Szerényi Tamás novellája (online megjelenés)

Időn túli büntető

Közeledett a nagy nap, én meg valami ütős ajándékkal szerettem volna emlékezetessé tenni a negyedévfordulónkat. Elsőre csupa közhelyes ajándékötlet jutott eszembe. Felírtam a nyakláncot, majd rögtön ki is húztam (nem lett volna pénzem normálisra), utána jött a virágcsokor, de be kellett látnom, mennyire rossz ötlet végigvonulni az aulán egy tulipánválogatással a hónom alatt. Egy ilyen húzás még az emberarcú büfés néni szemébe is könnyeket csalt volna, és nem a meghatódottságtól.

Végül, jobb híján vettem egy szexuális starter pakkot, síkosítót meg vágyfokozót, reméltem, ez átlendít minket a kezdeti bénázáson, és végre a lényegre térhetünk – nem mintha bárhol kettesben lehettünk volna, hacsak a sátrat nem vesszük, amit Friciék állítottak fel a suli közepén, mert úgyis sportnap van, a kempingezés meg mi, ha nem sport. Kár, hogy az igazgató másképp gondolta, mikor tanítás után körbejárt, és meglátta a négyszemélyes kecsuát. Egyből kérdőre vont, ezt mégis hogy képzeltük egy katolikus gimnáziumban, mi meg nem mondhattuk, hogy hát pont azért raktuk ki a házi áldást – Hol szeretet, ott béke. Ehelyett inkább látványosan elszégyelltük magunkat, aztán felébresztettük Jocit, aki békésen aludt odabent a ponyvamagányban. Így indultunk neki a 24 órás kosár estéjének, és persze rengeteg alkohollal – hála Gabennek, és az anyjának, aki patikus volt, egész délelőtt svédcseppel melegítettünk, a tanároknak meg mutogattuk a receptet, hogy ez bizony orvosi javallat.

Az órák között leszaladgáltam zsongani Enikőnek, alig vártam, hogy végre odaadhassam neki az ajándékot. Ő volt az első csajom, igyekeztem hát megbecsülni, csak sajnos nem sikerült. Teljesen rá voltam csavarodva, észre se vettem az intő jeleket, hogy túl lassan válaszol az SMS-eimre, mintha máshol járna vagy mással. De bebaszva hol érdekelt ez? Addig nem is foglalkoztam vele, míg le nem bukott a sok telefonálgatással. A barátnői se azért méregettek meg súgtak össze mögöttem, mert olyan jól néztem ki kosarasmezben. Már javában zajlott ott egy másik meccs, és én szép lassan kiszorultam a kezdőből. Mégsem ismerte be, csak miután a lányöltözőből lenyúltam a mobilját, és kiestek belőle azok az SMS-ek, amiket Peti, Petya, Petike vagy kiafaszom küldött, olyan ismerős volt a név, ismerősen elbaszott és sunyi hangzású, aztán beugrott, hogy láttam már korábban, valaki belekarcolta a szekrényükbe. Nem tudja, ki lehetett, hazudta akkor. És most kicsoda? – kérdeztem az üzeneteket mutogatva, amikben olyan magától értetődő természetességgel kérdezte a srác, hogy mikor viheti el egy körre. Egy körre? Enikörre???

Erre hebegve magyarázkodni kezdett, hogy hát igen, van ez a másik fiú, és mennyire kedves, és elképesztő zenéket küld neki MSN-en, én meg már láttam is magam előtt, ahogy motorosszerkóban a kamu perzsaszőnyegükön térdelve Enikő arcára élvez. Persze, hogy motorozik, gondoltam, vagy csak azt hazudja, mert MSN-en meg a Hotdog.hu-n azzal pillanatok alatt beárazza magát az ember, még akkor is, ha valójában csak a szomszéd Kawasakija mellett pózol a képen.

– Nem így terveztem – mondta. Hát kurvára én se, feleltem, de nem sikerült kizökkenteni. Rákérdeztem, hogy most akkor mi lesz, tényleg elmegy vele motorozni, vagy inkább velem tart, de akkor egy hosszabb út vár rá. Nem tudja, mit csináljon – ezt mondogatta, és sírni kezdett, a barátnői meg felkapták, és kivitték, mintha ez lenne a dolguk, nem engedték, hogy utánamenjek. Olyan ideges lettem, hogy a svédcseppes üvegekből összeöntöttem a maradékot, azzal öblögettem, amíg újra ránk került a sor.

Az éjféli meccset ugyanis mi játszottuk – az éjféli meccsnek mindig nagyobb tétje volt, mintha azt még a tengerentúlon is közvetítenék. Felcsűrték a zenét, csak úgy zengett a csarnok, a rádiós srác meg felkonferált minket, aztán sípszóra egymásnak estünk. Fordulatos meccs volt, de végül nagy hajrával behúztuk. A kiélezett helyzetekben, amikor igazán kellett, könnyedén játszottunk, csak én nem tudtam felszabadultan pattogtatni, de pont ezért nem lehetett megállítani. A meccs után meg is tapsoltak minket a csajok. Amikor kijöttem az öltözőből Enikő már várt rám, hogy bocsánatot kérjen. Hülye volt, nem tudta, mit csináljon, én viszont tudtam, ezért magamhoz öleltem, amíg meleg volt a testem, és gyöngyözött rajtam a veríték. Mindig is imádta az illatomat, a győzelem illatát, egy újabb vesztes meccset sikerült megfordítanom – mintha egy videójátékban lennék.

