tengertagadások 5
(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)
hazatérésből jövök gyorsvonattal az alföldön
át a hegyek elsimulnak amint a szorongás
felveszi megszokott lüktetését s amit eddig
hátak fedtek el biztos szemmel látható lesz
ez az a részleg amibe belepusztulok
ez az aminek még más név sem adható
(mondjuk az hogy feloldozás) csak
valami betanult lakcímeket ismételgetek
miközben kétszer delirálok a mávfülkében
legalább ez izgalmasnak tűnik
hörgök és úgy szól mint egy tudósítás
dohányt adjatok és az utolsó sörömet
mára hadd gyújtsak rá a vécében
annak a nőnek a könnyedségével
akiből megint önazonosságot fabrikálok
az nem segít hogy lépten nyomon
apámtól idézek a külsőségek nem
vonhatom őt felelősségre de istenem
neki is volt egy tengerbe fulladt apja
akit nem lehet saját mondatokkal
kibeszélni akinek ha mellé akarok feküdni
csalni kell
a vonatszerelvény megremeg békéscsaba
közelít budapest a hátam mögött kussol
én meg őszinteséget fogadok legyen büszke
rád a család csanád büszke rád csanád
el kéne mesélnem milyen ez a három órás
fulladás nektek családom csanádom
részeire bontanom a függőséget
a lakásba zárkózva cigi és alkohol mellett
egy gyerekszoba madártávlatából nézve nyílt terep
ahol még talán nem halt meg nagyapám abban a fotelben
de pont miattatok nem tudom
Karóra
(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)
Ugyanazt a hajót látom megjönni tizenkét éve,
de nem tudom, hogyan köszöntsem azt,
aki érkezik rajta – én ebben nőttem fel.
És ajándékot ígértek,
ami már a vízre szállás előtt
pontosan kiszámítható s kérésre alkalmas volt,
– mint apám kezén a bőrszíjas karóra.
Apokrif Online 