„Hogy a kezed mire való.” (könyvkritika)

Nagy Kata, Inkognitóablak
Nagy Kata, Inkognitóablak

Definíció szerint az inkognitóablak nem hagy nyomot a böngészés során, s vice versa, a cookie-k elől is kitér; tehát nem engedi, hogy a böngésző emlékezhessen a használóra, annak szokásaira, preferenciáira. Nyomtalan részvételt engedélyez, kötetlenséget ígér, s talán pont ebben rejlik a csapdája. Virtuális arc nélkül, nyomok és következmények hiányában a nézelődés terhe az egyénre s annak lelkiismeretére hárul – az pedig, hogy kisebb vagy nagyobb teherként jelenik ez meg így, csontig rágott, bagatell kérdés lehetne. A kötet címe feltételez egy jelenlévő, valamilyen mediális konstrukció mögé bújó, tettének (ti. a meglesésnek, a jelenlétnek) legitimitását magának megajánló személyt. A Nagy Kata szövegvilágából kiváló, saját arca előtt maszkot (pávatollat) tartó lírai hang saját magából mint személyből keveset mutat; annál többet ad házából, szobáiból, az azoknak szegleteiben bujkáló erőszakból, sőt, kísérletet tesz annak feldíszítésére. Elszámol veszteségeivel („elalvás előtt megszámolom létező halottaimat”), újrapozicionálja saját magát az általa világra hozott élet és az őt nyakába kapó szülő tengelyén („anyaként voltam a nyakadban, vagy lányként, ezt nem tudnám megmondani”), s beszédmódjára talán épp ez az, ami leginkább jellemző lesz. A megfigyelés pontossága gyermekien kegyetlen, az elbeszélés aktusa pedig nagyon is felnőtt, olykor a mindentudó, kiábrándult szülő alakjából konstruálódik. Formailag az inverz tagmondatszerkesztés hangsúlyosságát nem lehet figyelmen kívül hagyni („ezeket keresi: a szót a nincsre”; „hogy felsírj végre rendesen, ha ütlek”), ahogyan a meghökkentő jelzős szerkezetek használata is Nagy Kata kézjegyét viseli magán.

Az Inkognitóablak három ciklusa harminchat verset tartalmaz cikluscímek, mottók, ajánlások nélkül, grandiózus római számokkal jelölve az új ciklus kezdetét. A kötet nyitóverse, megelőzve az első ciklust, megsúgja a további harmincöt titkát; dolgoznod kell rajtunk. A vers fölé helyezett fekete négyzet az inkognitóablak homályos természetét, megkérdőjelezhetőségét jelképezheti. A cím nélküli nyitóvers már felvesz hármat a végigvonuló motívumok közül: keresztény hagyomány, madarak és út. A vers a templommal sugalmazhat egy Istenhez közel helyezkedő attitűdöt. A tükörből visszaintegető én egy új kezdet megnyílása, amennyiben a tükröt, és az abban való elmerülést Istenben, a transzcendensben, vagy profánabb olvasatban, saját magunkban való mélyebb megmártózásként értelmezzük. A ciklusokra bontás egyébként nagyon kicsi tematikus váltással jár; a fókuszpont az első ciklus mindennapiságától, lokalizációs törekvéseitől, az identitáskérdésen és az erőszak arcain, természetén át a profánná tétel és mitologizálás skáláján, az elsiratásra, könnytelen elválásra és a könnyű szavakkal lerombolt méltóság temetésére csúszik át. Nem lehet tematikus határvonalat húzni, a beszédmód, a versnyelv irányzott változása sem jellemző Nagy Kata kötetére.

Az Inkognitóablakban végig a bezárt tér hatása érződik, az Élesítés c. versben egy íróasztal (étkezőasztal) kerül a központba, a kintről beszüremlő hangokra e mellől lesz figyelmes a versbeszélő. A bezártságot tovább erősítik az Ablakzsiráfban leírt lift és szoba terek, de szinte az egész kötet a négy fal közé zárja a verseket, ha másként nem, hát az utcáról figyeli mások privát életét („az eldohányzott arcú nő a balkoni keretben”), vagy a neutrális térből tér haza (Fizikai képtelenség című vers). Az első ciklus kiemelkedően erős verse, Az erőszak ornamentikája Gál Ferenc sorait választja mottónak; „És nem azért beszélek halkabban, hogy bárki közelebb jöjjön”. Ebben az értelmezési keretben az olvasótól, akinek tálcán nyújtja egyik leghátborzongatóbban intim élményét, az érintéstől való elundorodást („az érintés attól a kéztől (…) ugyanúgy fáj, mint az ütések”) nem vár megértést, szimpátiát. A történtek narratív kivetéssel könnyebbül meg a lélek, sétál át a mozaikos beszédmódból a bibliai képeken át a konkrét beszédaktus reflektálásához („talán azért ismétli újra és újra: ne érints engem”). A vers különlegessége a bántalmazott pszichéjének megközelítésében rejlik, mely hajlamos egybemosni az idő és a tér elemeit („könnyű évszak sarkkörén”), jelek hátrahagyását szorgalmazza („Egy kőre festem föl szívem, szám, fejem hogy el ne vesszenek, hanem örök életük legyen.”), identitása nincs fix alanyhoz, szám-személyhez kötve. Nagy Kata díszítőelemei az erőszak eseményeit ambivalens; zavarba ejtően szép képpé formálják („amikkel kiverte belőlem az elkékült főnevet, a szilvamagnyi szívem”), s szerencsére ez a képformálás nem az esztétizmust tűzi ki egyedüli céljává a szövegben; igazolja is, hogy a kemény, kék szív csonthéja mögött lapul valami, ami védelemre szorul, s még esendőbb egy koppanó magnál. A kapcsolat alakulását érzékenyen láttatja, vihar, földre terülés, hideg járja át a sorokat, melyek mégis az olvasói élettapasztalatba beépíthetőnek tűnnek, érezhetően közel vonják a kapcsolatok megromlásának univerzális élményéhez.

