Évjárat (4) – Ha a vesztes nem te

2015 végével ismét megkértük lapunk állandó szerzőit, hogy – teljes formai-tartalmi szabadsággal élve – a lehető legszubjektívabban nyilatkozzanak elmúlt és leendő évükről, mi volt számukra idén a legfontosabb, mire számítanak, mit remélnek a következő évtől. 2010-ben indult, nagy sikerű sorozatunkat újabb szövegekkel folytatjuk tehát. A beérkezett írásokat folyamatosan közzétesszük az Évjárat rovat keretében, az Apokrif Online felületén.

Tinkó Máté írását közöljük.

Áll a kollégiumi szobája ablaka előtt, kávét kortyolgat, nézi az udvart, a parkot, a műfüves focipályát, megint arrébb a labdafogó hálót, aztán a kerítést, a kerítésen túli világot, a buszmegállót, a hatsávos utat, a korlátot, a felüljárót, ugrál a tekintete, vagy épp csak lépeget. Ezt az állandó zajt pedig már szinte az összes érzékszervével felfogja, elraktározza, megőrzi. Ide jutott 2015-ben, és mégis valahogy jó itt. Megbízhat a közeli ismerőseiben, és egyre inkább már önmagában is, egyre inkább, noha még mindig vannak hihetetlen megzuhanásai. Mint aki egy idegent fogad be néhány órára, majd gyűlölködve kitessékeli. Aztán persze magyarázkodik, hogy itt fáj, ott fáj, így megviseli az élet, a kialvatlan és a kialudt másnapok. De azzal már nem mond semmi újat, hogy ez az egész olykor egy rohadt, szemét mocsoknak, veszélyekkel teli valaminek tűnik, és aki kitalálta, őrült egy pillanatában lehetett, de amit túlélni már csak kihívásból is túl kell. Ebből az ablakból ez is látszik, meg az elvonuló emberek raja, az őket kísérő, értelmezhetetlen plakátóriások és egyéb reklámtáblák tömkelege, ostoba eszmék és felülről vezérelt álideológiák, égnek álló, szuronyszerű zászlókkal, végül hadd ne mondja, ezek őt mire emlékeztetik. Férfiországban férfiként kell még álmodni, nemhogy gondolkodni is! De mi van, ha női lélekkel? És mi van akkor, drága szónokai ennek az országnak, ha az identitás összetevőit nem csupán kétféle mércével mérik? És ha neki kurvára elege van már mindebből, és ha nem segít sem sportolás, sem hegymászás, sem szerkesztés, sem írás, sem olvasás, sem gyógyszer, sem alkohol, akkor gyakran felteszi a kérdést: bassza meg, mégis hogyan kellene „csupán” emberként viselkedni? Felelősségteljesen, vagy legalább azzal a tudattal, hogy holnap majd úgy ébred, hogy teljes felelősséget vállalhatott saját tetteiért. Na de aztán ez is lejárt lemezként kattog tovább az agyában. Aztán egy perccel később már táncol gondolatban, most épp egy német technoszámra. Ha október, ha születésnap, akkor Victoria, Victoria, Victoria: rendezte – Sebastian Schipper; az év egyik figyelemreméltó alkotása a kritikusok szerint. Szerinte pedig, hogy akit ő szeret és fontosnak tart ebben az egész kurva életben, annak látnia kell ezt a filmet, mert ez arról szól, amiről neki is majdnem mindig, minden, a tétekről, egy szerelem kibontakozásának lehetőségéről, a barátságról, a veszélyről, a biztonságról, a szenvedélyről, igen, legfőképp a szenvedély természetéről. Hogy miként gabalyodik, tapad össze két test, két lelkesültség, eggyé két szerteágazó, majd egymásba fonódó vonzalom egy végtelenített vásznon, vágatlanul. És akkor tudja, ha Békésre éveken keresztül, folyton folyvást és még mindig Budapest a válasza, a magyar főváros, amellyel végzetes szerelembe esett egy tavaszi napon, és amellyel nem vetekedhet itthon semmilyen egyéb település sem, akkor egyszer majd Berlin lesz az a másik, legegyetlenebb városa. Hogy akkor őt ezek a B-betűs városok kötik majd össze a világgal. Talán ezekbe a városokba fog egyszer belehalni is. De egyelőre még túl kell élnie. Megtalálva azt az embert, akivel keresztülbarangolhatja ezeket a B betűs városokat. Akivel fityiszt mutathat mindenre, mindenkinek. Akivel őszintén nevethet össze, akinek kacagva kívánhat 2016-ra boldog új esztendőt, aki által vigasztalást nyerhet, aki egyetlen mosolyával kitörli szeméből a fáradtságot, akinek ölébe hajthatja a fejét, arcán felejtve szomorú tekintetét. Aki mellett igazi vesztes többé már nem lehet.

Share this:

Tetszett a bejegyzés?

Kapcsolódó bejegyzések

Közzétéve: apokrifonline

3 Comments

Vélemény, hozzászólás?