Feketemosó: Játék

Szofinak hűlt helye éppen, és mégis okvetlenül élvezni kell ezt az estét, minden sötétség ellenére a szállót övező utakból, erdőből, a bokrok felől áradó hideg ellenére, a körben állóknak is boldog táncolót kell látniuk, hiszen ő szép és szőke, hosszú a haja, és forog vele, ahogy ő fordul, és ezt a forgást mindenkinek látnia kell, a világ forog így! – Bödecs László írja az Apokrif naplóját.
Gyere. Mondta és kézen fogta a fiút, akinek alig volt ideje észrevenni őt, de amint ráeszmélt, hogy ki rángatta ki a két test közül, átfutott egy zavart mosoly az arcán, aztán hamar visszanyert magabiztossággal még visszanézett a lányokra, majd megvonta a vállát, és valami fél hangos „Hát, bocsi, de mennem kell” hagyta el a száját. Úgy tűnt, mint aki érti, mi történik, mint akinek most lett világos valami – bár Ági még nem tudta eldönteni a zavarban, hogy melyik történet gördül innen tovább, amikor a srác éppen még nem rá nézett, egy pillanat alatt ő is felmérte a két másik lányt, halványan átfutott az agyán, vajon mit gondolnak ők, talán féltékeny barátnőnek, de inkább önző ribancnak tekinthetik, sértődöttek lehetnek, vagy mérgesek akár, utána fognak menni – milyen érdekes lenne egy ilyen jelenet. Ez éppen csak szikrányi gondolat volt, nem térítette el valódi érzésétől, hogy újra táncolni akar, finom kezet akar fogni, amit már éppen szorított is, tehát a legjobb volt csak félrehúznia, erélyesen és kérdés nélkül, így lesz most jó. Ösztönösen a tér közepére, hogy a lehető legjobban szem előtt legyenek, és esetleg az a két csaj is még a látótérben maradjon, mégis maradjon meg a lehetőség egy kis konfliktusra.

Váratlanul visszahúzta a kéz, ezért megint hátrafordult, igazán meglepődött, de miért is ne állhatnának meg éppen itt, már majdnem a középpontban voltak, majd odatáncolnak. A szemben álló átfogta a derekát, a derengésben nem látta igazán jól, de az eddig csupán könnyed, gyermeki arc most valahogy kissé komornak nézett ki, remélte, hogy nincs igaza, Szofi magába fordulása ugrott be neki a vonatról. Hát nem fog vele táncolni? Kínos nevetés szökött ki az orrán, de könnyen fordította át a kételyt bájos meglepettségbe és várakozásba – mennyire unta most, hogy ilyesmiket kell elmimikáznia. Szerette volna, ha most nem is lenne arca, ezt a hangszert most nehézkesen játszhatónak, megerőltetőnek találta – a lábai bizseregtek, a combjai, a hasa, a vádlijai, a lábfeje még mindig kissé görcsöltek, vagy émelyegtek, attól, hogy nemrég turkáltak a testében, igazán szerette volna már kitáncolni végre magából ezt az érzést. A szemeivel csupán azt kérdezte, táncolunk, talán még azt is, hogy ugye nem haragszol, ártatlanságot és nyitottságot mutatott, hiszen lehet, hogy talán mégis sok volt elrángatni, kizökkenteni, de nem hagyhatott választást, neki sem volt – nem is bánt valójában semmit, de a visszautasítás lehetőségét kellemetlennek érezte. Szofinak hűlt helye éppen, és mégis okvetlenül élvezni kell ezt az estét, minden sötétség ellenére a szállót övező utakból, erdőből, a bokrok felől áradó hideg ellenére, a körben állóknak is boldog táncolót kell látniuk, hiszen ő szép és szőke, hosszú a haja, és forog vele, ahogy ő fordul, és ezt a forgást mindenkinek látnia kell, a világ forog így!

Végre megkönnyebbült – a várakozás pillanata egy örökkévalóságig tartott, mintha el akart volna szakadni benne valami, és ez majdnem meg is történt, egy lélegzettel több csend elég lett volna hozzá. De a dereka után a kezét is megfogták és táncoltatni kezdték. Végre újra figyelhette, érezhette a zenét, és ismét az önfeledt mosolynak adhatta át az arcát – aztán ő is irányíthatott, néha egymás mellé kerültek, néha egymásnak háttal álltak, egyes számokra nagyokat rúgtak a levegőbe és ugráltak, az emelések is működtek, lehet, hogy ez a barna srác is tanult táncolni, merült fel benne – amikor közismert szalagavatós keringő jött, a fiú meghajolt, ő pukedlizett, és formális angol keringő tartásban táncoltak egy nagy kört, még szélesebbé téve az alkalmi színpadjukat.

Elégedetten látta, hogy néhányan sokszor rájuk néznek, annak ellenére, hogy a tánctérről legtöbben kezdtek már elszállingózni, és akik ott voltak: a kitartó részegek, a szerencsések, és a még magányosak – ahogy érzésre felmérte a típusokat – már a maguk dolgával foglalkoztak csupán, mindenki valahogy célirányosan, mintha muszáj volna valamit kezdeni ezzel az utolsó késő éjszakával, alkotni valami fontosat hajnalig. És egyre lassabb számok szóltak, valahogy az volt az érzése, hogy előbb-utóbb vége lesz ennek a bulinak, bárhogy is ragaszkodnak hozzá, vége lesz, szenvtelenül azzal kapcsolatban is, hogy ő vajon eleget táncolt-e már, pedig hogy lenne elég.

Éppen egy lassú szám kezdődött el, valami chill és hip-hop közötti ritmus és dallam, nem volt igazán romantikus, de elég indok volt arra, hogy körülöttük mások smároljanak, összeboruljanak. Látta, hogy mindketten körbenéznek és szinte együtt konstatálják a párok működését a külvilágban, ezen futólag összenevettek. Megpróbált hátrébb húzódni és felemelte a kezüket, hogy talán majd elkezdi forgatni a fiú és elhülyéskednek újra. Azonban a másik kéz nem mozdult, elengedte az övét és megálltak. Így félig elfordulva, kapta meg a szavakat.

Nehezen fogta fel az értelmüket, le kellett játszania magában az elmúlt időt, a hosszú táncokat, ahogy táncpartnere egyre többször simította meg az arcát, a karját, a derekát, néha a fenekét, jutott eszébe, egyre többször forgatta magához, hogy közel legyenek, és néha ezért erőltetnie kellet, hogy tartsák a távolságot, hiszen olyan közel állva már nem is lehet táncolni. Mindez belefért a koreográfiába, esztétikus volt, persze kicsit kevésbé professzionális, de mindez, igazából, csak utólag tűnt fel számára a szavak hallatára. És a tekintet – egyre többször látta, ahogy a mosoly mögött feltűnnek a nagy barna szemek, csupán a szemek, mintha nem is állna másból ez az ember, ahogy mérik, figyelik és talán jegyzetelik őt, szinte beisszák – most először ő is igazán beléjük nézett, világosak voltak, nem komorak, de parancsolók, égtek egy fáradtnak látszó test fölött, a visszahúzott kéz mögött, szánalmasan, magányosan. Nincs már kedvem játszani – közölték.