 A második ciklus szövegeit egy rövid, de annál hatásosabb, komplex vers, A háborús évek vége vezeti fel. A háború, az erőszak mechanizmusát tárja fel, s azt vizsgálja, hogyan fordulnak a normalizált események visszájukra, a levetkőztetés, az ösztönök kiélése után („bikavér ízű a szája”) az engedélykérés teszi intimmé a már kiteljesedett helyzetet. A cím szekvenciális jellegén kívül a férfiak távolléte (kizárólag az anya megszólításának lehetősége) köti össze a ciklust záró Háborús évek vége c. verssel, melyben, időtől függetlenül a már említett neutrális térben a férfiakról való fantáziálás vezeti fel a szexuális feszültség sorait („álmomban félbevágott fügékhez dörzsölöm a szám”). A ciklus szövegeit átszövik az előzőben már felcsapott szólamok a bántalmazásról (például a Viselet c. vers sorai: „Azóta a bevált útvonalon menekülök.” vagy „Ki volt az az állat, gondolom. Hogy a kezed mire való.”; vagy a Távolodás a hetedik háztól című vers higgadtsága az érzelmi leválásról), és a családi szerepek, emlékek rendszerei (Északi Összekötő, A helyi mágia szabályai).

A harmadik ciklusban erőteljesebb tematikai fókuszváltás lép életbe az azt megelőző kettőhöz képest. Relatíve nagy teret kap a halál és elengedés kérdése az Útleírás, a Kertészettan, az Ápolástan című versekben, ugyanakkor a Kényelmes válaszok a félelemről ismét visszacsatol a hetedik ház-versek témáihoz. A bizonyos versekre jellemző retorikai erő A romolhatatlan részben bontakozik ki a ciklus versei közül a legerősebben; a megalázottság elkerüléséért a saját maga megalázását vállaló lírai én bravúrjával („azt akarom, legyen nevetséges, ahogy itt előtted állok, és nincs más menedékem”). Emellett azonban ez az a vers is, mely példát adhat az egyes verssorok túlontúl laza, asszociációs kapcsolatára (Elpattan néhány gomb, szemed fehérjében hajnalra egy ér”), egyes elemek motiválatlan csapongásának kirajzolódására („A jegygyűrűm nem találom, de hiszek a feltámadásban”) a kötetben.

Az Inkognitóablak versnyelvét tekintve sokféle, s ennek legfőbb oka az lehet, amit Nagy Kata el is árult a Kulternek adott interjúban, hogy a kötetet tíz év szövegei alkotják. Ennek eredményeként tehát nyelvi sokféleség is érződik rajta; az egyes, határozott erősségű szövegek mellett helyet kaptak olyan versek is, melyek kizökkentik a kötet egységét. Ez vehető észre a hosszúságra hasonló, ám komplexitásukban nagyon is eltérő Háborús évek illetve A téli álom vége című versek összevetésekor; míg az előbbi szöveg működik, adott történelmi-társadalmi kontextusban elemezhető, s megértése szóról-szóra, a sorok mögé bújó jelentéshálóra támaszkodó, utóbbi jobbára esztétizál, a hatsoros versen belüli önkorrekció különösebb funkció nélküli, s a vers jobbára fókuszpontot mellőzve, álomszerű képek összekötését tűzi ki célul.

Az Inkognitóablak a kortárs traumalíra fontos kötete. Sikere, hogy a feketével vagy fehérrel telített sorok elé vagy mögé közvetlenül beilleszti az azokat árnyaló feloldásokat („Ez a ház a szégyenemtől vöröslik, mégis benne élek”), és arról ír, amiről mások hallgatnának inkább. Megvetette a lábait, és szembe fordult az alárendeltség, bántalmazottság sodrával. Eltávolodása közben pedig feljegyezte, mi mindent élt át abban a bizonyos hetedik házban.

Kustos Júlia

Nagy Kata, Inkognitóablak, JAK+Prae, Budapest, 2016

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s