Ragadd meg a galamb farkát! – Könyvheti netnapló (1.)

2018-ban folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 89. Ünnepi Könyvhét első napjáról Bali Farkas írását közöljük.

könyvhét_fejléc_2018

Bali, a farkaskoma még tegnap este feltöltötte a fényképezőt, hogy mindenképpen le tudja vadászni a legízletesebb pillanatképeket. Igen ám, de Bali, a farkaskoma nem egyedül lakik ám az odújában, ott tanyázik még egy másik, aprócska lény. Olyan, mint valami egérke vagy bogár. Nem lehet látni, mert nagyon jól rejtőzködik. Csupán a nyomát látod annak, hogy ő is ott él. Komisz egy ördög ez. Folyton megnehezíti Bali, a farkaskoma élet. Ha Bali, a farkaskoma beteszi a tejet a hűtőbe, akkor a kis láthatatlan komisz, visszateszi a konyhapultra, legtöbbször a napra, hogy másnapra mindenképpen megromoljon. Ő az, aki kiveszi Bali a farkaskoma jegyzeteit az aktatáskájából, amíg kimegy a konyhába feltenni a kávét. Ezt a kis ártányt sok néven említik: Feledékenység, Szétszórtság, Hanyagság, Balfaszság. A legutóbbi gaztette az volt, hogy kivette Bali, a farkaskoma fényképezőjéből a memóriakártyát. Ezért nem tudott Bali, a farkaskoma fotókat csinálni a Könyvünnepről.

Az idei, 89. Könyvhét megnyitóját a mese légköre lengte körül. Ennek azért örültem, mert nyelvvizsgán túl, államvizsgán innen a legutolsó dolog, amivel ma foglalkozni akartam, egy újabb politikai színezetű felszólalás. Szerintem minden mai fiatal, vagy bármely korosztályhoz tartozó, magát értelmiséginek érző magyar kissé (?) megcsömörlött a politikától. Jobbról, balról, vagy szélközépről fújjon a szél, nekem már elegem van a válogatott közönségeskedésekből. Valami olyanra volt ma szükségem, ami egy kicsit elfeledteti velem, hogy nemrég mentek le a választások. Nagyon fontos, hogy néha csak úgy legyünk, mert nem kell minden nap honfinak, forradalmárnak vagy kozmopolitának lenni. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenki ember, és jobb esetben még gyerekszobája is volt.

Mielőtt a rezesekhez csatlakoztam volna a Vörösmarty téren, hogy meghallgassam a nyitóbeszédet, pont úgy, mint tavaly, leültem egy cigivel a Vigadó térre. Természetesen voltak szelfiző oroszok is a szökőkútnál. Vagy a város turisztikája ugrott egy hatalmasat az utóbbi években, vagy mióta a második diplomámat csinálom nőtt volna bennem egy szlávmágnes. A fiatal anyuka, miután ellőtte a hatodik tökéletesen spontán szelfit a kisfiával, úgy gondolta, hogy a gyermek már igazán mehet galambokat kergetni, ő meg inkább egyedül hódol tovább korunk egyik legmeghatározóbb hobbijának. A kis Ványa (hát persze, hogy Iván! Hogy máshogy is hívhatnának egy kékszemű orosz kisfiút?) ördögi angyalsággal eredt a védtelen szárnyas patkányok után. Én meg csak mosolyogtam – a Könyvhét nyitónapján még a gyerekek is tollat akarnak ragadni.

Papírforma szerint, háromnegyed négykor megjelent a KatVéd ólomkatona-bandája. Továbbra is kissé groteszknek tartom ezt a jelenséget, de nem az én feladatom megszervezni az Ünnepi Könyvhetet. Akinek ez volt, jó munkát végezett. Idén még a mobilbudik is kellemes csalódást okoztak. Bár kézmosó nem volt, egészen kevéssé emlékeztetett rockmaratonra az illemhely.

Immáron megkönnyebbülve ültem le az Európa pavilonja elé, az árnyékba. Örömmel konstatáltam, hogy megjelenik a Beren és Lúthien, és egyik kedvenc guilty pleasure-ömnek, az Elfeledett könyvek temetőjének is kijön a negyedik, befejező kötete. Bérczes László Cseh Tamás beszélgetőkönyvének gigászi példánya mellett hallgathattam végig Berg Judit nyitóbeszédét.

A népszerű meseíró diplomatikusan köszöntötte a könyvszakmában dolgozó összes kollégát, majd belekezdett a meseirodalom védőbeszédébe. Felhívta a megjelenők figyelmét a meseírók felelősségére és arra, hogy túlságosan elterjedt az a vélekedés, miszerint a műfaj naiv kisöcsiként kullog a „felnőtt irodalom” mellett. Én, bár viszonylag későn szerettem meg az olvasást, és ezt míg élek, bánni fogom, de a legvégsőkig osztom Berg Judit véleményét arról, hogy a mesék azok, amik először felébresztik bennünk az olvasás iránti vágyat, ami később a jól ismert, már-már beteges függőséggé válik. A szó legszebb értelmében vett, primitív, az ideák világából való történetek fontosságát nem szabad figyelmen kívül hagyni. Szükségünk van a mesékre, hogy jó szülők, nagytesók, keresztszülők, nagybácsik-nagynénik, meg csak úgy simán nem annyira rossz emberek lehessünk. Vigyáznunk kell a belsőkben lakozó gyermekre, hogy maradjon bennünk elég lelkesedés, ami átsegít bennünket a mindennapok elfuseráltságán. Berg felszólított mindenkit, hogy írjunk, olvassunk, beszélgessünk, hogy minél jobban megismerjük magunkat, és saját tükrünkön keresztül a világot. Tenném hozzá: ha pedig megismertük a minket körülvevő elbaszott monstrumot, sokkal életszagúbban adhatjuk át azt olvasóinknak.

Talán kicsit Oravecz Coelhósra sikerült a mai beszámolóm, de nem szégyellem. Ha valóban az élet megismerésének, és megismertetésének, az Irodalomnak szerelmesei vagyunk, lelkesednünk kell a gyermekirodalomért is. Nem kell mindig a fásultat játszani. Sokkal jobban megy majd a jóleső életuntság is, ha az ember néha csak úgy kimegy ünnepelni. Járjatok egyet a levegőn, olvassatok, költsetek indokolatlanul sokat könyvekre, amiket majd egyszer talán ki is fogtok nyitni, aztán igyatok egy fröccsöt, és egy pillanatra merjétek jól érezni magatokat! Nagyon boldog Ünnepi Könyvhetet kívánok mindenkinek.

Bali Farkas

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s