Név Nap – Könyvheti netnapló 2017 (1)

2017-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 88. Ünnepi Könyvhét első napjáról Bali Farkas írását közöljük.

könyvhét_végleges

Háromnegyed tíz. Enyhe bűntudattal csukom le a laptopot. Elnyomom a cigimet, és felveszek egy alig használt inget. Még egyszer, utoljára visszanézek az íróasztalomra. Fjodor Mihajlovics, Anton Pavlovics és Lev Nyikolajevics bánatosan könyököl, és tekintetével azt kérdezi tőlem, mikor kényeztethet egy újabb sor atyai- és keresztnév bemagolásával a holnapi XIX. sz. második felének orosz irodalma vizsgámra. Az egészségükre, azért még iszom egy kávét, biztos, ami biztos. Még mindig kicsit álmosan teszem a zárba a kulcsot. Irány a Vörösmarty!

kép1

Villamos. A betondzsungel élemedett amazonjának kétségbeejtően mély dekoltázsa néz vissza hajnali tíz körül az éles napfényben. A szelíd vadmacska nyilván saját kezűleg, erre az alkalomra megnyúzott párduc bőrét szánta ünneplőnek. A vilit otthagyva szomorúan konstatáltam, hogy Diánám nem a Vörösmarty, hanem az óriáskerék felé veszi az irányt. Elválunk, de pár lépés után még egyszer visszanézek. Már megörültem, hogy cigarettáért nyúl, de nem. A retiküljéből kivesz egy alig olvadt jégkrémet és Szküllaként falni kezdi. Nagy csalódásomra a dús dáma inkább áldoz a Koleszterin démonának oltárán, ahelyett, hogy magára öltene egy pár szippantásnyi múlt századi sikket.

kép2

Mivel korán érkezem, a tér nagy részén csak lehúzott rolókat látok, itt-ott egy pakolgató, kávétlan arc. Ha lenne szuperképességem, az lenne, hogy mindenkibe intravénásan annyi kávét juttassak, amennyit én meg iszom egy nap. Tényleg megszakad a szívem, ha ilyet látok.

kép3

Leülök még egy kicsit a Vigadó téren, rágyújtok, és megnézem a mai programot. Megnyitó csak délután. Szinte még semmi nincs nyitva. Amerikai turistacsoport belép, Farkas el. Még vagy egy fél órát céltalanul kóválygok a nyiladozó téren, mint egy pétervári csinovnyik. Villamos haza, nagy tányér tészta (maradék zöldségek+sajt+tejföl). Fél óra alvás. Még másfél óra Csehov. Villamos vissza.

Ez a Dés volt? Talán. Leülök Vörösmartyval szemben és megvárom, amíg véget ér a Game of Thrones OST – Light of the Seven című trekk a telefonomon, és leveszem a fejemről a fülest, hogy átadhassam magam a megnyitónak, amely történetesen a Katasztrófavédelmi Központ (!) felvonulásával kezdődik. Ennek az abszurd ténynek még nem adhatom át magam, mert szembenéz velem egy islerős. Görnyedt hát, előre nyújtott lábak, karba tett kezek, és az a jól megszokott kedélyes közöny üldögél velem szemmagasságban az ünnepi könyvhét programlistáján. Csilliknek ezúton gratulálok. Holnap sajnos nem tudok ott lenni, mert már nagyban pakolok. Ott ülsz a tábla közepén, majdnem mértanilag is pontosan, melletted meg ott a Fráter. Eljátszom a gondolattal, hogy majd egyszer, talán jövőre, vagy azután Velem, Ugyanitt… Erre bezörrent a When the saints go marchin’ in a rezesbanda előadásában.

kép4

Elhalad mögöttem néhány műanyag sapka, olyan amit lősz magadnak az N. kormányzóság, N. járásbeli falud búcsúján. Ekkor rájövök, hogy rossz helyen ülök, mert a banda elkerült az oroszlános kúthoz, ahonnan már hallok is valami nyitóbeszédszerűséget.

kép5

Esterházyra emlékezünk. Arra a pillanatra érek oda, amikortól hivatalosan április 14-e a magyar próza napja. Ez óriási örömmel tölt el. És tényleg a Dést láttam! Zenei műveltségem e téren hiányos, de biztos, hogy nem klarinét, valami magas hangfekvésű szaxofonra tippelek. Őszinte hangok, kissé félrecsúsznak, de tökéletesen ideillenek, egy kopottas, életszagú, nem is gyászbeszéd szól Dés hangszeréből, hanem egy megszólítás, egy közvetlen baráti beszélgetés. A hamiskás hangok közé be-becsúszik Beethoven és az ő Örömódája. Éppúgy pár perccel később Závada beszédébe is. A politikai tartalomról én nem szeretnék szólni, szerintem az nem az én reszortom. Hogy fogadná ma József Mannt és így tovább. Lendületes, tökéletesen szerkesztett beszéd, amely felhívja a figyelmet arra, hogy nyíltan vonjuk le a következtetéseket, és álljunk ki az igazunkért, mi, magyar irodalmilag. Megfontolandó. Engem elgondolkodtatott, tényleg érdemes utána olvasni. Ha kihagytátok, sajnálhatjátok. Majd jövőre. És tényleg jöjjenek/gyertek jövőre! De persze idén is. Csak nem találkozunk.

kép6

Első könyvheti bevetésemen kettőshonfoglaltam a Vörösmartyt és nagyon jól tettem. Csak le kell ülni és fülelni. Van itt minden: befőzési tippek, sorosozás, I stand for CEU, utazási tippek egy kazahsztáni kiránduláshoz, és a személyes kedvencem, ami után Fjodor Mihajlovics is megnyalná mind a tíz összefagyott ujját „Te, szerintem ez a Ferenc pápa az antikrisztus.”

Búcsúzóul még egy szemelvény: Miközben a mai tapasztalataimat papírra dobtam, néhány feszes idom és olcsó kínai parfüm épp azt tárgyalta, hogy vajon az én szagomat érzik, vagy valamelyik közülük bűzlik ennyire. Aztán a tizenpárfős lengyel lánycsapat azt kezdte latolgatni vajon értem-e hogy miről beszélnek, mert valamit nagyon írok arra a papírra. Erre csak rájuk vigyorogtam, és mivel semmi frappáns nem jutott eszembe szép napot kívántam és elindultam haza. Ők lefagyva néztek utánam, én meg elindultam a sok vezetéknév közül Fjodor Mihajlovics, Anton Pavlovics és Lev Nyikolajevics atyai- és keresztneveit memorizálni, persze szakszerűen lehivatkozva.

Bali Farkas

Kapcsolódó írások:

2016:

Könyvheti netnapló (1) – Eső és szaxofon

Könyvheti netnapló (2) – Nyúl Pál fantasztikus visszatérése a lapok hullámaira, a betűk tengerére

Könyvheti netnapló (3) – Mossa az eső össze…

Könyvheti netnapló (4) – Búcsú és vigalom

Könyvheti netnapló (5) – Végnapok

2015:

Könyvheti netnapló (1) – Tajtékos napok

Könyvheti netnapló (2) – Későn értem oda

Könyvheti netnapló (3) – Költők, ne sírjatok!