszak témáját a következő napon, csütörtök este egy másik pódiumbeszélgetés is feldolgozza, ezúttal már szorosabban reflektálva az irodalom és az erőszak kapcsolatára, Szekeres Nikoletta, Hermann Veronika és Kalapos Éva Veronika részvételével, Smid Róbert moderációjával.

Csütörtök reggel már tízkor kezdődnek a programok, a pályakezdő költők-írók a Bevezetés a szépirodalomba című előadáson kapnak eligazítást arról, hogy hogyan lehet publikálni. Ez az előadás viszont nem nekem szól, és amúgy is korán van, úgyhogy inkább elmegyek a büfébe, ahol Bednanics Gábor, Pataki Viktor, Górász Peti és Gál Soma áldozatos munkával már hajnali tízkor kinyitja a boltot. Tizenegy órakor már kezdődnek a műhelyek, mi is összegyűlünk a fák alatt. Délelőtt Varga Réka javaslatára Garaczi László új könyvéről beszélgetünk, ebéd után pedig az én egyik korábbi kritikám kerül terítékre, melyet Tóth Kinga kötetéről írtam. Szirák Péter, a műhely vezetője bekezdésről bekezdésre haladva olvassa fel a szöveget, majd következik a feketeleves, rá kell mutatni a hibákra és erősségekre. A beszélgetés során számos értékes szempont hangzik el arról, hogy hogyan lehet egy szöveget felépíteni. A stilisztika, a retorika és az érveléstechnika mentén haladunk – írhatnám, ha Szirák Péter nem hívta volna fel a figyelmet arra, hogy a mentén és a kapcsán szavak kerülendők. De nemcsak tőle hallhatok értékes megjegyzéseket, hanem a műhely többi tagjától is.

A műhelymunka után ismét egy nagy beszélgetés következik, ezúttal Földényi F. László a vendég, akit Urbán Bálint kérdez Melankólia és A melankólia dicsérete című köteteiről. A beszélgetés oldottan halad, szó esik irodalomról, festészetről, komolyzenéről, a melankólia szó jelentésváltozásairól, és a spanyolországi szamarak félelmetes ordításáról. Az előző napon, szerdán sajnos nem volt túl vastag az étkezésünk (csak Seres Lili szendvicse mentett meg az éhhaláltól). A FISZ-tábor nem az evésről szól, gondoltam lehangoltan. Most  viszont kiderül, hogy nem is tévedhettem volna nagyobbat. A menzás vacsora után tortát kapunk, amit az idén huszadik születésnapját ünneplő FISZ egykori és jelenlegi elnökei közösen vágnak fel és osztanak szét. De még a tortánál is finomabb a Szépirodalmi Figyelő szerkesztőségi gulyása. Hamarosan megkezdődik a buli, a büfében keményen tartják a frontot, fáradhatatlanul csapolják a sört és a fröccsöt.

Péntek reggel még kevésbé tudok felkelni. Ahogy a tábor halad előbbre, egyre tovább tart az éjszaka, és egyre fájdalmasabb a reggel, de a tízfős szobában így is, úgy is fel fogok ébredni. A hajnali tíz órára kiírt programokat már  rég elengedtem, így a pénteki túrázásról lemaradok, cserébe sikerül egy kávét szereznem. Hajnali tizenegykor a műhely a szokott mederben halad tovább, Szántai Márk Szécsi Noémi új könyvéről szóló bírálata kerül terítékre, rövid időre Smid Róbert is csatlakozik, aki meg is írja műhelyes tapasztalatait a Literán. Délután következik a folytatás, ezúttal Klajkó Dániel megjelenés előtt álló kritikáját vesézzük ki, melyet éppen Kemény István új kötetéről írt. A műhely vendége idén Szilágyi Zsófia, aki ez alkalommal Szirák Péter meghívására érkezik, és kapcsolódik be a pályakezdő kritikusok elméleti és gyakorlati instruálásába. 

A tábor legjobb beszélgetése Ladik Kataliné volt, aki Bencsik Orsolya kérdéseire válaszolt. Ladik Katalin élvezetesen, hosszan mesélt fiatalkori élményeiről, rádiós tapasztalatairól, az első publikációkról, és arról, hogy hogyan fogadták művészetét Jugoszláviában és Magyarországon. Arról is mesélt, hogy rádiós munkája, melynek során „test nélküli színészként“ csak a hangjával dolgozott, mennyire hozzásegítette előadásmódjának tökéletesítéséhez, és hogy húszévesen jól fizető banki állását hagyta ott azért, hogy csak a művészetnek élhessen.

