Bödecs László verse (online megjelenés)

Padon töltött délelőtt, megint vasárnap

Mindannyiunknak van nevünk, ez biztos,
neked mi a keresztneved, kérdezte,
Laci, mondtam, ugyan már bemutatkoztunk,
de én sem emlékeztem az övére, Erik,
persze bárki idegen bemutatkozhat,
elsőre nem szokványos megjegyezni,
szóljon ez, ha kell ilyen, mentségemre.

Arany Jánosról beszéltünk,
igaz, vagy nem igaz, amit ír,
ugyanis ki van plakátolva vele idén
az évforduló miatt a legtöbb tér, sok nagy utca,
színigaz, válaszolt magának és nekem,
nem venném-e ki a könyvtárból,
őt nem engedik be két évig,
mert legutóbb bement szennyezett ruhában,
nem tudom, igaz vagy nem igaz, de jó,
igaz, erősködött, aki az utcán alszik, az biztosan tudja.

El tudom-e képzelni, a lánya vezérigazgató,
kint él Angliában, ő néha Facebookon ír csak neki,
megpróbálja, vagy ne próbálja, hogy elmondja,
mert mi van, ha nem érti meg, onnan nincs tovább,
hogy ő csöves lett, ezt elhittem, igazat adtam,
aztán kicsit mindketten rágtuk ezt magunkban.
Mondtam, ez az egy, amit nem tudok elképzelni,
de lehet, hogy mégis, és csak félelemből hazudtam.

Vasárnap nincs nyitva könyvtár, se antikvár,
legyen akkor húsz deka parizer, hat zsemle,
és valami nedves törlőkendő, a panasz miatt,
egész délelőtt a csikkeket szedi, koszos a keze.

Aztán, hogy még nem is tud enni, kellene valami édes,
epilepsziás, kérdezem, cukorbeteg, azt nem mondom,
de érzem a szagán, hogy nem azért tántorog, mert részeg,
honnan tudok rögtön ilyeneket, bemegyek a kávézóba,
szétszórt vagyok és közlékeny, felmondom az egészet.

Ötszáz forint egy brownie ára, összedobjuk a pultos csajjal,
megérti és szép barnán néz hosszú nyakáról felém,
biztos a történet miatt, kösz, mondom,
mindjárt visszajövök, és kérek egy kávét tejszínhabbal.

El kéne költözni vidékre, de legalább Budára,
elvenni egy szofisztikált nőt, aki csinál majd pár gyereket velem,
gyorsan letudni a kötelezőket, végre mindannyiunknak megdögölni,
a felismerés a kávé fölött a fehér csészén tomboló napfényben
fogalmazódik meg bennem, hazamegyek, ez a boldogság,
megírom ezt a verset, panaszkodom erről néhány üzenetben
olyan nőknek, akiket előbb-utóbb úgyis meg fogok dugni,
elmesélek mindent, Erik meg mára jobban van,
emberről-emberre mászkál, szinte mosolyog,
úgy kéreget, és ha hazaértem, megmosom én is a kezem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s