Feketemosó: Mozaikok egy készülő regényből (4.) – Gordi

feketemoso-uj-kozepesBármikor kérdeztem meg tőlük, mióta ismerik egymást, tanácstalanul vonogatták a vállukat. Időnként tényleg erőlködtek, keresték az emlékeik között azt a pillanatot, ami előtt egy pillanattal még nem tudtak egymás létezéséről, onnantól fogva pedig igen. Regina szerint nem volt ilyen pillanat, Ssimi pedig ideges lett, amikor egyet kellett vele értenie. Szóval amikor legutoljára kérdeztem meg tőlük, annyiban maradtunk, hogy ők valószínűleg visszafelé élnek, és onnantól kezdték, amikor együtt meghaltak. – Nagy Hajnal Csilla írja az Apokrif blogját.

Illusztráció: Gužák Klaudia
Illusztráció: Gužák Klaudia

Kopogásra ébredtem. Amikor kinyitottam az ajtót, Gordi állt előttem. Semmi nem volt nála, csak egy kisebb kézitáska, és megkérdezte, bejöhet-e. Senki nem volt otthon, és úgy éreztem nem dönthetek ilyesmiről egyedül, de úgy ítéltem a nagyobb baj az lenne, ha elküldeném, miközben a többieknek lenne hozzá egy-két szavuk. És úgy ítéltem, hogy lenne. Egészen odáig nem tűnt fontosnak Gordi az életünkben, amíg meg nem történtek azok az események, amik a lakásban való megjelenését követték. Úgyhogy most el kell mesélnem néhány dolgot erről a fickóról.

Gordi az a fajta ember volt, aki megköszöni az üvegajtónak, hogy kinyílik előtte. Közlekedési eszközökön mindig átadta a helyét a mellette ülőnek. Na jó, talán nem is lehet az ilyen embert fajtának nevezni. Hát szóval, ő ilyen volt.

Még Ssimivel és Reginával jártam a nagyvilágot, amikor megismerkedtem vele. Az utcán utánunk szaladt azzal, hogy olvasta Regina könyvét, és felismerte őt a borítóról. Regina látványosan örült meg a fejleményeknek.

– Nohát, nem is tudtam, hogy könyvet írtál – kiáltott fel Ssimi, valami furcsa, dermedt szikrával a szemében.

– Én se – nevetett Regina. Először nem értettem, később jöttem csak rá, hogy hitt Gordinak. Mindenkinek hitt, akinek hinni akart. Kivéve persze Ssimit, neki sosem hitt, bármennyire is erőlködött.

Ahhoz, hogy megértsük, mi történt ekkori találkozásunkkor Gordival, tudnunk kell még néhány dolgot Ssimiről és Regináról. Bármikor kérdeztem meg tőlük, mióta ismerik egymást, tanácstalanul vonogatták a vállukat. Időnként tényleg erőlködtek, keresték az emlékeik között azt a pillanatot, ami előtt egy pillanattal még nem tudtak egymás létezéséről, onnantól fogva pedig igen. Regina szerint nem volt ilyen pillanat, Ssimi pedig ideges lett, amikor egyet kellett vele értenie. Szóval amikor legutoljára kérdeztem meg tőlük, annyiban maradtunk, hogy ők valószínűleg visszafelé élnek, és onnantól kezdték, amikor együtt meghaltak.

Ez volt a legnagyobb baromság, amit Ssimi valaha kitalált. Mégis kénytelenek voltunk hinni neki. Ezt az egyetlen magyarázatot talán még Regina is elhitte. Szomorú is volt aznap, egészen este hétig, amikor vettem neki egy vattacukrot.

De Gordi. Vagyis, Ssimi és Regina. Talán azt hitték, nem tudok róla, de valószínűbb, hogy nem érdekelte őket, tudok-e róla, de ők ketten néha, nagyjából hetente kétszer szeretkeztek. Ha épp úton voltunk, az erdőben, amikor pedig az albérletben, akkor érdekes módon a konyhában. Ezért is utáltam főzni. Különben sohasem fogták meg egymás kezét, a szemem előtt nem csókolták meg egymást, bár talán a hátam mögött sem, egymással többnyire közömbösen beszéltek, csak abban volt valami egészen lemeztelenítően árulkodó, ahogy Regina néha ránézett. De ezen, és a heti két szeretkezésen kívül nem sok ennyire konkrét dolog fűzte őket össze.