Ladik Katalin beszélgetése után ismét egy színvonalas program következett: bár idén csak egy Kritikustusa volt a tábor alatt, a beszélgetés két másikat kitett volna. A moderátor Szilágyi Zsófia volt, a résztvevők Borbáth Péter, Balogh Gergő és Konkoly Dániel voltak. A kitárgyalt művek ezúttal Csombor Rita Smink nélkül, Kali Ágnes Ópia és Szolcsányi Ákos Semmi meglepő vagy fontos című kötetei voltak. Lehetetlen lenne rekapitulálni a beszélgetés teljes gondolatmenetét, de annyi talán kijelenthető, hogy a kritikusok Kali Ágnes kötetét tárgyalták a legrészletesebben. Balogh Gergő megjegyzése szerint Szolcsányi kötetcíme fityiszt mutat a gadameri művészetfelfogásnak, mely szerint a mű „a létben való gyarapodást“ szolgálja, hiszen semmi meglepőt vagy fontosat nem ígér. A Szolcsányi kötetének végén szereplő interjú önértelmező és az olvasót instruáló szerepe szintén élénk vitát generál. A beszélgetés közben érkezik a „szolgálati közlemény“ arról, hogy ez az interjú nem a szerző ötlete miatt került a kötetbe, hanem a Hortus Conclusus könyvsorozat koncepciójnak része. A beszélgetők Csombor Rita kötetének kapcsán („a kapcsán kerülendő“ – idézem fel a műhelybeszélgetés egyik tanulságát) kötetét tárgyalva a saját arc és a maszk játékát emelték ki. 

Péntek este minden eddiginél erősebb buli következik, Urbán Bálint alias DJ Királykobra vezetésével. Amíg a szabadtéri táncolás folyik, addig visszahúzódom a büféhez fröccsözni és beszélgetni. A társasághoz csatlakozik egy lengyel lány, aki Nádasdy Ádám műfordító műhelyének tagja, és olyan tökéletesen beszél magyarul, hogy amíg nem hívta rá fel a figyelmet, észre se vettem, hogy nem ez az anyanyelve. Fél négyig maradok, mindenkivel beszélgetek, fogy a sör és a fröccs, de miután Górász Peti Nemes Márk beatbox-előadására ráénekli a Billie Jeant, úgy érzem, hogy ezt már nem lehet felülmúlni. Innen már csak lefelé vezethet az út, úgyhogy elslisszolok aludni.

A szombat reggel maga a pokol, átalszom a reggelit, alig bírok kimászni az ágyból. Pataki Viktor a büfében felajánl egy kedvezményes Snickers csokit az elmulasztott étkezés kompenzációjaként. Nagy szerencse, mert éhesen kifordulok magamból. A fáradtság a kritikai műhelybeszélgetést is eléri, a tegnapi buli után egyedül Szirák tanár úr érkezik kipihenten, meg is állapítja, hogy kis túlzással ő maga egyedül alhatott annyi órát, mint mi együtt összesen. A műhely egyik tagja délutánig nem tud kimászni az ágyból, annyira maga alá temeti a másnap. A műhelyben délelőtt Szilasi László új kötetét tárgyaljuk ki, Farkas Evelin és Balogh Gergő is csatlakozik a beszélgetéshez. Az ebéd nem túl vaskos, kénytelen vagyok repetázni a gulyásból, mert egy tányértól nem lakom jól. Ebéd után végre én is beugrom az egykori Esterházy-kastény kertjébe épített medencébe. Napok óta irigykedve néztem a felhőtlenül úszkáló fiatal írókat, úgyhogy a szakadtabb rövidnadrágomat ideiglenesen kinevezem úszógatyának. Be is mászok, egy fiatal prózista cigivel-sörrel kínál meg, ez a tábor legboldogabb órája. Hamar megérkeznek a többiek, Vásári Melinda, Csécsei Dorottya, Seres Lili és Konkoly Dani. Vízilabdázás következik, először Konkoly Dániel a kapus, aztán beállok a helyére, de nem nagyon megy a védés. Most már el is szaladok egy sörért, mire visszaérek, már csak dobáljuk egymásnak a labdát. Számomra is meglepő, hogy milyen jól megy a játék bal kézzel is, ha a másikban egy sört szorongatok. Jövőre megrendezhetnénk a költők és kritikusok meccsét.

Nagyon nehéz kimászni a vízből, de muszáj, mert kezdődik a kritikaműhely. Pedig jobban járok így, megúszom napszúrás nélkül. Elsőként Térey János új könyvét és Kálmán C. György kritikáját beszéljük meg. Nem nagyon tudok hozzászólni, fáradt vagyok és vizes. A — most már metaforikus — labda amúgy is Balogh Gergő, Farkas Evelin és Konkoly Dániel között pattog. Amikor a regénybeli zombikra terelődik a szó, érzem, hogy eljött az én időm, rögtönzök is egy kis referátumot a zombie studies jelenlegi állásáról. Térey után a kritikai élet egyik legújabb fejleménye, a sokat emlegetett Parti Nagy-vita következik. Mire be tudnék kapcsolódni a beszélgetésbe, és kialakulna valami párbeszéd, addigra már szedelőzködni kell, mert következik Zoltán Gábor beszélgetése. A nagy sietségben a törölközőm a padon marad, és végig ott díszeleg az előadók mögött.