Viharos kibékülés volt, csak úgy recsegett ropogott a szekrényük, és nagy szerencse, hogy épp jókor rántottam be a pucér seggemet, és csuktam be hátranyúlva az ajtót. A következő másodpercben vadul rángatni kezdte valamelyik idétlen osztálytársnője, aki bent hagyta a felsőjét. Ez az igazi intuíció, nem a hátmögötti passz! – villant be még utoljára, mielőtt az összes gondolatom elfüstölt volna. Ekkor már mindkét kezemet a szájára tapasztottam, nehogy az egész szintnek elárulja egy sikkantással, hogy miattunk szakadt át a frissen tapétázott válaszfal.

A hajnali meccsen aztán kikaptunk, és kezdődhetett minden elölről. Sejtettem, hogy baj lesz, mert a szekrényrepesztő mutatványunk után egész hajnalban nem láttam, vagy megint telefonált valahol, vagy lepihent a barátnőivel. Én viszont egy percet se tudtam aludni, inkább Beugrót játszottunk meg filmet néztünk Csomáékal, közben megittuk a maradék piát. Pedig azzal rémisztgettek minket, hogy reggel szondáztatás lesz, miután az egyik lányt mentő vitte el a detoxba. Milyen kurva egy pofátlan bagázs vagyunk, de mindenekelőtt kurva, ne reménykedjünk, hogy jövőre is lesz kosár, szónokolt az igazgató a létszámellenőrzésen egybekötött válsággyűlésen, amit sokan úgy tudtak megúszni, hogy beíratták magukat a pályán lévő csapatok névsorába, így papíron végül negyvenhárman játszottak hatvanegy ellen.

Az utolsó meccsünkön vettem észre, milyen bánatos szemekkel néz rám a bordásfal tetejéről, ki is hagytam mindent. Utána én mentem oda hozzá – Azt hittem megbeszéltük – mondtam esetlenül, pedig egy szót se beszéltünk ott a szekrényben, csak tekergőztünk jobbra-balra. A fejét rázta, és azt ismételgette, hogy gondolkodnia kell. Próbáltam megfogni a kezét, de nem engedte. Hát így, az elátkozott szekrény engem is kilökött magából, Narnia helyett végig Cujo tanyázott benne – gondoltam, miközben feltéptem sorozatban a negyedik Red Bullomat.

Ez már nekem is betett, a szívem majd kiugrott a helyéről, a koffein vadul pumpálta, mégse lettem tőle éberebb. A kaput kinyitották, végre elhagyhattuk az objektumot, de előbb még sorban a csapos kúthoz járultunk, hogy nagyot húzzunk a klóros vízből. A napfény bántotta a szemem, és a többiekkel együtt ott találtam magam ebben a gyomorforgató álmosságban, amikor felére lassul az idő. Csak egy hálózsákos különítmény tartotta magát, akik spontán alakult cserkészegyletre hasonlítottak.

Gabi még Simi megkérdeztek, nem maradok-e egy cigire, de már ők is csak egymásnak támaszkodva bírtak ülni, mint a Kappa logó két alakja.

– Megy a vonatom – intettem az állomás felé, ők meg kéjesen vigyorogtak utánam, mintha mindent tudnának az éjszakáról, pedig csak annak örültek, mennyit kell még gyalogolnom.

Még ki se gördült a szerelvény, már felhívtam Enikőt, és fél perc után sikerült elbőgnöm magam. Azt kérdezgettem, hogy tehet ilyet. – De milyet? – kérdezett vissza már ő is sírva, én meg nem tudtam, mit mondjak erre, csak kalimpáltam ott tehetetlenül, de nem volt mibe kapaszkodni, a csomagtartó rácsokat is rég leszaggatták, ő meg semmit se csinált, amit a fejéhez vághattam volna. A fájdalom kisugárzott messzire, egészen Téglásig – mire Enikő lerakta, már elhagytuk Fehértót, ahol le kellett volna szállnom. Már csak otthon vettem észre, hogy a vágyfokozót sikerült a vonaton hagynom. Sebaj, legalább Téglás meg Püspökladány között valakinek szereztem egy jó estét.

– Mi volt a meccsen kisfiam? – kérdezte otthon anyám, aki úgy tett, mintha nem érezné rajtam a bődületes cefreszagot. – Egy időn túli büntetővel kikaptunk – válaszoltam, de látványsportok terén ennél azért bőven tájékozottabb volt. Egyből visszakérdezett, hogy de hát a kosárlabdában nincs is időn túli büntető. Erre nagyot hahotáztam magamban, és csak annyit mondtam, hogy ezek szerint mi máshogy játszunk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s