Például teljesen más zenét hallgattak. Néha, amikor útközben dúdoltam, Regina elkezdett táncolni, aztán, amikor Ssimi is dúdolni kezdett valamit, tüntetőleg az oldalához szorította kezeit, és csak néha egy-egy ritmikus szökkenés emlékeztetett minket arra, hogy hallja ez a lány azt is, amikor Ssimi dúdol. Szörnyen énekelt egyébként, mármint Regina. De mégis csoda volt hallgatni.

Aztán, amikor épp nem voltak olyan közömbösek, akkor veszekedtek. Azt hiszem, élvezték. Így utólag visszagondolva elég biztos vagyok benne, hogy a fő kapocs mégis ez volt köztük. A nagy veszekedések, amik után Regina pár napig kedves volt Ssimivel. Tényleg kedves, úgy, ahogy senki mással.

Ssimi pedig sohasem volt kedves Reginával.

Gordi akkor csak pár hétig barangolt velünk. Ezalatt Regina és Ssimi egyáltalán nem beszéltek, és éjjel sem keresték meg egymást. Nem lehetett egyértelműen felfedezni Gordiban az okát, viszont sok tényszerű momentum mutatott rá, hogy minden áron meg akarja szerezni magának Reginát. Virágot szedett. Mármint állandóan. Nem vette észre, mennyire haragszik rá ezért Regina. Nem tudom, mennyi pénz volt a srácnál, de gyanítom nagy részét Reginára költötte. Néha eltűnt pár órára, reméltük, hogy megszabadultunk tőle, még Regina is csak halkan sírdogált. De aztán mindig megjelent valami drága ajándékkal. A végére volt már Reginának arany lánca, arany angyalkával (onnantól fogva ez mindig rajta volt, bár nagyjából három évvel később bevallotta, mennyire utálja), ezüst órája (ezen pár hónappal később fényűző lakomát vásároltunk Berlinben), szóval egy tucat közhelyes kacatja.

De természetesen nem ezért viselte el Gordit maga mellett. Hanem mert állandóan kedves volt vele. Kiverte a víz is, amikor a fiú szóra nyitotta száját, mindig félt, hogy nem lesz jó, hogy ez most túl kedves lesz. Aztán mindig a nyakába borult. Gordi, te hogy vagy ilyen kedves? Ezt mondogatta, elég gyakran. Ekkor szokott vissza Ssimi a dohányzásra.

Egyik nap az országút mellett stoppoltunk. Ssimi és én megfeszített hüvelykujjal álltunk az út szélén, egy karton táblával kezünkben (közepesen tudtunk angolul, azt írtuk rá, hogy OUT OF HERE). Gordi és Regina háttal ültek nekünk.

– Azt nem értem, miért vagy még mindig szép. Ki tudja, mennyi ideje barangolsz a világban! – kezdett bele Gordi. Regina szórakozottan nevetgélt, Gordi közelebb húzódott hozzá, én a szememet forgattam, Ssimi pedig elordította magát, hogy taxi!

– Megcsókolhatlak? – kérdezte végül Gordi. Ssimi odakapta a fejét. Regina pedig Ssimire nézett. Máig sem tudom, olvastak-e egymás gondolatában. Vagy, hogy tudtak-e. Hogy mások gondolatában is olvastak-e, mondjuk az enyémben (ez sok mindent megmagyarázna), vagy még a sajátjukban sem (ez is). Gordi megcsókolta Reginát, Ssimi kiugrott az útra, megállt előtte egy kamion, felszálltunk, és éjjelig utaztunk.

Ahol kirakott minket, felvertük sátrainkat. Nem tudtam aludni, féltem, hogy valakinek baja esik. Kiültem a sátor mögé. Aztán megláttam Ssimit, ahogy kezében egy bicskával, egy fához szorítja Gordit. Nem tudom, mit mondhatott neki. Nem bántotta. Amikor elengedte, még a hátát is megveregette. Visszamentem aludni. Másnapra Gordi eltűnt.

Mikor erre Regina rájött, odabújt Ssimihez, és annyit mondott, köszönöm.

Egyébként ez a történet korántsem olyan rejtélyes, mint amilyennek tűnik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s