Feketemosó: Hét: Nóra

feketemoso-uj-kozepesAhogy kezembe helyezi a bankókat, megremeg a csuklóm. Mindig észreveszi, és bűnbánóan húzza vissza a kezét. – Nagy Hajnal Csilla írja az Apokrif blogját.

 

4.

– Pont időben, mint mindig  – fogad széles mosollyal vasárnap délelőtt tíz órakor, minden vasárnap. – Jöjjön, épp nekiálltam főzni.

A lakás mindig kifogástalanul tiszta, tulajdonképpen sosem sikerült rájönnöm, miért van szüksége heti rendszeres takarításra, és egyáltalán nem gondolom, hogy valamiféle mánia állna a háttérben, mégis minden csillogó felületet ismételten áttörlök ilyenkor, amíg ő halkan hümmögve szeletel a konyhában. Kérem, az ablakokra különösen ügyeljen, néz be időnként a szobába, bólintok, és az ablaküvegek minden négyzetméterét újratörlöm. Talán arra kíváncsi, tud-e annyira tiszta maradni ügyködésem után a lakás, mint érkezésemkor.

Nála is azzal kezdem a napot, hogy az összes ruhát és anyagot betuszkolom a mosógépbe. Kérem, ügyeljen a ruhákra, mindegyiken fontos biléta van, mondja minden alkalommal, és büszkén meséli, hogy az N-betűket egy lány varrta fel rájuk, aki szerint a Beatles róla írta a Nowhere man című számot. Megragadhatatlan az arckifejezés, amellyel a lányról mesél, Anna a neve, és egészen borzasztóan főz, mondja végtelen nyugalommal, miközben állandóan az az érzésem, hogy bármelyik pillanatban elkezdhet kontrollálatlanul nevetni vagy sírni.

Tele van a lakás könyvekkel, amelyekre különösen ügyelnem kell, de bátran levehetem őket a polcról, miután végeztem a takarítással. Sőt, vegyem csak le most éppen azt a Salinger-kötetet, és olvassam fel ezen az oldalon a harmadik bekezdést, biztosan nagyon fog tetszeni nekem is, kér meg rá, és én a sistergő hagymák hangját elnyomva teszek eleget a kérésnek.

-–Nos? – fordul felém, amikor véget ér. Elismerően és bátorítóan mosolygok.

– Igen, mind ismerem ezeket az embereket – teszem hozzá. Gyanakodva felvonja a szemöldökét, de nem szól semmit.

Amíg utolsó feladatomat, a ruhák kiteregetését végzem, ő megterít a konyhaasztalnál. Mindig gondosan megszámolja, hogy ketten vagyunk, de többen el sem férnénk egyszerre az apró helyiségben. Lopva figyel, miközben eszem. De ha megdícsérem az ételt, zavartan kapja el a tekintetét. És minden egyes ebéd után elkomorul. Nem kellett volna most főznöm, motyogja. Félre ne értse, nem maga miatt, vagyis…, hasonló magyarázkodások zajlanak minden héten, azután elhallgat.

– Köszönöm – mondja végül, és megszorítja a kezemet. Pár másodpercig fürkészi a szememet, nem, még mindig nem jött rá, kire emlékeztetem annyira. Elzsibbad a csuklóm, mire elengedi. Nem, még ne menjek, ne hagyjam magára. Gyönyörű munkát végeztem, mint mindig, mondja, és figyelem, ahogy végighúzza mutatóujját néhány felületen szerte a lakásban. Azután megáll a nappali közepén. Előkeresi a pénztárcáját, és minden szabadkozásom ellenére ismételten rettenetesen túlfizet. Ahogy kezembe helyezi a bankókat, megremeg a csuklóm. Mindig észreveszi, és bűnbánóan húzza vissza a kezét.

– Bárcsak mondhatnék magának valamit, amivel közelebb kerülnék magamhoz – mondja végül, és hogy jövő héten a szokott időben, a szokott helyen, nevetgél. Most már mehetek. Mindent köszön.

Hazafelé egyenlően osztom szét a pénzt az utcán heverő emberek között, és arra gondolok, talán csak annyira volna szükség, hogy valaki bilétát varrjon egyetlen ruhájukba. Megremeg a csuklóm a gondolatra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s