Feketemosó: Hét: Nóra

feketemoso-uj-kozepesÉn pedig üres maradok, indulásra készen, egy tervrajz, valódi instrukciók és koordináták nélkül. – Nagy Hajnal Csilla írja az Apokrif blogját.

6.

Fáradt vagyok. Rettenetesen fáradt. Megtehetem, ma lehetek fáradt, ma nem kell önmagammal találkoznom, ma csak olyan emberekkel kell találkoznom, egy kivétellel, akikkel addig soha. Olyanokkal kell találkoznom, akiknek fogalmuk sincs arról, mi történt velem, körülöttem, mit csinálok a következő napon, és semmit sem mutatok nekik abból, ami a bőrön túl volna látható. Kedd reggel felöltözök, magamhoz veszek egy könnyű táskát, benne a pénztárcámmal, és elindulok a vonatállomás vagy a buszállomás felé.

Egyre távolabb kell jutnom. Eleinte csak a városon belül kellett egy új boltot találnom keddenként. Aztán elfogytak a boltok. Következtek a környező kisebb-nagyobb városok, de ezekben rendszerint egy vagy legfeljebb kettő olyan boltot találtam, amelyikben mindent meg tudtam venni, amire szükségem van. Az utóbbi időben a még mindig viszonylag közeli, de időnként már egy-másfél órás utazást igénylő nagyobb városok kerültek sorra, most éppen egy ilyenbe tartok, még három bolt van benne, ahol nem jártam.

– Jó napot, miben segíthetek? – siet felém az alacsony, telt eladólány, harsány mosollyal, hangosan csilingelő fülbevalókkal. Nem tetszik a hangja. Nem érződik belőle semmilyen valós kíváncsiság a körülötte lévő világ iránt, csak valami kiapadhatatlan álérdeklődés.

Eljátszom, hogy egy évtizedekkel ezelőtt emigrált, eredetileg helyi lakos vagyok, az akcentusomban van is valami távoliság – sosem tudtam, honnan került belé. Szívélyesen mutogatja cipőiket, blúzaikat, táskáikat, szoknyáikat, miközben én két szófogadatlan fiamról mesélek neki, ő pedig elragadott kacajjal válaszol minden teljesen érdektelen, de végtelenül frappánsnak álcázott megjegyzésemre.

Szigorúan fél órát töltök a boltban, soha alig többet, soha alig kevesebbet, aztán egyszeri ruházatommal, alsőneművel, szoknyával, blúzzal, harisnyával, cipővel, táskával távozom a boltból. Boldogan integet utánam az eladólány, úgy érzi, hogy ez egy jó nap, úgy érzi, elégedetten távozom a boltból, és minden bizonnyal hamarosan ismét betérek. Soha nem fog újra látni, és most sem látott belőlem semmit igazán.

Felszállok a hazafelé tartó vonatra vagy buszra, írok egy üzenetet Zolinak, az állomáson vár. Az autóban, amíg hazavisz, váltunk néhány távolságtartó, de kedves mondatot arról, hogyan telt mindkettőnk hete. Körülbelül két éve ismerkedtünk meg, egy templomban, ahová én akkoriban azért jártam, hogy ott hagyjak magamból dolgokat: képeket, meggyőződéseket, súlyokat. Azért jártam, hogy könnyebbnek érezzem magam, hogy idővel aztán könnyebb legyen hetente bemenni Fridához, megérteni, egyáltalán látni őt. Zoli azért járt a templomba, hogy visszakapjon dolgokat: képeket, meggyőződéseket, súlyokat, amelyektől korábban, nem tejesen szándékosan szabadult meg.

Kinyitja előttem az ajtót, és a kanapén ülve udvariasan megvárja, amíg kipakolok minden új ruhaneműt a táskáimból, előkészítem őket a holnapi napra. Nem tudja, mit jelent ez a rituálé. Nem tudom, mit jelentenek számára a kedd esték.

Mint mindig, pakolászásom után szó nélkül követ a hálószobába, és fizetségemet, egy kisebb vagyont, mint minden héten, előre az éjjeliszekrény középső fiókjába helyez. Ezután körülbelül fél óráig dühödten keresi bennem korábban elveszített meggyőződéseit, úgy rombol le engem kedd esténként, mint hívők a templomaikat, miután szeretteik nem tértek vissza a háborúból. Közömbösen öltözik fel és szó nélkül, kedves biccentéssel távozik. Én pedig üres maradok, indulásra készen, egy tervrajz, valódi instrukciók és koordináták nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s