Hoványi Márton: Prophetic Counterparts in The Brothers Karamazov, Blessed Hope Publishing, 2015
Különös feladata van a recenzensnek, ha olyan tanulmányról kell írnia, amelyet hét és fél évvel korábban már olvasott, előadásként meghallgatott és véleményezett. Nem csak azzal kell szembesülni, hogy az akkor elsőévesként félszegen felvetett ötletek végül nem kerültek bele a szövegbe, hanem azzal is, hogy mennyire esetleges volt a gondolatmenet egykori megértése.
Hoványi Márton saját bevallása szerint 2006 óta foglalkozik az A Karamazov testvérekkel, tanulmányának magyar változatával 2009-ben OTDK-t nyert, majd nyomtatásban is megjelent (Prófétai alakmások A Karamazov testvérekben = Regények, médiumok, kultúrák, szerk. Kovács Árpád, Veszprém, 2010, 383–409.). Az írás angol nyelven önálló kötetté dolgozva 2015-ben jelent meg a Blessed Hope Publishing közreműködésével, így azon nem túl gyakori alkalmak számát gazdagítja, amikor a magyar irodalomtudomány produktuma nemzetközi szinten is érdekes és értékelt lehet.
A könyv egészen pontosan azt nyújtja, amit ígér. A Karamazov testvérek egyetlen, jól körülhatárolt problémájával foglalkozik, aki tehát a regény átfogó értelmezésére vár, az csalódni fog. És mivel a prófétaság a regényben Zoszima sztarec személyében jelenik meg, Hoványi értelmezésének is ő lesz a főszereplője, a testvérek inkább csak hozzá képest jelennek meg, illetve Ivan még úgy sem.
A vizsgálódás az intertextuális kapcsolatok feltérképezéséből fejlődött ki, de túlnőtt azon. A téma elemzéséhez elengedhetetlen az íróéhoz hasonló irányú és hasonló mélységű műveltség, ami Dosztojevszkij esetében igen nagy kihívás. Hoványi azonban a regény magyar, angol és orosz változatának használatán túl képben van az ógörög mitológia és a Biblia szövegeivel, utóbbi esetében a különböző keresztény felekezetek szerteágazó értelmezési és használati szokásaival, illetve a tulajdonnevek etimológiai hátterével. Mindez azonban szerényen meghúzódik az érvelések mögött, üdítő látni, hogy a tájékozottság legkevésbé sem öncélú, hanem a tanulmány céljainak alárendelt szerepben van. Hasonlóképpen, a tanulmány irodalomelméleti megalapozottsága, és a Dosztojevszkij-recepcióba való beágyazottsága is pontosan ott és annyiban tűnik fel, ahol és amennyire az elemzéshez indokolt.
A prófétaság megjelenéseinek számbavételéhez először a prófétai hagyományok ismertetése szükséges. A továbbiakban az ószövetségi próféta-alakok, illetve különösen Illés próféta jellemzői kerülnek összeolvasásra Zoszima tetteivel, tulajdonságaival. Zoszima szerepének ilyen módon való vizsgálása olyan teljességet ér el, hogy a regény cselekményében viszonylag hamar elhalálozó szereplő összes fontosabb tette értelmezhető a prófétai szerep felől.
Külön fejezet tárgyalja a mag motívumát (Seed motif). Az Ószövetség szerint a prófétának a földre hulló maghoz hasonlóan el kell pusztulnia, hogy aztán más formában kihajtva hozzon termést. A földre hullás a regényben legkiemeltebben Zoszimának Dmitrij Karamazov előtti, a regényszereplők által is értelmezni próbált meghajlásában jelenik meg; illetve átvittebb értelemben Zoszima halálában. A szerzetes halála utáni események – a szent életűnek tartott ember teste a hívek várakozásával ellentétben oszlásnak indul – szintén pontosan elhelyezhetők ebben az értelmezési keretben. A hajtás pedig, amiben a mag tovább él, Aljosa Karamazovban ismerhető fel, akit környezete Zoszima szellemi örökösének, kvázi a következő prófétának tart. Zoszima prófétasága így a mester-tanítvány viszonyban is megjelenik.
Ugyanez a földre borulás jelenet egyben karakteresen megfelel az ószövetségi próféták jövendöléseinek, hiszen Zoszima olyan lelki nagyságot és eljövendő szenvedéseket látott meg Dmitrijben, amelyeket mások nem láttak meg benne.
A számos érv között azonban van néhány vitatható is. Ilyen például, amikor Mihail születésnapjára Hoványi az 51. zsoltárt olvassa rá, feltételezvén, hogy ez a szereplő 51. születésnapja. A felismerés bravúros és termékeny is, hiszen a zsoltár témája illeszkedik Mihail történetének értelmezésébe. Csupán azért inog a felépítmény, mert úgy működne, ha Mihail első említésekor egészen kereken ötvenéves lenne, nem pedig ötven év körüli (az angol szövegben: a man of about fifty [52. o.]). A regénybeli Mihail és az ószövetségi Dávid király párhuzamát tehát nem biztos, hogy az 51-es zsoltárral kellene megalapozni. Kérdéseket vet föl az is, vajon lehet-e egy szereplőt azonos mitológián belüli két karakternek (Zeusznak és Héliosznak) feleltetni meg, hiszen ha Zeusz azonos Zoszimával, és Zoszima azonos Héliosszal, akkor elvileg Zeusz is megfeleltethető Héliosszal, amely társításra való hajlandóságát a görög mitológia jelezné például a két isten közötti szoros családi kapcsolattal, azonban nem teszi. Ezek az ellenvetések azonban legfeljebb egy-egy téglát lazítanak meg az egész felépítményben, míg a tanulmány fő gondolatmenetei kifogásolhatatlanok.
A lezáró fejezet vonja le a következtetést, amit az összes korábbi érvelés volt hivatott alátámasztani: Zoszima prófétai alak, rajta keresztül Dosztojevszkijnek a prófétaságról alkotott nézetei jelennek meg. Ezen az állításon ekkor már nem lepődünk meg, hiszen az érvelésben az etimológiai alapoktól és a tárgyi attribútumoktól a karaktereknek cselekménybeli szerepükig minden annyira egybevág, hogy a prófétai alakváltozatok megjelenését a regényben nem csak lehetséges értelmezési síknak, hanem tudatosan végigvitt szerzői törekvésnek kell tartani. Annyit még elbírna a fejezet, hogy a prófétaság regénybeli megjelenése miben járul hozzá az egész regény értelmezési lehetőségeihez; de ez legyen a legnagyobb baj.
Görög Dániel
Apokrif Online 