fogai mögött is ő lakott, szájánál / fogva próbáltam kihúzni, egyre csak / aszottabb, csak gyengébb, magát felejtő / testéből. – Hyross Ferenc írja az Apokrif naplóját.
szemhéjai gyöngyháza, magának festett,
lakozott, hervadt ékszerek: körmök, rákos
test. nem takarta semmi, vékony volt és
redős, mint egymásból kinövő,
kaleidoszkópikus kagylóhéjak. lecsúszott róla
a takarónak adott korházi huzat és éppen
még élt, bár ez csak kifejezés. belülről a rák
jobban takarta, lógott minden bőre,
megereszkedett mellei – arca a három nap
elején még egyszer megfeszült, szeretett
mosolyogni, az utolsó sminket is magának
tette fel. fogai mögött is ő lakott, szájánál
fogva próbáltam kihúzni, egyre csak
aszottabb, csak gyengébb, magát felejtő
testéből. pókhálóból font hervadt levél,
amire éppen rátaposnak, vagy fogak hullása,
meszes veszteség. nem evett, tudom, hogy
akart, megpróbáltam, joghurtot adtam neki,
kanállal tettem szájába, üres húsú ajkai közé,
alig bírta, nyelni is, pedig nyelni, mint egy
gép, szépséggel és olyan könnyen lehet,
csúsznak egymáson a fegyelmezett porcok,
gyűrűk közé záródnak a szavak, a nyálas
izmok meleg, belső ölelése. csak feküdt
kitakarva, vállára húztuk a huzatot, aztán
lassan csontjaiból kivált a mész, köré gyűlt,
veséje, mája, belei lassan elaludtak, idegei a
tűk között szenderegtek, a héja
rácsavarodott, először szorosan, aztán egyre
nagyobb ívekben. hurkokat vetett köré a
halála, kinyitott a száját, tüdeje már nem
volt, helyén csak egy hófehér, szívét elszorító
bordakosár-tekercs.
Apokrif Online 