Feketemosó: A templomról és Ikaroszról

feketemoso-uj-kozepesMi a különbség az égbe törő templomtorony és Ikarosz szárnyai között? Az alázat. Mert a templom nem Bábel tornya. Isten tölti be a templomot, s nem az ember. – Murzsa Tímea írja az Apokrif blogját.

Múlt héten Maastrichtban jártam, éppen egy kulturális fesztivál volt, ami a művészeteket a tudománnyal igyekezett összekapcsolni. Előadásokkal, utcaszínházzal, koncertekkel. Ingyenesen. Minden terem megtelt, volt, ahova be se fértünk. Ez egészen újszerű élmény volt nekem: itt kultúrája van a kultúrának, sőt, a kultúrafogyasztásnak is.

Ennek eklatáns példája a könyvesbolt-templom (Selexyz Dominicanen Bookstore) a város közepén, ahol a kereszt alakú asztal mellett kávézhatsz, könyvet lapozgatva, az épület íveit figyelve. A szabadság mekkora foka, hogy két ennyire különböző kulturális teret egybeolvasztanak? Reach out and touch faith!

Lehet, hogyha vallásos lennék, megbotránkoztam volna. Egyébként van valami furcsa kötődésem a templomokhoz. Főleg a nagyratörő, gótikusokat szeretem, pedig néha már arcátlanság érzem, hogy ekkorák. Persze, ismerem a szimbolikát, s tényleg, egy templom közepén állva, mikor megcsillan a fény a rózsaablakokon, van némi Isten-élménye az embernek. Vagy még inkább: kicsiség élménye. Mint egy Caspar David Friedrich-képen, mikor az ember áll a víz partján, és a sós vízzel együtt egyetlen gondolat csapja pofán: a saját mérhetetlen jelentéktelensége. A különbség a tenger és a templom között, hogy utóbbi egy ember alkotta építményt. Megint visszatérek a hithez, ami elképesztően érdekes és átélhetetlen dolog számomra. Ezeket a köveket a hit rakta egymásra. Tulajdonképpen nem is a templom az, ami összenyom, hanem ez a tudat. Vágyom ezt a mérhetetlen bizalmat, amit a hívők tudnak, de egyszerre idegenkedem is tőle.

De most főleg azokról az installációkról szeretnék írni, amiket az egyik kiállítóhelyen láttunk. A művész neve: Bart Vankrunkelsven. A kiállított darabok pedig ehhez hasonlók.

kép.png

Ez a pusztulás esztétikája, a rothadás patinája. Ijesztő és szép. A gép és az ember szervesül bennük: szobrokká, műalkotásokká lesznek. Ez a steampunk szépség nagyon megfog engem. Ezekkel lakatom jól a bennem élő gót tinédzsert, aki még soha nem mert tényleges formát önteni. Mert titok következik: nem igazán vagyok egy Powerpuff Girl, bármennyire is úgy tűnik; vagy ha az is vagyok, akkor a kicsit feszkós Csuporka, aki szereti szétrúgni mindenki seggét. Persze csak gondolatban. (Ugye vágjátok egyébként, hogy a sötét hajú lányokat a film (és mese)ipar is ebbe a szerepbe tolja bele: ennyit a lázadásról.).  De most vissza témánkhoz. Vankrunkelsven (nyelvtörő) beillesztett műve egy Ikarosz-átirat.  Ikaroszunk kerekeken gurul, szárnya darabokban. Nyomorék lett, mert megkísérelte elérni a Napot. Túl kíváncsi volt. Mi a különbség az égbe törő templomtorony és Ikarosz szárnyai között? Az alázat. Mert a templom nem Bábel tornya. Isten tölti be a templomot, s nem az ember.

Maastricht

Én ezt értem. De azért azt is tudom, hogy Ikarosz maradok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s