Zoltán Gábor Antal Nikolett kérdéseire válaszolva mesél korábbi munkájáról, aztán a regények megírását megelőző többéves kutatásról. A beszélgetés az Orgia és a Szomszéd című művek körül forog, de szó esik a városi tér és történelem viszonyáról is, mely oly fontos Zoltán Gábor könyveiben: hogyan szembesülünk azzal, hogy az otthonunk melletti utcákon a nyilasok egykor szörnyű dolgokat követtek el. Zoltán Gábor hosszan és érdekesen mesélt az egyes sorsokról, azokról az emberekről, az áldozatokról és tettesekről, akiknek élettörténete kutatásai során feltárult előtte. És mint kiderült, a háborús időkben volt olyan ember is, aki egyszerre volt áldozat és bűnös. A beszélgetés másik témája a nyelv és a történelem viszonya, hogy meg lehet-e tisztítani a nyelvet azoktól a kifejezésektől, melyek a nácizmus időszakában terheltté váltak.

És még nem esett szó a tábor nem hivatalos sztárvendégeiről, a folyton közöttünk szaladgáló kutyákról, akik Zoltán Gábor előadása alatt is a közönség soraiban játszadoztak. Nagyon jót tett a hangulatnak, hogy a tábor kutya- és gyerekbarát. A sztárok között volt Szerényi Szabolcs Artúr kutyája (a képen látható), André Feri Minnie kutyája (még félig-meddig kölyök), egy Csuri névre hallgató golden retriever és egy öregebb fekete vizsla. A FISZ-tábor egy másik visszatérő kutyavendége egyben filmsztár is: mint Korpa Tamástól megtudhattuk, az eb Mundruczó Kornél Fehér istenjében játszott.

A tábor utolsó programja a Szövegpokolnak becézett maratoni felolvasás volt, ami körülbelül négy órán át tartott, de az első versek felolvasása után a hangtechnikát be kellett menekíteni az ebédlőbe az eső miatt, így a hurcolkodás is megnyomta a szokásos maratoni felolvasás hosszát. A nemzetközi műhely felolvasásának első része még kint volt, ezután kellett hurcolkodni. Már nincs erőm beülni a felolvasásokra, az irodalom helyett megint a gulyást választom. Közben Szirák Péterrel és a szegedi különítmény tagjaival immáron informális keretek között alakul újjá a kritika műhely, az első egy-két órát beszélgetéssel töltjük. Mikor hozok egy tál gulyást, Csuri kutya is megérkezik, ártatlan szemekkel próbál szuggerálni, de nem adhatok neki, nem én vagyok a gazdája. A felolvasás véget ér, a buli ezúttal Smid Róbert DJ-szettjével indul. Most csak hajnali háromig bírok maradni, kicsit szomorú is vagyok, hogy ennyi volt a tábor. Még nem is sejtem, hogy mekkorát tévedek ezzel.

Másnap reggel már valahogy kiesek az ágyból. A zuhany alatt megdöbbenve látom, hogy ellopták a tusfürdőmet, de legalább a törölközőm megvan. A reggelit most nem késem le, eszem is egy hatalmas adag rántottát. A kisvasúton zötyögünk haza, most nincs felolvasás, csak mélabú. Fazekas Julcsival együtt szomorkodunk. Kismaroson aztán leragadunk a restiben, Vásári Melinda felveti, hogy maradjunk egy órát, és igyunk egy fröccsöt a „poszttábori depresszió“ enyhítésére. Végül több mint két órára ott ragadunk a restiben, nagy nehezen szerzek lángost is. Nagyon fáradtak vagyunk. Melindáék fröccsért állnak sorba, és megkérem őket, hogy vegyenek jegyet nekem is, de nem esik le, hogy miért nevetnek. A táborozók maradéka szintén a környéken pihen, Kali Ágiék és a nemzetközi műhely indiai vendégei szintén ott rostokolnak. Mire végre összeszedjük magunkat, a társaság egy része rossz irányba indul, aztán nem is szállnak fel a vonatra. De mi sem járunk sokkal jobban, Vácnál leszállítanak minket. Nehezen akar véget érni a tábor, de azért mindenki hazaér. És nem is mi lettünk volna, ha csak úgy egyszerűen haza tudunk menni.

B. Kiss Mátyás

Fotók: Barna Miklós; Fiatal Írók Szövetsége