béke
„Nyugalom, háború nélküli állapot. / Háborút lezáró állapot a harcoló felek között.”
Patrik barátommal, testvéremmel rengeteget beszélgettünk erről. Az alkotás egy háborgó út, hadiösvény, amely szerencsés esetben megnyugváshoz, révbe éréshez vezet.
Minden alkotó számára a legfájóbb és egyben legvágyottabb állapot az a szent háború, melyet saját magával és magával az alkotással vív. Ha a harci vállalkozás sikeres: a végén egy olyan mű jön létre, amely hűen tükrözi a megszületéséig vezető ösvényt. Az ösvény nyugalomhoz vezet. Itt minden ennek a nyugalomnak egy másik arcát írja le.
A téli naplemente az elmúlt dolgok, a nyár emlékeit hátrahagyó nap búcsúja. Belenyugvás a megváltoztathatatlanba. A csupasz fák, mint deres, ráncos, fekete kezek nyúlnak az új hajnalt már nem ígérő mélysárga korong után. A nap utolsó sugarai, mielőtt végleg fagyálomban hagynák a jégvirágos Füredet, még egyszer istenhozzádot intetnek a háztetők közül kiemelkedő néhány kémény füstjében.
Átsiklunk a téli csendbe, a befagyott Balaton jegére. A csúszós talajon ottfelejtett korcsolyanyomok kísérik bizonytalan lépteinket. A páncél lassan elvékonyodik, a korcsolyaélek csíkjai hullámok fodraiba fordulnak, a hajók visszaköltöznek a vízre. A kemény szürkéskék síkon nem porlik már a hó, hullámzó zöldjében tükröződnek a felhők.
Újra zöldbe borul a búzamezőket és az öreg lombokat elválasztó poros szekérnyom. Nyomok a fák között, őzeké, szarvasoké, itt-ott medvéké. Lenyomatok életről és halálról. A Balaton-felvidéktől, a Háromszéki-medencéig elénk tárul a harangtornyok izzó fehérsége és a sírkövek hűvös árnyéka. A ringatózó vizek, mezők és fények sétára hívnak minket.
sétál
„Időtöltésül, vagy egészségügyi okokból jár/járkál.”
Sétálunk, hogy kikapcsolódjunk, elmélyedjünk gondolatainkban, átértékeljük a történteteket, eközben akarva-akaratlanul befogadjuk a körülöttünk felbukkanó képeket. Múlt és jelen úgy rakódik ilyenkor egymásra, mint a festékrétegek. Az emlékek új árnyalatot adnak minden látványnak, és fordítva.
A művész nemcsak a harcot jeleníti meg. A jó művész egy másik fontos feladata az, hogy megörökítse a mulandóságot. Az észrevétlenül eltelő idő megragadása egy kicsit még egészebbé, egészségesebbé tesz bennünket. Nekünk ez kell. Nekünk ez jár.
Attól leszünk egészebbek, ha befogadjuk azt, ami a múltból visszaköszön ránk. A szántók mellett, egy elhagyatott temetőben, ismeretlen sírfeliratokat olvasgatva, a Balaton vízén ringatózva, ősz kontyokon és kopott orrú bőrcsizmákon pihentetve szemünket.
Az Elvirágzás című kép, itt, ösvényünk közepén, az egyetlen emberi dinamikát ábrázoló állomás. Ez a dinamika, legyen bármennyire mérsékelt is, egy idős asszony fiatalságának allegóriája. A tavasz illatát hozó mandulavirágzás úgy egészíti ki az elhaladó anyóka körvonalait, akár a nyitány egy szimfónia zárótételét. A felhők langyos-kék árnyakat rajzolnak a kövezeten, a halványrózsaszín szirmok ősz hajtincsekké válnak. Kísérjük együtt ezt a békés sétát!
Bali Farkas
Fotó: Rimai Viktória
Apokrif Online 